A belga Georges Leekenst nevezte ki a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a felnőtt válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A 68 éves szakember játékosként hazájában számos bajnoki címet szerzett a Club Bruges-el, edzőként viszont nem tudott maradandót alkotni, elmúlt egy éve pedig különösen pocsékra sikeredett. Most ő kapta azt a nem túl irigylésre méltó feladatot, hogy focizni tudó csapatot csináljon a magyar válogatottból.
Georges Leekens 1949. május 18-án született a belgiumi Meeuwenben. Profi játékoskarrierjét 1969-ben kezdte a Dessel csapatánál, ahonnan egy évvel később a Sporting Schaerbeek-hez igazolt. Onnan 1972-ben szerződött játékos- és edzői pályafutása legszebb időszakának színhelyére, a Club Bruges-höz. Focistaként kilenc szezont húzott le a kék-feketéknél, akikkel öt bajnoki címet (1973, 1976, 1977, 1978, 1980) és egy Belga Kupát (1977) nyert. 1978-ban csapatával bejutott a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjébe a rendkívül határozott szerelései után Hosszú Késnek (Long Couteau) becézett játékos, ahol a Liverpool ellen szenvedtek 1-0-ás vereséget. 1981-ben távozott Bruges-ből, s a következő három évet a Saint-Niklaasse csapatánál töltötte, innen vonult vissza 1984-ben.
Még ugyanabban az évben edzőnek állt, egészen 1987-ig a Club városi riválisának, a Cercle Bruges-nek volt a trénere, amellyel 1985-ben Belga Kupát nyert. Az 1987-88-as idényben az Anderlechtet edzette. Miután egy szezont dolgozott a Kotrijknél is, 1989-ben visszatért korábbi sikerei színhelyére, s két idényre átvette a Club Bruges vezetését. 1990-ben bajnok, ’91-ben kupagyőztes lett a gárdával. A kilencvenes években egy törökországi kiruccanást leszámítva továbbra is Belgiumban dolgozott olyannyira, hogy 1997-ben őt nevezték ki a belga válogatott szövetségi kapitányává. 1999-ig dolgozott a “Vörös Ördögök” becenéven is illetett nemzeti csapatnál, amellyel az 1998-as világbajnokságon is szerepelt, ám az együttes teljesítményében nem volt sok köszönet: mindhárom csoportmeccsén döntetlent játszott, így a harmadik helyen zárva kiesett. A következő esztendőkben a Lokeren és a holland Roda trénere volt, majd 2003-ban Algéria szövetségi kapitánya lett. Mindössze hat hivatalos mérkőzésen ült az észak-afrikai ország kispadján: két győzelem, egy döntetlen és három vereség volt a mérlege ezeken a találkozókon.
A nem túl sikeres algériai kitérő után újfent belga kluboknál vállalt munkát, 2004 és 2007 között 105 meccsen ült le a Gent kispadjára. 2007-2009 között a Lokerennél 68 találkozója volt, de nagyobb eredményt ott sem ért el. 2010 márciusában (miután Szaúd-Arábiában is volt egy kérészéletű munkája a Hilal Rijád csapatánál) ő lett újfent a belga válogatott szövetségi kapitánya. Első meccsén a “Vörös Ördögök” csak az utolsó percekben tudták legyőzni 2-1-re a bolgárokat. A kijutás a 2012-es Európa-bajnokságra nem sikerült, azonban ő fektette le az alapjait annak a belga csapatnak, amely manapság a világ legerősebb gárdái közé tartozik. Amúgy nem akarták őt kirúgni az Eb-selejtezők kudarca után, ám 2012. május 13-án – Belgiumban általános meglepetést okozva – bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött a szeretett klubbal, a Bruges-sel. Az újabb bruges-i kaland azonban csak november 4-éig tartott, a gyenge szereplés miatt lemondott.
2014. március 27-én kétéves szerződést kötött a Tunéziai Labdarúgó-szövetséggel, s huszonötezer eurós fizetésért elvállalta az észak-afrikai ország nemzeti tizenegyének irányítását. A 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupáján csapatával továbbjutott a csoportból, azonban a legjobb nyolc között hosszabbításban 2-1-es vereséget szenvedett a házigazda Egyenlítői-Guineától. Június 27-én a tunéziai szövetség szerződést bontott Leekenssel. Október 25-én harmadik alkalommal igazolt a Lokerenhez, amellyel sikerült elérnie a fő célkitűzésként meghatározott bennmaradást az első osztályban. Mivel azonban a 2016-17-es szezont nagyon gyatrán kezdte a csapat, ezért 2016. október 26-án szerződést bontottak vele. Egy nappal később már volt is új állása az idős edzőnek, s ismét egy már ismert állomáshelyre, ezúttal Algériába sodorta a sors. Valószínűleg már ezerszer megbánhatta, hogy ismét elvállalta a csapat vezetését, mivel négy hivatalos mérkőzésen 2 döntetlent és 2 vereséget tudott fölmutatni a több kíváló játékost, például a Leicesterrel angol bajnoki címet szerző Riyad Mahrezt fölvonultató együtessel, ráadásul az idei Afrikai Nemzetek Kupáján nem élte túl a csoportkört a gárda, így január 24-én távozott.
Azóta nem volt munkája Georges Leekensnek, egészen ma délutánig, amikor is Csányi Sándor, az MLSZ elnöke bejelentette, hogy 2018-tól a 68 éves belga szakember veszi át a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, amelyet a novemberi, Costa Rica és Luxemburg elleni barátságos mérkőzéseken Szélesi Zoltán foglal majd el. Az iménti fölsorolásból is kiderült, hogy Georges Leekens nem nevezhető a világ legsikeresebb edzőjének, s akkor még finoman fogalmaztam. Számtalan külföldi név keringett a hazai sajtóban, mint a nemzeti csapat potenciális szövetségi kapitánya, de úgy gondolom, hogy a már aggastyánkorban járó Giovanni Trapattoni, de még a hazánkban a videotonos évei miatt nem túl nagy szimpátiának örvendő Paulo Sousa is többet ért el edzőként, mint ő. Sajnos feltehetően az anyagiak is szerepet játszottak az MLSZ döntésében, hiszen az imént említett két tréner valószínűleg – hogy finoman fogalmazzak – nehezen megfizethető lett volna a Magyarország leggazdagabb embere által irányított, s számtalan dúsgazdag szponzorral megáldott szövetségnek. Ahogy föntebb írtam, Tunéziában évi huszonötezer euróért (mai árfolyamon 7,75 millió forintért) is vállalta a kapitányi munkát. Nálunk feltehetően ennél azért jóval többet keres majd két év alatt (ennyi időre írt alá), de edzői múltja miatt nem nagyon kérhet akkora gázsit, mint a néhány sorral ezelőtt említett két úriember, így hát az MLSZ számára kézen fekvő volt az ő leszerződtetése.
Leekens már be is mutatkozott ma Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában, ahol az ilyenkor szokásos közhelyek (“nagy megtiszteltetésnek vettem a felkérést”, “büszkén vállalom a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját”) mellett a következőket mondotta:
„Sikert nem tudok garantálni, de mindenki kemény munkára számíthat. Hét különböző országban dolgoztam edzőként, így rendelkezem a megfelelő tapasztalattal. Egyelőre erre a két évre tervezünk, minden energiánkra szükség lesz, de fő cél a katari, világbajnoki részvétel”
A tapasztalata valóban megvan, de hogy ez mennyire megfelelő, arról inkább nem nyitnék most vitát. A kemény munka Storcknál is megvolt a 2016-os Eb-nyolcaddöntőig, utána viszont az andorrai amatőrök is könnyedén megverték a magyar csapatot.
Leekens elmondta, nincs saját taktikája, mindig azt alkalmazza, ami a legjobban passzol a játékosokhoz. Szeretne minden meccset megnyerni a magyar válogatott kispadján és izgatottan várja majd a selejtezős csoportok beosztásait. Célja, hogy előrelépjen a csapat, és hogy minden meccsen telt ház előtt léphessenek pályára.
A kapitány Budapestre fog költözni és teljesen magyar stábbal dolgozik majd együtt, a szerződésében pedig a teljesítménye alapozza meg a díjazást. Milyen jó ezt hallani…
Elmondása szerint a szerződését el sem olvasta, őt csak a feladat érdekli, meg a kihívás. Ezen valahogy nem tudok meglepődni, hiszen valószínűleg nincsenek nagyon kemény záradékok, vagy apró betűs szövegek a kontraktusban. Ha lettek volna, akkor ez a váltás már Andorra után megtörtént volna, na de hagyjuk inkább Andorrát…
Belga szövetségi kapitánya még nem volt a magyar válogatottnak, de úgy általában külföldi sem sok. Eddig három külföldi szakember ült a nemzeti csapat kispadján, sorrendben Lothar Matthäus, Erwin Koeman és Bernd Storck. Storck érdeme az Eb-szereplés, úgyhogy ő legalább ennyit föl tudott mutatni, azonban sem Matthäus, sem Koeman nem váltotta meg a világot nálunk, mint ahogy az utóbbi három évtized magyar szakvezetői sem. Tartok tőle, hogy nem Leekens lesz az, aki a magyar válogatottból egy, tartósan Európa és a világ élvonalához, vagy legalább is ahhoz nagyon közel álló együttest fog faragni, de előlegezzünk meg némi bizalmat a belga szakember számára, hátha mégis ő lesz a mieink Jolly Jokere!