Első alkalommal kapott meghívót az argentin nagyválogatottba German Pezzella. A 26 éves játékost azonban nem ismerték a nemzeti csapat edzőközpontjának biztonsági őrei, amikor be akart lépni a komplexum területére. Pezzellának hosszú perceken át kellett bizonygatnia, hogy nem az utánpótlás-, hanem a felnőtt-válogatott tréningjére volt hivatalos.
Ez egy olyan anekdota, amely valószínűleg egész karrierjén át végig fogja kísérni a Fiorentina hátvédjét. Jorge Sampaoli, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya első alkalommal hívta be a nemzeti csapat keretébe a 26 esztendős German Pezzellát, aki a világbajnoki selejtezők utolsó mérkőzéseire készülhet a többi kerettaggal. A fiatal focista azonban rendkívül szürrealista módon tudott csak bejutni az Albiceleste edzőközpontjába. Szemben olyan, világszerte ismert játékosokkal, mint Lionel Messi vagy Paulo Dybala, az új érkezőt nem ismerték föl az edzőcentrum biztonsági őrei. A La Nación című argentin újság számolt be a nem mindennapi történésekről, szó szerint idézve a labdarúgó és a bejáratnál posztoló biztonsági személyzet közötti párbeszédet: “Jó napot, hogy hívják? – German Pezzella – Ön az U20-asokkal van? – Nem, engem Jorge Sampaoli hívott be – Egy perc, legyen szíves…” Az őrök mentségére szóljon, hogy a középső védő szerepkörében focizó Pezzella valóban volt utánpótlás-válogatott, hiszen 2009 és 2011 között Argentína U20-as nemzeti csapatát erősítette, amellyel a korosztályos világbajnokságon is megfordult.
A túl kevéssé ismert játékosnak tehát bizonyítania kellett útlevele bemutatásával, hogy ő nem az utánpótlás nemzeti csapat tagja, hanem az A-válogatotté. Némi tisztázás után, az újonc argentin labdarúgónak végül sikerült bejutnia az edzőközpontba. Argentínának, amely magyar idő szerint csütörtök éjjel Peruval, néhány nappal később pedig Ecuadorral játszik selejtezőt, meg kell nyernie ezeket a találkozókat, ha szeretné biztosítani helyét a jövő nyári oroszországi világbajnokságon. Messiék jelenleg 24 ponttal mindössze az ötödik helyen állnak, amely pótselejtezőt érne számukra, ugyanakkor a dél-amerikai kvalifikáció rendkívül szoros: a vébére már hónapokkal ezelőtt kijutó, és a selejtezősorozatot utcahosszal vezető Brazília mögött ugyanis még hét csapatnak van közel egyforma esélye az egyenes ági kijutásra, a pótselejtezőre, vagy éppenséggel a tornáról való lemaradásra.
A fő fotó forrása: CHRIS BOURONCLE/AFP/Getty Images