Itt vagy
Főoldal > Visszapillantó > Melbourne 1956 – egy olimpia, ami nem a sportról szólt

Melbourne 1956 – egy olimpia, ami nem a sportról szólt

A forradalom leverése után alig három héttel vette kezdetét Melbourne-ben az 1956-os nyári olimpia. Az eseménytől előzetesen rendkívül sokat várt a magyar sportközvélemény, hiszen sportolóink az 1952-es, helsinki ötkarikás játékokon rekordot döntöttek a megszerzett aranyérmek számát tekintve. Egészen október 23-áig úgy tűnt, ez az olimpia akár még sikeresebb lehet számunkra, azonban az azután történt események fátylat és némaságot borítottak az ausztráliai történésekre. Az elvesztett szabadságharc utáni megtorlás miatt nem tudtak az emberek odafigyelni az olimpiai eredményekre már csak azért sem, mert a Magyar Rádió nem tette be adásába a Szepesi György által naponta küldött összefoglalókat. Ami még ennél is tragikusabb, hogy sportolóink nagy része nem tért haza a játékok után, volt, aki már soha…

“Csermák él” – ezt a címet adta a Népszava 1956. október 29-én egyik hírének. Aznap a sportoldal negyede foglalkozott csak sporthírekkel, a többi a forradalom eseményeiről szólt. De a sporthírek is inkább a politikai eseményekről és a harci cselekményekről számoltak be. Így megtudhatták az olvasók, hogy a korábbi válogatott öttusázót, az akkor már testneveléstanárként dolgozó Hegedűs Istvánt szíven találta egy eltévedt golyó, amikor kilépett háza kapuján.

Hasonló hírek terjedtek el – tévesen – Csermák József kalapácsvetőről, az 1952-es helsinki olimpia bajnokáról is. Az igaz, hogy a négy évvel később címvédésre készülő sportoló nehezen jutott el a csapathoz. “Csermák kedden Tatára indult, de oda már nem tudott eljutni. Kaposvárra utazott, ott egy napot töltött, és még a szerdai nap folyamán Tatára érkezett” – írta róla a Népszava. (A szerdai nap október 24. volt – a Népszava október 29-én számolt be minderről.) Az 1956-os melbourne-i olimpián aztán ő vitte a magyar csapatzászlót, és az ötödik helyen végzett.

Képtalálat a következőre: „puskás ferenc”
Puskás Ferenc a Real Madrid mezében. A Száguldó Őrnagy a forradalmat követően Spanyolországban telepedett le, ahonnan csak hosszú évtizedekkel később tért haza. (Forrás: Wikimedia Commons)

A Magyar Nemzet november 1-jén ugyanezen elterjedt hírekről azt írta: nemcsak a Csermák halálára vonatkozó értesülések “igaztalanok”, hanem a Puskás Ferencről szólók is. Azaz az Aranycsapat focistája, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya is egészséges, akárcsak Benedek Gábor öttusázó (az első magyar öttusa-világbajnok), akinek állítólagos elhunytáról szintén forogtak október utolsó napjaiban téves hírek.

A Honvéd az olimpia helyett túrázni indult

A Magyar Nemzet két nappal későbbi tudósítása szerint Benedek és Csermák el is utazott Melbourne-be. Puskás viszont nem – ezt utólag tudhatjuk -, mert a magyar labdarúgó-válogatott visszalépett. A Népakarat november 3-ai száma már arról számolt be, hogy a Honvédot óriási örömmel fogadták Bécsben. (Márpedig a Honvéd alkotta az akkori Aranycsapat gerincét, tehát bécsi tartózkodásuk a visszalépés nyomán jöhetett létre.) A Népakarat szerint az osztrák fővárosban Puskást és Kocsist, az Aranycsapat két tagját összevissza csókolták, mert azt hitték mindkettőjükről, hogy elestek a szabadságharcban.

Jól látszik, hogy az 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert és az 1954-es vb-döntőbe bejutó Aranycsapat oszlopos (azaz: honvédos) tagjai ekkor már külföldön voltak. Bécsből hamarosan dél-amerikai túrára indultak, ahonnan a legnagyobb sztárok közül Puskás, Kocsis, Czibor és Grosics nem tért haza.

Képtalálat a következőre: „kocsis sándor”
Kocsis Sándor is Spanyolországban, mégpedig a Barcelonánál kötött ki 1956 után. Kubala László segítette ebben. (Forrás: Wikimedia Commons)

A válogatott így gyorsan szétesett: minden idők legjobb nemzeti tizenegye, az Aranycsapat legtehetségesebbjei közül hosszas kitérőkkel Puskás a Real Madridhoz, Kocsis és Czibor a Barcelonához került. A katalánokhoz a Barcelona legendája, a három ország válogatottjában is szereplő Kubala László hívta Czibort és Kocsist. Kubala támogatta Puskást is, amíg a “csodacsatár” nem tudott pénzt keresni a disszidálás utáni eltiltása miatt. (Később a Real Madridban Gento, Rial, Kopa és di Stefano mellett játszott támadóként, míg az örök rivális, a Barcelona csatársorában Kocsis, Czibor, a brazil Evaristo, a spanyol Luis Suárez és a magyar, csehszlovák és spanyol válogatottban is feltűnt Kubala szerepelt együtt.) Puskás később spanyol válogatott is lett.

Ami igazán fájdalmas ebben a történetben, az az, hogy ezt a csapást a magyar labdarúgás azóta sem heverte ki, egyetlen válogatottunk sem ért el az Aranycsapathoz hasonló diadalokat. Sőt az utánpótlás korosztályból is sokan távoztak ekkor, ami a távolabbi jövőt rombolta.

Érdekes a kapus Grosics szerepe: ő nem volt honvédos, 1956 végén mégis csatlakozott a dél-amerikai túrához, mert sérülések miatt meghívták a csapatba. Kint maradt egy ideig, de végül 1957 júliusában visszatért Magyarországra. Itt korábban többször eljárást indított ellene az állambiztonság: 1949-ben tényleg disszidálni akart, ami büntetendő cselekménynek számított, de 1955-ben más, koholt vádak miatt hallgatták ki többször. A procedúra nem maradt el akkor sem, miután visszatért Dél-Amerikából. A legendás “Fekete Párduc” pályája a Kádár-korszak első éveiben Tatabányán folytatódott – miután átesett az újabb állambiztonsági vizsgálatokon.

A Magyar Nemzet által emlegetett Benedek Gábor öttusázó sem disszidált 1956-ban, de 1959-ben örökre eltiltották a sporttól (őt is politikai okokból), s aztán 1969-ben ment ki végül Nyugat-Németországba.

A világ legjobb sportolója ki sem ment

Visszatérve a Népszava október 29-ei számára, a lap megjegyzi, Iharos Sándor kivételével a magyar olimpiai csapat ekkor még együtt volt Tatán. (A később ki sem utazó focistákat is beleértve.) Az egyetlen hiányzó a közép- és hosszútávfutás legendája, a 12-szeres világcsúcstartó atléta, Iharos Sándor volt. Ő már nem is került elő, lemondta a részvételt – a Magyar Szabadság című 1956-os lap november elsejei száma szerint “rossz egészségügyi állapota” miatt.

A forradalmi események Iharos sportkarrierjét is megtörték, hiszen 1955-ben még őt választották a világ legjobb sportolójává, ’56-ban pedig már ki sem ment az olimpiára. Iharos állítólag hónapokra eltűnt, majd visszatért Magyarországra, újra sportolni kezdett, de eredményei nem közelítették meg a régieket. Egy korabeli MTI-hír szerint Belgiumba akart disszidálni. 1956 novemberében mindenesetre Bécsben tartózkodott.

Az edző a forradalmi tanács tagja volt

Iharos edzője viszont tényleg és véglegesen nyugatra távozott. Iglói Mihály csodafutókat faragott addig szinte ismeretlen sportolókból, Iharosból, Rózsavölgyi Istvánból és Tábori Lászlóból. Iglóiról olvasható egy 1956-os hír is: az olimpikonok is megalakították ugyanis a forradalmi tanácsukat a Magyar Honvéd november 1-jei száma szerint. Ennek három tagja volt: a későbbi háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezső, az atléta Klics Ferenc és Iglói.

Az atlétaedző a forradalom és szabadságharc leverése után nem véletlenül maradt Nyugaton: öt év hadifogságot kellett ugyanis elszenvednie a Szovjetunióban korábban, jóllehet, nem volt katona. Egyszerűen beteg gyermekének akart a háború utáni napokban a patikából gyógyszert vinni, amikor a szovjetek az utcán berángatták egy hadifogolytranszportba, és csak 1950-ben tért haza. Iglói nem várta meg, hogy 1957-ben felelősségre vonják a forradalmi tanácsi tagságért.

Egy másik világcsúcstartó is kint maradt

Iglói 1956-os példáját követte a világcsúcstartó futó, Tábori László is, aki Amerikába ment 1956-ban. Az atléták mellett az 1952-ben két olimpiai bajnokságot (egyéniben és váltóban, 100 méteren) szerző úszó, Szőke Kató is Amerikát választotta 1956-ban. A szintén forradalmi tanácsi tag Gyarmati Dezső is disszidált, de 1958-ban hazatért, s ezután újabb olimpiai aranyérmeket szerzett, noha egy ideig nem engedték sportolni.

Az 1956-os forradalom leverése utáni melbourne-i olimpián egyébként a magyar csapat 9 aranyérmet szerzett, 10 ezüst mellett, és ezzel a negyedik helyen végzett a nemzetek között. Ám ez így is drasztikus visszaesés volt, hiszen négy évvel korábban, Helsinkiben 16 aranyat szereztünk, és harmadikak voltunk az egész világon, az aranyakat számítva. (Helsinki volt minden idők legeredményesebb olimpiája magyar szemszögből nézve.)

A vérző Zádor Ervin kiszáll a medencéből

A melbourne-i olimpián játszódott le a december 5-ei vízilabdameccs nevezetes jelenete, amikor Zádor Ervint a szovjetek egyik játékosa úgy lekönyökölte, hogy vérezni kezdett. A szovjet tankok Budapesten leverték a szabadságharcot, de Melbourne-ben a pólósok legyőzték a Szovjetuniót.

Képtalálat a következőre: „zádor ervin”
Zádor Ervin és felszakadt szemöldökének képe bejárta a világot. (Forrás: hir6.hu)

A meccset a bírónak idő előtt le kellett fújnia (egy perccel a vége előtt, 4:0-s magyar vezetésnél), mert a közönséget felháborította a szovjet szabálytalanság, és a nézők kezdtek átmászni a korlátokon. A szovjet csapatot végül rendőröknek kellett kimenekíteniük. Végül a magyar vízilabdások megnyerték az olimpiai bajnokságot – nem (csak) ezzel a meccsel, mivel a rákövetkező jugoszlávok elleni sikerrel bebiztosították a végső diadalt.

Melbourne és 1956 a magyar élsport egyik mélypontja lett: az olimpiai küldöttségből hiába nyert Papp László harmadszor is aranyérmet, a tornász Keleti Ágnes pedig 3 egyéni aranyat és egy csapatelsőséget söpört be, sokan – legalább háromtucatnyi sportoló – sosem tértek haza, vagy megtört végleg a pályafutásuk.

Például a vízilabdás Zádor és több csapattársa sem jött vissza újabb szovjet pofonokért, 1956 pólóhőse az USA-ban halt meg öt és fél évvel ezelőtt, 2012 áprilisában. Disszidáló társai közül Gyarmati – mint már említettük – két év múlva, Bolvári Antal pedig 5 évvel később tért haza.

Újpest és MTK

Akik itthon maradtak, azok közül néhányan politikailag exponálták magukat. Szusza Ferenc, a kor egyik legjobb labdarúgója az Újpesti Dózsából (illetve Budapesti Dózsából, Dózsa SE-ből) nem nagyon került be az Aranycsapatba, pedig minden idők egyik leggólerősebb magyar csatára volt. 1956-ban viszont politikai szerepet is vállalt: a Dózsánál 1956 októberében megalakított Újpesti Forradalmi Bizottságnak lett tagja – a Magyar Honvéd szerint. Nemcsak sportteljesítménye alapján méltó tehát arra, hogy a Megyeri úti stadion ma az ő nevét viseli. A forradalom idején a csapat egy rövid időre visszavette kommunizmus előtti nevét, és Újpesti TE-ként működött, de aztán a Kádár-korszakban megint Dózsára, ezúttal Újpesti Dózsára nevezték át az egyesületet.

Képtalálat a következőre: „hidegkuti nándor”
Hidegkúti Nándor, az Aranycsapat MTK-s tagja itthon maradt.

A forradalom napjaiban az MTK is újra megalakult, a kommunisták által Vörös Lobogónak nevezett csapat visszavette eredeti nevét. Focicsapata pedig – a Honvédhoz hasonlóan – Bécsbe indult. A 18 játékos között volt Gellér, Zakariás (az Aranycsapat tagja), Sándor (“Csikar”), Hidegkúti (szintén az Aranycsapat tagja) és Palotás is. A Kádár-korszakban az együttes nevét már csak részben állították vissza: MTK-ként, majd a Vörös Meteorral összevonva MTK-VM-ként szerepelt később az együttes. Hidegkúti és Sándor Csikar ezután még meghatározó tagja lett-maradt a magyar válogatottnak, előbbivel pedig újra leforgatták A csodacsatár című film egyes jeleneteit. A moziban eredetileg Puskás Ferenc szerepelt, de 1956 után őt nem akarta a Kádár-rendszer népszerűsíteni…

Újjáalakult a Magyar Tenisz Szövetség

Jellemző, hogy az 56-os forradalmat használta ki egy olyan sport is, amelyet korábban enyhén szólva sem támogatott a kommunista állampárt. Így a Népakarat 1956. november 3-ai száma tudósított arról, hgy újjászerveződött a Magyar Tenisz Szövetség. Nyolctagú ideiglenes intéző bizottságot is választottak. A testület tagjai között volt Markovits Szilárd, Zempléni Antal és Szörényi Loránd is.

Az olimpikonok a Kossuth-címerrel vonultak volna fel Melbourne-ben, az ötkarikás játékok megnyitó ünnepségén. Az 1956. november 1-jei lapok beszámolói is erről szóltak. Amikor viszont leszállt a repülőgépről Gyarmati Dezső, akkor már gyászszalagot tűzött a Kossuth-címerre – így érkezett Ausztráliába a magyar vízilabdázó egy november 10-ei tudósítás szerint. Ekkorra ugyanis a november 4-én meginduló szovjet tankok leverték a magyar forradalmat és szabadságharcot. Az ünnepségen végül gyászszalaggal átkötött Kossuth-címerrel vonultak a magyar sportolók.

Néma csönd borult az olimpiára Magyarországon

Az 1952-ben, Helsinkiben megrendezett nyári olimpiai játékokat a Magyar Rádió élőben közvetítette. Három évvel később, 1955-ben a rádió megkezdte az 1956-os melbourne-i olimpia közvetítésének előkészítését. Az 1956. november 22-én kezdődő ötkarikás játékokra Szepesi György utazott el. Innentől kezdve azonban csend borult az olimpiára. Melbourne-ből ugyanis egyetlen hang sem jutott el a Magyar Rádió hallgatóihoz. Szepesi az olimpia első négy napján mindent közvetített, de összefoglalóira a Magyar Rádió akkori vezetése nem tartott igényt.

A rádió Bródy Sándor utcai székházának archívumában nem lehet a melbourne-i közvetítéseket megőrző hanganyagot találni. A forradalom leverését követően hazánk új vezetése is a rádiót használta legfőbb kommunikációs eszközként. Erre a fő kommunikációs szerepre készült az Ausztráliába induló Szepesi György is. Rajta kívül még egy magyar újságíró, Feleki László utazott el a távoli kontinensre. A hazai sportirányítás az utolsó pillanatban két tudósítót és három sportvezetőt – társadalmi nyomásra – levett az utazók listájáról. A sportvezetők közül Kutas István, Sebes Gusztáv és Kelen Béla nem indulhatott el Melbourne-be. Azt viszont, hogy ki volt a két itthon hagyott újságíró, nincsenek adatok.

Voltak olyan sportolók, akik a forradalmi események hatására nem akartak elutazni Ausztráliába. Az 1952-es helsinki játékok egyik aranyérmese, Székely Éva is a Szabadság-hegyi edzőtáborban készült, miközben az akkor két és fél éves lánya odalent, a szétlőtt belvárosban maradt. A magyar sportvezetők nyomatékosan közölték a versenyzőkkel, hogy minden körülmények között el kell repülniük Ausztráliába.

Székely Éva a 200 méteres női mellúszásban ezüstérmet szerzett a melbourne-i olimpián. Egész ausztráliai tartózkodása alatt az járt a fejében, mi van a lányával, Gyarmati Andreával. 1956. október 25-én a magyar sportolók autóbusszal Prágába indultak, majd onnan két részletben utaztak tovább Ausztráliába. Amikor négynapos, többszöri leszállással megszakított repülést követően megérkeztek az olimpia városába, a helyi magyarok karjukon gyászszalaggal, a Himnuszt énekelve fogadták a küldöttséget.

A sportolók ekkor tudták meg, hogy Magyarországon a forradalmat vérbe fojtották. A hetekkel későbbi hazatéréskor Székely megnyugodva konstatálhatta, hogy a lányának nem esett baja. Bár 1956 decemberében Budapest romokban hevert, az élet akkor már kezdett visszazökkenni a normális kerékvágásba.

A magyar sportolók a végtelennek tűnő utazás után megérkeztek Melbourne-be, már többek fejében megfordult, hogy nem akarnak hazatérni. Ehhez tudni kell, hogy a Magyarországról érkező hírek rendkívül lassan csordogáltak az ötödik kontinens felé. A következő tizenkét napban a fejekben óriásira nőtt a zűrzavar, miközben a magyarok életük legfontosabb versenyére készülődtek. Képzeljük csak el: az olimpikonok majdnem két hétig csak edzettek Ausztráliában, és eközben fogalmuk sem volt arról, mi a helyzet Magyarországon. A legtöbben az időközben Melbourne-be érkezett Szepesi Györgyöt kérdezték, abban bízva, hogy a riporter folyamatos kapcsolatban áll Budapesttel. Csalódniuk kellett.

Ráadásul Szepesi igen zaklatott állapotban ült fel Bécsben a repülőgépre. Hogy az ő történetét megértsük, idézzük most fel 1956. október 23-át. Szepesi György ezen a napon délután csak rendkívüli nehézségek árán tudott bejutni a Magyar Rádió épületébe. Amikor végre beért, az akkori elnök, Benke Valéria magához kérette. Benke azt találta ki, hogy szereljenek fel mikrofont a Bródy Sándor utcai főbejárat fölötti erkélyre.

Képtalálat a következőre: „szepesi györgy”
Szepesi György (Forrás: kisalfold.hu/MTI)

Az elnöknő arra gondolt, hogy az egész országban népszerű sportriporter le tudja csillapítani a forrongó tömeget. A rádió akkori technikusa, Hübel Mátyás kivitte a kábeleket, majd megjelent az erkélyen Szepesi. Az első szava az elvtársak volt. Mindez előbb hangrobbanást idézett elő, majd egy kődarab repült a riporter felé. A kétségbeesett Szepesi megpróbálta hazaküldeni az embereket, de ez a kísérlete nem járt sikerrel. Szerepét az október 23-i eseményekben a rendszerváltás után gyakran vágták a fejéhez. A riporter cselekedete az olimpiára készülő magyar sportolók körében is megütközést váltott ki. Olyanok is voltak, akik azt mondták, hogy ne utazzon ki az olimpiára. Amikor 1956. október 30-án Benke Valériát eltávolították a Magyar Rádió éléről, Szepesi már Melbourne felé tartott. Mire az olimpia november 22-én megkezdődött, Magyarországon vérbe fojtották a forradalmat.

Az olimpia kezdetén pár napig Szepesi György abban reménykedett, hogy a jelentései eljutnak Budapestre. A riporter magnetofonjával az első négy napon rögzítette a magyar szempontból fontos eseményeket. Mikrofont és egyéb technikai segítséget az ausztrál rádió technikusaitól kapott.

Helyi idő szerint 20 és 21 óra között rendelték meg a közvetítővonalat Budapestre, hogy a napi beszámolókat el tudják juttatni a Magyar Rádióba. A kapcsolás Bécsig sikeres volt. Az osztrák rádió technikai személyzete a vonalat megpróbálta továbbítani a Bródy Sándor utca felé. Nem jártak sikerrel. Bécs visszaüzent Ausztráliába, hogy Budapest nem kapcsolható, a Magyar Rádió nem kér Szepesi olimpiai beszámolójából. A második, harmadik és negyedik versenynapon Szepesi ugyanúgy járt, mint az elsőn. A rádiós közvetítővonal Bécsig simán eljutott, de Budapestre már nem. A negyedik napon az elkeseredett Szepesi táviratot küldött Budapestre, amelyben a következő szöveg állt: „Adásokkal hiába kísérletezem, a vonalköltség drága. Legalább a kábelt mondjátok le.” A válasz hamarosan megérkezett. Gács László, aki az október 30-án menesztett Benke Valéria után kormánybiztosként felügyelte a rádiót, azt írta: „Kábelt lemondtuk. Gács, a Rádió vezetője.” 

Ebben a pillanatban véglegesen eldőlt, hogy a melbourne-i nyári olimpiáról nem lesz rádiós tudósítás. Ugyanakkor a szlovák rádió magyar nyelvű adása Papp László sorrendben harmadik olimpiai diadaláról kért egy rövid összefoglalót Szepesitől. Ezt a magyar rádiós annak rendje és módja szerint leadta Pozsonynak. Hogy a Magyar Rádió hallgatói hogyan értesülhettek a melbourne-i történésekről? A november 22-én kezdődő játékok MTI által kiadott híreit a rádió akkori bemondói olvasták fel.

Szepesi György az olimpia után hazaérkezett – igaz, jóval később, mint azt bárki is gondolta. Amikor a játékok befejeződtek, a riporter felkereste Hegyi Gyulát, a magyar olimpiai csapat vezetőjét. Hegyi azt javasolta Szepesinek, hogy amíg az olimpiai igazolványa érvényes, maradjon Ausztráliában.

Az irat 1957 februárjáig adott lehetőséget a tudósítóknak, hogy az ötödik kontinensen tartózkodjanak. Ezek után a rádiós 1956. december 9-én visszautazott Sydney-be. Először a Kék-hegységben lévő egyik szállodába ment, az olimpia szervezőbizottsága ugyanis a játékokra akkreditált valamennyi tudósítót meghívta, hogy az újságírók itt pihenjék ki fáradalmaikat.

A Kék-hegységben töltött napok alatt Szepesi beszélgetésbe elegyedett a németek egykori kiváló középtávfutójával, az olimpián újságíróként dolgozó Otto Peltzerrel, aki azt tanácsolta neki, hogy mindenképpen menjen haza. Szepesi ezek után néhány hetet a húgánál töltött, majd 1957 elején visszatért Budapestre.

Döntésében szerepet játszott Deseő Dezső esete. Ez a történet azonban 1947. május 4-re nyúlik vissza. Ezen a napon Budapesten az Üllői úti stadionban magyar–osztrák válogatott labdarúgó-mérkőzést rendeztek, ezzel ünnepelve a magyar labdarúgás ötvenedik születésnapját. A lelátókon 40 ezer ember szorongott, a stadion befogadóképessége ennél jóval kevesebb volt. A rádióban akkor két éve dolgozó Szepesi közvetíthette ennek a mérkőzésnek az első félidejét. Deseő Dezső kapta a másodikat. A második játékrészben leszakadt az Üllői úti pálya tribünje.

Óriási pánik tört ki a stadionban. Mindez átragadt az eseményeket közvetítő Deseő Dezsőre, aki élő adásban jajveszékelni kezdett. „Borzasztó, pánik, tragédia” – csak ilyeneket tudott mondani. A rádió vezetése másnap szakmai alkalmatlanságra hivatkozva elbocsátotta, a szerencsétlen riporter pedig bánatában meg sem állt Ausztráliáig. Az ötödik kontinensen vasutasként dolgozott tovább. Soha többet nem lehetett rádiós, hiszen ehhez anyanyelvi szinten kellett volna angolul beszélnie. Az Ausztráliában töprengő Szepesinek pont ez járt a fejében. Neki már akkor is a szerelme és az élete volt a mikrofon. Nem lehetett kétséges, hogy visszatér Magyarországra. 1957 tavaszán újra bekapcsolódott a magyar sportéletbe, így annak az évnek az első hazai válogatott labdarúgó-mérkőzését, a bolgárok ellen 4-1-re megnyert világbajnoki selejtezőt ő közvetítette a rádióban. 1960-ban pedig Gulyás Gyulával együtt a római olimpia történéseit tolmácsolta.

A Magyar Rádió 1936-ban adott először élő közvetítést ötkarikás játékokról. 1936 és 2016 között a rádiósok valamennyi nyári olimpián – még a bojkott által sújtott és a magyarok nélkül zajló 1984-ben, Los Angelesben megrendezett játékokon is – ott voltak. Csupán az 1956-os melbourne-i versenyekről nem hangzott el élő közvetítés idehaza.

A fő fotó forrása: Wikimedia Commons

Top
%d blogger ezt szereti: