Itt az első utólagos büntetés műesésért

VIDEÓVAL – Az angol negyedosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Carlisle United játékosa, Shaun Miller lett az első, akit visszamenőlegesen eltiltással sújtottak műesésért. Az előző idény végén hoztak szabályt arra vonatkozóan, hogy a műeséssel csapatának tizenegyest, vagy szabarúgást kiharcoló focistát akár két mérkőzésre szóló eltiltással is lehet sújtani utólagosan. Miller is ilyen büntetést kapott mostani tettéért.

Az előző idény végén hozott szabály gyakorlati alkalmazására kicsivel több mint két hónapot kellett várni, és végül a negyedosztályban (League Two) szereplő Carlisle United keddi Wycombe Wanderers elleni, 3-3-ra végződő találkozója után került sor – számol be az Origo.

A szenvedő alany Shaun Miller lett, aki a 35. percben “harcolt ki” tizenegyest, amit csapattársa gólra is váltott. A mérkőzés után négy nappal azonban a fegyelmi testület bizonyítottnak látta, hogy Miller “nyilvánvalóan megtévesztette a játékvezetőt” a mutatványával – jutalma két mérkőzésre szóló eltiltás.

A játékos visszautasította a vádat, a klub pedig fellebbezett a döntés ellen, de nem tudták meghatni a független fegyelmi bizottságot, amelyet egy-egy korábbi játékvezető, edző és játékos alkot. Mindannyian megnézik a vitatott esetről elérhető valamennyi felvételt, méghozzá egymástól függetlenül, azaz nem befolyásolja senki a másik döntését. Az angol szövetség (FA) pedig csak abban az esetben szabja ki a büntetést, ha a három tag mindegyike ugyanúgy dönt.

A fő fotó forrása: newstandstar.co.uk

Leave a Reply