Halálos motorbaleset, gigantikus GT-karambol – fekete hétvégéje volt a Makaói Nagydíjnak

VIDEÓKKAL – A Makaói Nagydíj a korábbi években is számos halálos balesetnek volt színhelye, és sajnos idén sem sikerült letudni haláleset nélkül a kínai városállam versenyét, ugyanis a motorosok viadalán az egyik résztvevő belehalt a pályán összeszedett sérüléseibe. A GT-sek futamán sem hiányzott sok az emberi veszteséghez, hiszen nem kevesebb mint tizenhat autó ütközött össze a szűk és kanyargós városi aszfaltcsíkon, amely a világ legveszélyesebbjei közé tartozik.

Dráma és döbbenetes felvételek egész sora jellemezte a Makaói Nagydíj szombati versenynapját. A számos autó- és motorverseny-sorozatot fölvonultató eseményen Michelisz Norbertnek a túraautó-vb futamán történt balesete semmi sem volt ahhoz képest, ami például a motorosok viadalán bekövetkezett. A futam 6. körében ugyanis a brit Daniel Hegarty elvesztette irányítását motorja fölött, elesett, és nagy sebességgel nekicsapódott a szalagkorlátnak. A Topgun Racing Honda csapat 31 éves versenyzője, aki a bukás során nemes egyszerűséggel lerepült a motorról, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban belehalt azokba. A versenyt természetesen nem fejezték be. A Makaói Nagydíj szervezői őszinte részvétüket fejezték ki az elhunyt pilóta családja és barátai felé. A 2012-es nagydíjon volt legutóbb halálos motorbaleset Makaón, akkor a portugál Luis Carreira elvesztése borította gyászba az eseményt.

Baleset tizenhat autó részvételével

A GT-verseny időmérő edzését is meg kellett szakítani egy egészen hatalmas tömegbaleset miatt. A pálya legszűkebb szakaszán a német túraautó-bajnokságból (DTM) ismert spanyol Daniel Juncadella szélesen vette be az egyik kanyart, hibázott, és a gumifalnak csapta a Mercedest. Ennek az lett az eredménye, hogy a közvetlenül mögötte jövő autó még ki tudta kerülni őt, a másik tizenöt azonban már nem. A baleset képei beleillenének egy hollywoodi filmbe is, s a nagy roncsderbi közepette az egyik kocsi még félig föl is emelkedett a levegőbe. A vasárnapi versenyen végül nem is tudott az összes csapat rajthoz állni, mivel több járgány annyira megrongálódott, hogy nem lehetett azokat egy nap alatt versenyképes állapotba hozni. Hogy szemléltetni lehessen, mi is történt, íme két videó a történtekről:

A fő fotó forrása: FIA

Leave a Reply