1,2 millió euró bírságot kapott Neymar Brazíliában

Neymart, a Seleção és a Paris Saint-Germain támadóját 1,2 millió eurós (369,6 millió forintos) pénzbüntetés megfizetésére ítélte egy brazil bíróság, amiért nem fizetett be jelentős összegű adót és kísérletet tett egy adóelkerülési eljárás késleltetésére.

A brazíliai Nordeste régió szövetségi bírósága másodfokon 3,8 millió brazil reál (mintegy 1,2 millió euró, vagyis 369,6 millió forint) pénzbírságra ítélte Neymart. A kedden meghozott ítélet egy, az igazságszolgáltatás által 2015 szeptemberében indított eljárás végére tett pontot, amelynek keretében 43 millió eurónyi vagyont elkoboztak a labdarúgótól, hogy ebből biztosítani lehessen az általa a brazil állam felé meg nem fizetett adók egy részének teljesítését.

A kiszabott bírság összege így megegyezik a brazil szövetségi kincstár által néhány hónappal ezelőtt lefoglalt vagyonrész értékének 2%-val. Augusztusban, a PSG újdonsült sztárja már 2,1 millió eurónyi adót befizetett hazájában. Az adminisztráció azzal vádolja a játékost, hogy 2011 és 2013 között, a Santos játékosaként megkerülte az adófizetést, mégpedig fedőcégek segítségével.

Neymar “rosszhiszeműsége”

A brazil bíróság szerint a 25 éves labdarúgó fölállított néhány vállalatot, hogy a bérét és az imázsával kapcsolatos jogainak értékesítéséből befolyt bevételt terhelő személyi jövedelemadó-kulcsok egy részét elhagyhassa, vagyis ne kelljen annyi adót fizetnie, mint amennyit a törvény előír számára. Ez az összeg sokkal magasabb, mint a vállalatok és a jogi személyek által fizetendő hasonló adó.

Carlos Muta vizsgálóbíró ezért úgy ítélte meg, hogy Neymar viselkedését “a rosszhiszemű hozzáállás és az igazságszolgáltatás méltóságát sértő előítéletesség” jellemezte. Több forrás szerint a befizetendő 1,2 millió eurós bírság “csupán” Neymar tíz napnyi fizetésének megfelelő összeg…

A fő fotó forrása: FRANCOIS LENOIR/Action Images/Panoramic

Leave a Reply