Műlábakkal teljesít 31 nap alatt 31 maratont egy amerikai veterán

Rob Jones egykori amerikai katona, aki Afganisztánban mindkét lábát elvesztette, most műlábakon él, és egy igen komoly kihívást állított maga elé: egy hónapon át minden nap teljesít egy kisebb maratoni távot, hogy pénzt gyűjtsön.

A most 32 éves Rob Jones egykor az amerikai haditengerészet őrmestere volt. 2010-ben, egy afganisztáni bevetés során végrehajtott hatástalanítás közben fölrobbant a bomba, ami leszakította a férfi mindkét lábát. Nem sok szörnyűbb dolog történhet az emberrel, mint az, hogy elveszti végtagjait, de Rob Jones képes volt a következő hónapokban legyőzni a tragédiát, mégpedig azzal, hogy célt tűzött ki maga elé: részt akart venni a 2012-es londoni paralimpián evezésben. Sikerült kvótát szereznie, s a brit fővárosban bronzérmet szerzett.

Rob Jones egy évvel később sportágat váltott, s kerékpározni kezdett, de itt sem akármilyen célt tűzött ki: 2013 októberében elhatározta, hogy végig teker az Egyesült Államok teljes bicikliút-hálózatán, s ezt is pénzgyűjtés céljából tette. Hét hónapnyi erőfeszítés és 8300 km megtétele után 126 ezer dollárt sikerült szereznie a sérült amerikai veteránok egyesületei számára (adományok gyűjtésével és pólók eladásával).

Egyik kihívás követte, követi a másikat az egykori katona életében, aki a triatlont is kipróbálta, azzal a reménnyel, hogy a 2016-os paralimpián ebben a sportágban is elindulhat. Sajnos a riói részvétel nem jött össze, de ez a csalódás nem törte meg elszántságát és hitét, mert hamar új tétet rakott a vállára: egy hónapon, egészen pontosan 31 napon keresztül minden nap lefut egy-egy kisebb maratoni távot. Ezzel a „Rob Jones Journey” megszületett.

Rob, aki azt állítja, hogy soha nem szeretett futni, sok időt töltött edzéssel mielőtt október 12-én Londonban belevágott hihetetlen kalandjába. A brit fővárosból átrepült az Egyesült Államok keleti partjára, s itt folytatta sorozatát: New York, Boston, Detroit, Toronto, Indianapolis, Chicago, csakhogy néhány várost említsek a teljesség igénye nélkül… Mindenütt lefutott bizonyos távot, s a szakaszok között intenzív masszázsokon esett át, hogy testét formában tartsa. Kedden indult tovább Denverbe, és csütörtökön Seattle-ben érkezik az ország nyugati partjára. Aztán elindul délre Kaliforniába, hogy megkezdje az utolsó hosszú futást, amelynek Washington lesz a végállomása november 11-én.

A nagy futás útvonala. (Forrás: Rob Jones)

„Szeretnék példát mutatni másoknak. Egy veterán és egy ember példája, aki ahelyett, hogy hagyta, hogy a tragédia elpusztítsa az életét, felhasználja arra, hogy jobbá váljon. Ahhoz, hogy gazdagítsam az életemet és mások életét is” – mondja a honlapján. A gazdagítás szóval pedig nem csak arra utal, hogy örömet szerezzen magának és más embereknek is, hanem arra is, hogy – korábbi akcióihoz hasonlóan – ezúttal is pénzt akar gyűjteni, hogy segíthessen sorstársain. Várhatóan több százezer dollárt fog keresni a gigantikus futással.

A fő fotó forrása: Facebook/Rob Jones

Szólj hozzá!