Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Meghalt Naim Süleymanoglu, a török súlyemelés legendája

Meghalt Naim Süleymanoglu, a török súlyemelés legendája

A méretével fordítottan arányos ereje miatt “Zsebherkulesnek” becézett Naim Süleymanoglu török súlyemelő, aki 1988-ban, 1992-ben és 1996-ban is olimpiai bajnok lett, és nemzeti hősnek számított hazájában, pénteken, súlyos betegség után, 50 éves korában elhunyt. A Bulgáriában, török szülők gyermekeként született sportoló úgy tudott legendává válni sportágában és Törökországban, hogy szülőhazájában üldözték kisebbségi származása miatt, családját ki is végezték a kommunista korszakban. A traumák azonban megerősítették őt, így tudott a súlyemelés történetének első háromszoros ötkarikás bajnokává válni.

Naim Süleymanoglu, aki nem kevesebb mint 46 világrekordot állított föl pályafutása során 60 és 64 kilogrammban, egy isztambuli kórházban halt meg, ahol az intenzív osztályon kezelték, miután szeptember végén súlyos májelégtelenséget diagnosztizáltak nála az orvosok – közölte az Anadolu állami hírügynökség. Októberben új májat kapott, azonban a múlt héten agyvérzésen esett át és életmentő műtétet kellett végrehajtaniuk rajta az orvosoknak.

A mindössze 147 centiméter magas és 60 kilogrammot nyomó vasembernek eseményekben bővelkedő sportkarrierje és magánélete volt. El kellett menekülnie Bulgáriából, mivel az ország kommunista vezetése Románia javára történő kémkedéssel vádolta meg, éppen ezért számos világbajnoki címe (hetet gyűjtött belőlük) és az ultranacionalista szellemiségű államhatalomhoz való hozzáállása miatt nem maradhatott szülőhazájában. Naim Süleymanoglu 1967-ben, Szulejmanov néven, török szülők gyermekeként jött világra Bulgáriában, ahol már kilenc éves korára elérte testsúlyát, amivel később sikert sikerre halmozott. Később Szalamanov néven bekerült a bolgár olimpiai csapatba, ahol azonban ő is áldozatául esett az országban élő kisebbségek elleni mind nagyobb elnyomásnak.

1986-ban egy világkupa-verseny alkalmából Melbourne-be utazott, s az ausztrál nagyvárosban állampolgárságot és politikai menedékjogot kért a helyi török követségtől. Ez a folyamat később Bulgáriában maradt családjának életébe került. Miután a török nagykövetségre menekült, először Londonba utazott egyik fő támogatója, az akkori török miniszterelnök, Türgüt Özal magángépén, s innen jutott el Ankarába, ahol hősnek kijáró fogadtatásban részesült.

Homerikus párbaj Atlantában

Törökország színeiben nyerte olimpiai bajnoki címeit, az elsőt az 1988-as szöuli játékokon, ahol lökésben 190, míg szakításban 152,5 kilogrammos eredményt produkált, vagyis 342,5 kg-os összesített teljesítménnyel végzett az élen. Néhány hónapig tartó kihagyás után, amelyet az idézett elő, hogy családját új állampolgársága miatt kivégezték, az 1992-es barcelonai ötkarikás játékokon a kisember hatalmas lelki erőről tanúbizonyságot téve megvédte címét. Süleymanoglu technikáját különös kartartás és gyors végrehajtási sebesség jellemezte. Ez vezetett oda, hogy 1996-ban, Atlantában harmadik olimpiai bajnoki címét is megnyerte. Ezzel ő lett a súlyemelés történetének első háromszoros olimpiai aranyérmese.

Győzelmei és szinte megszámlálhatatlan mennyiségű világrekordjai hőssé tették Süleymanoglut Törökországban, ahol akkora befolyással rendelkezett, hogy még egy éles diplomáciai feszültséget is elő tudott idézni az ankarai kormány és Görögország között, ami gyermekeire is átterjedt az utóbbi években. Az atlantai olimpián ugyanis a görögök kíválósága, Valériosz Leonidisz volt a legfőbb riválisa, akivel számos más versenyen is megküzdött az aranyéremért. A két sportember között mindössze kettő és fél kilogramm volt a különbség az összesített eredmény terén: Süleymanoglu 335, míg Leonidisz 332,5 kg-ot ért el.

Egy sikerekben, de traumákban is gazdag sportpályafutás után, amelynek utolsó nagy eredményeként 2000-ben, ironikus módon éppen Szófiában, a korábbi elüldöző szülőország fővárosában megnyerte harmadik Európa-bajnoki címét, Naim Süleymanoglu áttért a politikára, ahol viszont nem érték győzelmek. Az MHP ultranacionalista párt színeiben két választáson is indult, de sem a 2004-es önkormányzati, sem a 2007-es parlamenti voksoláson nem szerzett mandátumot.

Az is jelzi, hogy Süleymanoglu mindmáig egy szimbólumnak számít Törökországban, hogy Reccep Tayyip Erdogan török elnök, aki pár nappal ezelőtt meglátogatta kórházi ágyánál az egykori sportolót, szombaton a súlyemelő családjának és az egész nemzetnek is őszinte részvétét fejezte ki az elhalálozás miatt. “A török súlyemelés elvesztette egyik kincsét” – ezt már Tamer Taspinar, a Török Súlyemelő-szövetség elnöke mondta az Anadolunak. “Nem csak a török nép, hanem az egész világ szívét meghódította” – tette hozzá. Naim Süleymanoglut, aki 2001-ben megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legrangosabb elismerését, az Olimpiai Érdemrendet, és beválasztották a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség Hírességek Csarnokába is, vasárnap, Isztambulban temették el – közölték a helyi hatóságok.

A fő fotó forrása: DIMITRI MESSINIS/AFP

Top
%d blogger ezt szereti: