Lewis Hamilton is érintett a legújabb offshore-botrányban

Lewis Hamilton, a Forma-1 újdonsült négyszeres világbajnokának neve is szerepel a Paradicsom-iratok néven kirobbant legújabb offshore-ügyben nyilvánosságra hozott nyomozati listákban. A brit autóversenyző 3,7 millió euró (1,2 milliárd forint) értékű adóoptimalizációt hajtott végre magánrepülőgépével kapcsolatban. Szakértők szerint ugyan nem ütközik törvénybe, amit Hamilton tett, de módszere nem is nevezhető igazán tisztességesnek.

Másfél évvel azután, hogy tavaly áprilisban kirobbant a Panama-iratok néven elhíresült offshore-botrány, most egy újabb hasonló ügyben indított el lavinát az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma. A számos újságot és hírportált magában foglaló szervezet ezúttal Paradicsom-iratok néven adott ki megszámlálhatatlan mennyiségű iratot, amelyből híres emberek, illetve globális nagyvállalatok adóparadicsomokban, vagyis rendkívül kedvező adózási feltételeket biztosító országokban végrehajtott adóelkerülési műveleteire derült fény. A listában pedig ott találjuk a Forma-1 idei világbajnokának, Lewis Hamiltonnak a nevét is. A Mercedes brit pilótája a magánrepülőgépével kapcsolatos adózási ügyekkel összefüggésben került az oknyomozó újságírók radarjára. Hamiltonról azt sikerült kideríteniük, hogy 22 millió euró (6,9 milliárd forint) általános forgalmi adót kellett volna megfizetnie magánrepülőgépének használata után. A francia közszolgálati televízió Cash Investigation című műsora, amely eheti adásában a Paradicsom-iratokkal foglalkozik, arról számolt be, hogy a brit versenyző úgy használja különböző útjaihoz, például a versenyhelyszínekre történő utazáshoz a repülőgépet, hogy az nincs is a nevén. Mint kiderült, egy Virgin-szigeteken bejegyzett cég tulajdonában van a jármű, amely bérbe adta azt egy Man-szigeten bejegyzett vállalatnak, amely ugyancsak bérbe adja a gépet egy harmadik cégnek, amelynek kizárólag Lewis Hamilton a tulajdonosa.

Hamilton ügyvédjei szerint semmi illegális nincs a dologban

A francia köztévé szerint a fent említett vállalatok mind a négyszeres F1-világbajnokhoz kapcsolódnak. Egy ilyen bérbeadási megállapodás, mint ami a magángép esetében is született, lehetővé tette Hamilton számára, hogy megtakarítson 3,7 millió eurónyi ÁFÁ-t, vagyis alig több mint 1 milliárd forintot. Az adójogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy amennyiben egy vállalat megvásárol egy repülőgépet, s kereskedelmi célokra használja azt, akkor mentesül az általános forgalmi adó megfizetése alól. A törvények kizárólag a gép szabadidős tevékenységekre történő felhasználása esetén teszik kötelezővé az adózást. A műsor készítői szerették volna megszólaltatni a versenyzőt is az üggyel kapcsolatban, azonban csak Hamilton ügyvédjei álltak a rendelkezésükre, akik természetesen tagadták az adóoptimalizáció illegális jellegét: “Teljesen legális, hogy egy adóalany úgy dönt, hogy inkább csak bérli, mintsem megvásárolja azt, amire szüksége van, hiszen így ÁFÁ-t tud megspórolni. A fő cél ezzel az adóelőny megszerzése”.

Amennyiben a folytatásban akár Lewis Hamiltonnal, akár más sportolókkal kapcsolatban felmerülnek további, offshore-ügyletekre vonatkozó információk, azokról be fogok számolni a Sportudvaron.

A fő fotó forrása: Sutton/Panoramic

Leave a Reply