Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Befejezi partjelzői ténykedését egy skót parlamenti képviselő

Befejezi partjelzői ténykedését egy skót parlamenti képviselő

Douglas Ross brit parlamenti képviselő úgy határozott, hogy befejezi játékvezető-asszisztensi pályafutását, hogy teljes erővel politikai karrierjére koncentrálhasson. Az észak-skóciai politikus nem tudott részt venni egy jelentős parlamenti vitában, mivel a Barcelona-Olimpiakosz BL-mérkőzésen kellett lengetnie a zászlót a partvonal mellett, s emiatt többen kritizálták választókerületében és a politikai ellenfelek részéről is.

Bíráskodni vagy politizálni? Ez itt a kérdés! Illetve egész pontosan már csak volt a kérdés. Douglas Ross brit parlamenti képviselő pénteken bejelentette, hogy a jövőben nem szeretné, ha mégegyszer ütközne egy parlamenti ülésszak és egy labdarúgó-mérkőzés az időbeosztásában, ezért véget vet a 2018-as világbajnoki álmainak, s abbahagyja az asszisztensi tevékenységet. A 34 éves politikus úgy döntött, hogy westminsteri munkájára fókuszál a továbbiakban, ez lesz “az első számú prioritása”. Döntését választókerülete, Észak-Skócia egyik helyi lapján keresztül, közleményben tudatta a nyilvánossággal.

“Ezen a héten hoztam egy döntést, amiről tájékoztattam a labdarúgás hatóságait. A döntésem az, hogy nem tudom többé elfogadni, hogy játékvezetőként kelljen ténykednem, miközben egy parlamenti ülésszakon kellene ülnöm. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem tudom többé félre tenni a többséget egy-egy nemzetközi mérkőzésért, és Skóciát akarom képviselni a jövőben (…) a világbajnokságon tehát biztosan nem leszek ott” – írta Douglas Ross, aki “majdnem tizenöt éve” asszisztens és június óta képviselő. A konzervatív politikust sokan kritizálták azért, mert nem vett részt egy társadalompolitikai vitában október közepén, mivel partjelzőként kellett dolgoznia az FC Barcelona és az Olimpiakosz közötti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. Ross azzal védekezett, hogy minden intézkedést megtett annak érdekében, hogy távolléte ne befolyásolja a törvényjavaslatról tartott szavazás sikerét.

Theresa May védelmébe vette

“Nagy hálát adok a sok helyi embernek, akik kifejezik támogatásukat, hogy továbbra is játékvezető legyek, és hogy emellett legyek az ő képviselőjük is, (de) tudom, hogy újból és újból kemény kritikák célpontja lennék, amikor ahelyett, hogy a Parlament ülésén vennék részt, asszisztensként végezném a munkámat” – magyarázta Douglas Ross. Theresa May miniszterelnöknek a Barcelona-Olimpiakosz meccs után kialakult vitában meg kellett védenie Douglas Rosst, amikor John McNailly, a Skót Nemzeti Párt képviselője piros lapot mutatott föl a partjelző-politikusnak, s közölte, hogy az állampolgárok azt várnák a képviselőktől, hogy “végezzék a munkájukat, s ne csak szankciókat osztogassanak”.

A fő fotó forrása: ALBERT GEA/Action Images/Panoramic

Top
%d blogger ezt szereti: