Vettel közel öt hónap után nyert ismét futamot

Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat, miután lerajtolta az élről induló Valtteri Bottast, s a mercedeses pilóta elé vágási kísérletét is kivédte. Kimi Räikkönen lett a harmadik, aki vissza tudta verni a boxból rajtoló világbajnok Lewis Hamilton támadásait. A brit lett a negyedik. Felipe Massa utolsó hazai futamán a hetedik helyre hozta be a Williamst.

Sebastian Vettel a szezon vége előtt lélektanilag fontos győzelmet aratott, a Hungaroring óta először tornázva fel a Ferrarit a dobogó tetejére, amikor a Brazil Nagydíjon lerajtolta, aztán a Mercedes elé vágási kísérletét visszaverve a célig maga mögött is tartotta a pole-ból induló Valtteri Bottast. Ezzel 22 pontra növelte az előnyét vele szemben, jó eséllyel bebiztosítva a világbajnoki összetett 2. helyét. Az egyébként nem túl fordulatos versenyt csak a végén dobta fel Lewis Hamilton vágtája, aki a bokszutcából indulva óriásit hajrázott a szuperlágy gumikon, és kis híján megfosztotta Kimi Räikkönent a dobogó legalsó fokától.

A délután legérzelmesebb pillanatait azonban Felipe Massának köszönhetjük, aki ezúttal már tényleg az utolsó hazai F1-es futamát teljesítve rendesen megríkatta a brazil közönséget.

Még a dobogóra is felhívták, ahol honfitársa, Rubens Barrichello készített vele villáminterjút. „Ma nagyon elérzékenyültem miattatok. Köszönök mindent, amit együtt átéltünk, köszönöm, hogy mellettem álltatok! – mondta Massa, akinek a levezető kör alatt a kisfia is gratulált a rádióban. – Annak az energiának hála, amit itt éreztem, a lehető legjobb versenyt tudtam futni. Nagyon elégedett vagyok, kihoztam az autóból a maximumot.”

Massának meg is kellett izzadnia azért, hogy megvédje az értékes 7. helyet Fernando Alonsótól. A McLaren ászát a rádióüzeneteiből kiindulva az egész verseny alatt kizárólag az érdekelte, hogy elkapja hajdani csapattársát, és az utolsó körökben rá is tapadt a Williamsre, de ahhoz hiányzott az erő a motorjából, hogy megelőzze a pályán. Ezért be kellett érnie a 8. hellyel, sőt az utolsó métereken még Sergio Pérez támadását is vissza kellett vernie. Nem csoda, hogy később újra odaszúrt a Hondának.

Massa a jó rajttal alapozta meg, hogy ő érhetett célba a B-liga győzteseként, a Ferrarik, a Mercedesek és a Red Bullok mögött. A lámpák kialvása után sikerült faképnél hagynia az előle induló Pérezt, Nico Hülkenberget és Carlos Sainzot, Alonso mellett pedig a 6. kör elején, a Biztonsági Autó-fázist követő újraindítást kihasználva húzott el. „Ez nagyon fontos volt, mert tudtam, hogy jobb lesz a tempója az enyémnél” – ismerte el.

Az élboly mögött több incidens is történt a verseny első másodperceiben.

Daniel Ricciardo a 2-es kanyar külső rázókövére sodródva összezárt Kevin Magnussennel, és ezzel szendvicsbe szorították Stoffel Vandoorne-t.

A hármas ütközésben a Haas és a McLaren végzetesen megsérült, a Red Bull viszont a csodával határosnak tűnő módon tovább tudott menni, és Ricciardo – aki a mezőny nagy részével ellentétben, de Hamiltonhoz hasonlóan nem a szuperlágy, hanem a lágy gumikon rajtolt – a 6. helyig jutott vele. Ezt azonban még a leintés után sem vehette biztosra, mivel a balesetet utólag vizsgálják ki a sportfelügyelők.

Néhány kanyarral később a Haas másik pilótája is bajba került: Romain Grosjean Esteban Oconnal kerék-kerék elleni párharcot folytatva megcsúszott, és közben kilökte a Force Indiát, amely nem is maradt versenyben. A francia manőverét 10 másodperces, az első kerékcseréje során letöltendő időbüntetéssel honorálták. A másik francia, Ocon életében először esett ki Forma-1-es futamon.

A két incidens miatt pályára küldték a Biztonsági Autót, ami igazi áldás volt Hamilton számára. Mivel ő az időmérőn elkövetett hibája és az azt követő hajtáslánc-elem cserék miatt a bokszból rajtolt, normális esetben több másodperces távolságból kellett volna a mezőny után erednie. Így azonban kimaradt a balhéból, és az újraindítás idejére már a 14. helyen állt, Lance Stroll és Pascal Wehrlein között. Stratégiailag is kedvező helyzetben volt, mert a lágy keverékű Pirellik voltak az autóján.

Ezt kihasználva sorban végigelőzgette a mezőnyt, és a 9. körben már pontszerző helyen állt. A 20. körben, Alonsót maga mögé utasítva feljött a 6. helyre, és mindössze 18 másodpercre volt az élen álló Vetteltől, a Mercedestől a rádión folyamatosan kérdezgetve a különbséget kettejük között. Mivel ő csak a 43. körben cserélt kereket, 15-16 körrel a szuperlágy gumikon startoló élboly után, és akkor a gyorsabb keverékre váltott, a végén rohamot indíthatott még a dobogóért is.

A 3. helyezett Räikkönent végül nem sikerült megelőznie, mert addigra túl sokat vett ki a gumijaiból, de a 4. hellyel is elégedett volt. Vettel két hete, Mexikóban ugyanerre tornázta fel magát a rajtnál történt ütközésük után. „Élveztem. A gokartos éveimre emlékeztetett, amikor eleinte szinte mindig hátulról startoltam – mondta Hamilton, aki Pérezzel különösen szép csatát vívott a 7. helyért. Ez remélhetőleg mindenkinek megmutatja, hogy még mindig ég a tűz a szívemben, belül fiatal vagyok, és rengeteg verseny van bennem. Amikor az ember a legjobb akar lenni, hibáknak nincs helye, de néha óhatatlanul becsúsznak. Ez is hozzátartozik a fejlődéshez”.

Hamilton végül csupán 5,5 másodperccel a győztes Vettel után szelte át a célvonalat, és a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elismerte, hogy mivel új volt a motorja, maximális teljesítményen járathatta. Igaz, úgy vélte, Vettel csak kontrollálta a tempót, nem taposott ki mindent a Ferrariból – kivéve az utolsó köröket, amikor Hamilton már veszélyes távolságban volt tőle. „Akkor 1-es motorüzemmódba kapcsoltak, az az időmérőre való – mondta Wolff. – Szerintem a nyers tempó alapján ma Lewis volt a leggyorsabb, ezért megérdemelte volna a győzelmet, még ha Sebastian tartalékolt is”.

Akárcsak Hamilton, a két éllovas számára is a rajt bizonyult a verseny legsorsdöntőbb részének. Miután az időmérő edzés végén 38 ezredmásodperces előnnyel megszerezte a pole pozíciót, Bottas hiába indult nagyjából egyszerre Vettellel, a kigyorsítás későbbi fázisában kipörögtek a kerekei, és így a Ferrari pilótája az első kanyarnál kifékezte őt, beerőszakolva az autóját a szűk résbe a belső íven.

“A rajtom elejét nagyon jól kaptam el, de aztán kicsit kipörögtek a kerekeim, ezért azt hittem, elpuskáztam a lehetőségemet. Azt hiszem, Valtterinek még komolyabb gondjai voltak, úgyhogy belül megtámadhattam, amin szerintem egy kicsit meglepődött – magyarázta Vettel. – Ez kulcsfontosságú pillanat volt, az utána következő köröket pedig keményen megnyomtam. Mindent megtettem, hogy kiépítsek egy kis előnyt, és az élen kontrollálhassam a versenyt”.

Bottas azonban nem hagyta lerázni magát: a hátránya az első etapban 1,5-2 másodperc körül ingadozott. Ez ahhoz nem volt elég, hogy a DRS-sel, az állítható hátsó szárnnyal megtámadja a Ferrarit, egy elé vágási kísérlethez viszont csábítóan kicsinek tűnt, és a Mercedes a 27. körben meg is próbálkozott vele. „Ez kissé elkeseredett kísérlet volt a részünkről. Tudtuk, hogy fél másodperc hiányzik, de muszáj volt csinálnunk valamit” – ismerte el Wolff.

A húzás kis híján bejött. Bottas a bokszból kifelé, a friss lágy gumikon gyorsabb volt a vártnál, így a következő körben kereket cserélő Vettel csak azért tudott előtte maradni pár méterrel, mert a Ferrari szerelői 6 tizedmásodperccel hamarabb végeztek mercedeses kollégáiknál.

Bár a lágy gumik általában inkább a Mercedesnek kedveznek, a rövid, de a strapás interlagosi körben, a péntek délutánihoz hasonlóan tűzforró, 55-60 fokos aszfalton a szokásosnál kisebb volt a különbség a két keverék között. Ami azt illeti, Vettel a második etapban erősebbnek tűnt Bottashoz képest, mint az elsőben, és végig tartotta tőle a 2-3 másodperces távolságot.

„Nagy kár, hogy a rajtnál elvesztettük a vezetést. Utána hasonló volt a tempónk – vélte Bottas. – Igyekeztem nyomást gyakorolni Sebastianra, de nem lett eredménye”.

Vettel a 47. alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére F1-es pályafutása során, a Ferrari idei 5. nagydíjgyőzelmét aratva a csapatot az utóbbi két hónapban sújtó csapásokat követően, Räikkönen pedig a 7. dobogós helyét szerezte a szezonban. A finn végig erős tempót diktált: a táv nagy részében közelebb volt Bottashoz, mint Bottas Vettelhez, és a végén sem jött zavarba, amikor Hamilton a lágyabb gumikon megpróbálta megelőzni.

A Red Bull ezúttal nem jelentett igazi veszélyt a Mercedesre és a Ferrarira. Verstappen eleinte közel maradt Räikkönenhez, de aztán hamar panaszkodni kezdett a gumik miatt, és végül egy második kerékcserét is kiimádkozott a csapatától, mivel pozíciót már úgysem vesztett vele, holott a többiek csak egyszer álltak meg a bokszban. A friss szuperlágy Pirelliken legalább a leggyorsabb kört megfuthatta.

„Ez volt a legjobb hely, amit ma elérhettünk. Az egyenesben rengeteg időt otthagytunk, ezt mindenki láthatta, amikor Lewis elhúzott mellettem – mondta Verstappen. Az etapok első 10-15 körében versenyképesek voltunk, ezzel azonban túl sokat vettünk ki a gumikból a balansz miatt, amely nem volt olyan jó, mint Mexikóban”.

Az utolsó pontot a meggyőző teljesítményt nyújtó Nico Hülkenberg szerezte meg, aki maga mögött tartotta csapattársát, Carlos Sainzot, de az előtte autózó Massa-Alonso-Pérez hármassal nem tudta tartani a lépést. A Renault ezzel egy ponttal közelebb került a konstruktőri tabellán előtte lévő Toro Rossóhoz egyetlen fordulóval a szezon vége előtt. A szezonzáró Abu-Dhabi Nagydíjra november 26-án kerül sor.

A futam eredménye:

1.Sebastian VettelGERFerrariSF70H1ó31:26.26071
2.Valtteri BottasFINMercedesW08+2.76271
3.Kimi RäikkönenFINFerrariSF70H+4.60071
4.Lewis HamiltonGBRMercedesW08+5.46871
5.Max VerstappenHOLRed Bull-TAG HeuerRB13+32.94071
6.Daniel RicciardoAUSRed Bull-TAG HeuerRB13+48.69171
7.Felipe MassaBRAWilliams-MercedesFW40+68.88271
8.Fernando AlonsoSPAMcLaren-HondaMCL32+69.36371
9.Sergio PérezMEXForce India-MercedesVJM10+69.50071
10.Nico HülkenbergGERRenaultRS17+1 kör70
11.Carlos Sainz Jr.SPARenaultRS17+1 kör70
12.Pierre GaslyFRAToro Rosso-RenaultSTR12+1 kör70
13.Marcus EricssonSWESauber-FerrariC36+1 kör70
14.Pascal WehrleinGERSauber-FerrariC36+1 kör70
15.Romain GrosjeanFRAHaas-FerrariVF-17+2 kör69
16.Lance StrollCANWilliams-MercedesFW40+2 kör69

17.Brendon HartleyNZLToro Rosso-RenaultSTR12+31 körműszaki40
18.Esteban OconFRAForce India-MercedesVJM10+71 körütközés0
19.Kevin MagnussenDENHaas-FerrariVF-17+71 körütközés0
20.Stoffel VandoorneBELMcLaren-HondaMCL32+71 körütközés0

Az egyéni világbajnokság állása (még 1 futam van hátra):

1. Lewis Hamilton 345 pont – már világbajnok
2. Sebastian Vettel 302
3. Valtteri Bottas 280
4. Daniel Ricciardo 200
5. Kimi Räikkönen 193
6. Max Verstappen 158
7. Sergio Perez 94
8. Esteban Ocon 83
9. Carlos Sainz Jr. 54
10. Felipe Massa 42

A fő fotó forrása. AFP/Nelson Almeida

Leave a Reply