Felfüggesztették a Brazil Olimpiai Bizottság elnökét

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a szervezetben betöltött minden tisztségéből felfüggesztette a Brazil Olimpiai Bizottság (COB) elnökét, Carlos Arthur Nuzmant – számolt be róla a nemzetközi sajtó pénteken délután. Nuzman a 2016-os riói olimpia körüli korrupciós botrány miatt csütörtök óta előzetes letartóztatásban van, mivel a brazil rendőrök azzal gyanúsítják, hogy szavazatvásárlási rendszert épített ki 2009-ben, amikor döntöttek a hét évvel későbbi ötkarikás játékok helyszínéről. A NOB a brazil tagszervezetet is felfüggesztette, de a dél-amerikai ország sportolói ott lehetnek a jövő februári téli olimpián.

A 75 éves jogász a NOB tiszteletbeli tagja volt, illetve a 2020-as tokiói ötkarikás játékok előkészületeit felügyelő bizottságban tevékenykedett.

A COB első emberét csütörtökön korrupció vádjával letartóztatta a brazil rendőrség, miután a gyanú szerint a segítségével kétmillió dollárnyi kenőpénzt utaltak elsősorban afrikai NOB-tagoknak a 2016-os ötkarikás helyszínről döntő 2009-es voksolás előtt.

A NOB előzetesen felfüggesztette a COB-ot, és beszüntette az átutalásokat a brazil szervezetnek. A NOB ugyanakkor hangsúlyozta, a szankciók nem érintik az ország sportolóit, akik így részt vehetnek a jövő februári pjongcsangi téli olimpián.

Ahogy arról a Sportudvar is beszámolt, egy hónappal ezelőtt a rendőrség 11 helyszínen tartott házkutatást, ezt követték a csütörtöki letartóztatások, amelyek során az 1995 óta COB-elnök Nuzman mellett Leonardo Grynert, a riói szervezőbizottság marketingvezetőjét is őrizetbe vették.

Egy korábbi televíziós riport szerint a NOB 2009-es, koppenhágai helyszínválasztó kongresszusa előtt három nappal egy brazil üzletember, Arthur Cesar de Menezes Soares Filho 1.5 millió dollárt utalt át Papa Massata Diack egyik cégéhez, aki a volt NOB-tag, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) akkori elnökének, Lamine Diacknak a fia.

A riói olimpia szervezői még tavaly márciusban, az ötkarikás játékok előtt tagadták, hogy szavazatvásárlással nyerték el a rendezési jogot Chicagóval, Madriddal és Tokióval szemben.

A fő fotó forrása: Alchetron

Leave a Reply