Kis híján elmaradt a belga-japán meccs terrorveszély miatt

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az utolsó pillanatban elhalasszák a Belgium-Japán világbajnoki felkészülési mérkőzést kedden este Bruges-ben. A brüsszeli rendőrséghez a meccset érintő konkrét terrorfenyegetés futott be pár órával a kezdő sípszó előtt, így a hatóságok komolyan mérlegelték a találkozó törlésének lehetőségét. Végül kockáztattak, s nekik lett igazuk: a meccsen semmilyen rendbontás sem történt, így gond nélkül lezajlott az összecsapás, amely a belgák 1-0-ás győzelmét hozta.

Az elmúlt hónapokban számos terrorakciót kellett meghiúsítaniuk a hatóságoknak Belgiumban, ami miatt a négy fokozatból álló terrorfenyegetettségi skálán a hármas szintű, vagyis súlyos veszélyt jelentő állapotot kell fönntartani hosszú hónapok óta. Mint ismert, tavaly márciusban Brüsszelben a metró és az egyik repülőtér ellen pokolgépes merényletet követtek el, amiben 32 ember életét vesztette, a sérültek száma pedig meghaladta a százat. Jóllehet, hogy ezidáig a sport- és kulturális rendezvényeket nem érte terrortámadás, sőt konkrét fenyegetés sem, azonban a kedd esti, Bruges-be meghirdetett Belgium-Japán labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzés már nem volt tiszta ilyen szempontból, fel kellett tenni ugyanis azt a kérdést, hogy lesz-e találkozó vagy sem. A Le Soir belga napilap úgy tudja, kedden este fél hat körül telefonos jelzés érkezett a brüsszeli fegyveres erőkhöz, miszerint terrortámadás fogja érni a mérkőzést. Renaat Landuyt, Bruges polgármestere kijelentette, hogy a város gyorsan megvizsgálta az információt az országos Fenyegetés-elemzési Koordinációs Szervezettel együttműködve. A fenyegetést a körülmények figyelembe vételével első körben hitelesnek minősítették a szakemberek, akik felszólították a Belga Labdarúgó Uniót, hogy fokozza a biztonsági intézkedéseket a stadionba történő beléptetés során.

A rendelkezésre álló információk szerint egy személy névtelenül telefonált be a rendőrségre, s azt állította, hogy hallott a metróban egy beszélgetést, amiből arra következtetett, hogy valakik támadásra készülnek a meccs ellen. A belga sajtó fölvetette annak a lehetőségét, hogy Marokkóból érhette fenyegetés a találkozót, ám ezt az értesülést több biztonsági forrás is cáfolta. A belga terrorelhárítás az idő rövidsége ellenére is igyekezett teljesen feltárni a helyzetet. A hatóságok nem akarták a meccs előtt a közönséggel közölni a fenyegetés tényét, mivel – teljesen jogosan – pániktól tartottak. Így a találkozó alatt derült ki, hogy a mérkőzést érintő fenyegetés “nem elég hiteles és konkrét”. A meccs tehát zavartalanul játszódhatott le. Annyi probléma adódott, hogy a megszigorított beléptetés miatt sok szurkoló csak fél órával a mérkőzés kezdete után tudta elfoglalni helyét a nézőtéren, annyira föltorlódtak az emberek a bejáratoknál.

“Egy órával előtte, nem voltunk biztosak…”

Jóllehet megerősítették a biztonsági készültséget a fémdetektoros beléptető kapuknál, egyetlen nézőnél sem találtak gyanús tárgyat a Jan-Breydel stadion előtt. Ugyan a belga szövetség a találkozó után nem sokkal azt közölte, hogy nem érte a szurkolókat jelentős fenyegetés, Stefan Van Loock, a szervezet szóvivője kijelentette, mindezek ellenére “egy órával a meccs kezdete előtt, nem voltunk biztosak abban, hogy le lehet játszani a találkozót”.

Szerdán, Renaat Landuyt igyekezett megvédeni álláspontját: “Ez a nehézség a munkánkkal jár. Napjaink légkörében meg kell hozni bizonyos döntéseket. Ha az élet úgy mehetne tovább, mint mindig, az lenne a legjobb helyzet. Ez egy meglehetősen nehéz szituáció volt, de miután fokoztuk az ellenőrzéseket, úgy éreztük, hogy nincs kockázat” – mondta a polgármester a La Premiére rádióadónak.

A lényeg az, hogy a belga szurkolók az aggodalmak ellenére tudtak ünnepelni, mivel a hazai csapat 1-0-ra legyőzte Japánt.

A fő fotó forrása: Jimmy Bolcina/Photo News/Panoramic

Leave a Reply