Mogyoródon dőlhet el Robert Kubica F1-es visszatérése

Év közbeni tesztekkel döntheti el a Williams csapata, hogy Felipe Massa, Pascal Wehrlein, Paul di Resta és Robert Kubica közül melyik pilóta kaphatja meg az istálló másik versenyautóját Lance Stroll mellett 2018-ra. A tervek szerint di Resta és Kubica számára a Hungaroringen és Silverstone-ban is rendeznek gyakorlatozást, vagyis Robert Kubica mindkét helyszínen autóba ülhet, és harcba szállhat az ülésért. Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője viszont tagadta azt az információt, hogy a Toro Rossónál felmerülhet a lengyel pilóta szerződtetése. Toto Wolff szerint a Williamsnél ez még lehetséges, két protezsáltja mellett.

Újabb fordulatot vett az F1-es pilótapiac a múlt hétvégén, hiszen a Red Bull váratlanul behívta Pierre Gasly-t, és beültette a GP2 tavalyi bajnokát Danyiil Kvjat helyére. Eredetileg úgy tűnt, hogy Kvjat az USA Nagydíjra visszatérhet, és csak azért pihentetik, mert túl sok büntetőpontja van, így Gasly-nak lehetőséget adhattak a jövő évi éles bevetés előtt, de Franz Tost szerint nem ez a helyzet – számol be róla a GPHírek.hu.

„Ő még mindig a Red Bull pilótaprogramjának tagja, de majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Még nem hoztunk döntést” – mondta a csapatfőnök Kvjatról. Carlos Sainz a szezon végén távozik a csapattól, és Kvjat megtartásával kiegészülne a felállásuk, de úgy tűnik, a Red Bull más megoldásokat is keres, ám a saját tehetségkutató programjukban most nincs más, akit jövőre be lehetne ültetni.

Elképzelhető, hogy kívülről igazolnak pilótát, korábban felmerült a Honda által támogatott Macusita Nobuharu neve, de ő nem szerepelt jól a Saubernél a hungaroringi teszten és várhatóan nem lesz elegendő szuperlicenc pontja sem. Joe Saward szakblogger és a Sky Sports szerint Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke Pascal Wehrleint szemelte ki, de Helmut Marko állítólag nem támogatja egy Mercedes-pilóta leigazolását. Robert Kubica nevét is megemlítették, de ezt a Red Bull tagadta.

“Elvégeztünk egy tesztet a szimulátorunkban a Renault részére, de ez azért erős túlzás” – kommentálta a Kubicával kapcsolatos pletyka egy részét Christian Horner. – Szerintem Robert esetében a Williams a legvalószínűbb cél, és nagyon remélem, hogy összejön neki, mert igen meggyőző volt az, amit a magyarországi teszten láthattunk. A srác nagyon eltökélt, hogy visszakerüljön az autóba, és nagyszerű lenne a Forma-1-nek, ha újra a rajtrácson lenne.”

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe a hétvégén megerősítette, hogy Kubica szolgálatai iránt is érdeklődnek, Toto Wolff pedig azt mondta a Sky Sportsnak, hogy négy pilótáról tud, akivel a grove-i istálló tárgyal: Robert Kubica mellett Paul di Resta, Pascal Wehrlein és Felipe Massa került képbe náluk, közülük Wehrlein még nem töltötte be a 25. életévét, ezért valószínűleg kevésbé esélyes.

“Még ha véleményt is formálhatnánk, szerintem akkor sem lenne helyes. A csapatok alapvetően önálló döntéseket hoznak a saját érdekükben, és az autóba a versenyzők legjobb kombinációját keresik – mondta arra reagálva, hogy a motorszállító képviseletében lobbizik-e a gyár által támogatott Wehrleinért vagy di Restáért. – Nem akarok olyan helyzetbe kerülni, amikor valakinek a nagy testvéreként viselkedek. Paul kivételesen vezetett, szerintem megérdemelne egy esélyt. Rendezetlen ügye van a Forma-1-ben, és a DTM-es teljesítménye alapján örülnék, ha lehetőséget kapna”

A Motorsport Magazine szakújságírója, Mark Hughes szerint a Williams tesztet szervez a Hungaroringre egy 2014-es autóval, és ekkor lehetőséget biztosítanak Kubicának és di Restának is, hogy bizonyíthassák a helyüket a csapatnál.

Kubica már október 11-én is tesztelhet Silverstone-ban, hogy megismerhesse az autót, majd a Motorsport.com szerint a Magyar Nagydíj helyszínén, október 18-tól két napot kap, mielőtt átadja a helyét di Restának, így a csapat összehasonlíthatja a teljesítményüket. A Hungaroring a hűvös időjárás ellenére kézenfekvő helyszín, mert Kubica itt tesztelhette az idei Renault-t és di Resta is pont nálunk ugrott be Felipe Massa helyére.

Leave a Reply