Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hogyan fér meg a sport és a kutatás egymás mellett?

Hogyan fér meg a sport és a kutatás egymás mellett?

Idén is megrendezésre került a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat, amelynek keretében a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolája előadást szervezett “Élsportolók az oktatáskutatásban” címmel pénteken délután az intézmény főépületében. Az eseményen öt olyan jelenlegi vagy korábbi sportoló, egyben oktatáskutató számolt be sportélményeiről és kutatási tapasztalatairól, akik már doktori címmel rendelkeznek, vagy még most készülnek megszerezni azt doktoranduszokként. Az előadók között volt egy magyar bajnok bokszoló és bokszolónő, a magyar pedagógus úszóbajnokság kétszeres győztese, egy megyei első osztályú teniszbajnok és a DEAC futsalcsapatának kapitánya is.

Összeegyeztethető-e az élsport a tudományos kutatómunkával? Mi kell ahhoz, hogy képesek legyünk a sportban és a tudományban egyszerre a csúcsra törni? Mik a kutatási tapasztalatok a testnevelés köz- és felsőoktatási helyzetéről? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolája által, a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében rendezett kerekasztal-beszélgetés.

Az eseménynek eredetileg hat előadója lett volna, azonban Farkas Éva doktorjelölt, magyar futsal bajnok halaszthatatlan elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a részvételt. Az öt előadó azonban így is színvonalas prezentációkat tartott a 12 fős hallgatóság előtt. (Lehettek volna többen is, megérte volna…) Az előadást tartók mindnyájan sportolók és oktatáskutatók egyszerre. Az eseményt Pusztai Gabriella professzor, a Humán Tudományok Doktori Iskola vezetője nyitotta meg, aki rövid köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az oktatásban úgy lehet valaki igazán sikeres többek között, ha a tanulás mellett a sportban is kíválóan teljesít. Az egyetemen több olyan doktorandusz hallgató is van, aki élsportolóként is helyt áll a tanulmányok mellett, vagy pedig már visszavonult az aktív sporttól, de olyan kutatási témát választott doktori disszertációja elkészítéséhez, amely valamilyen módon kapcsolódik a sporthoz. Pusztai Gabriella föltette azt a kérdést, amelyet valószínűleg mindenki, köztük én is föltettem magamban az esemény kapcsán: össze lehet-e egyeztetni az élsportot a tudományos kutatással?

A kérdés megválaszolására először Borbély Szilvia doktorjelölt, a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés Tanszékének oktatója, a rendezvény moderátora vállalkozott. Először külön választotta az oktatáskutatás és az élsport fogalmát. Az oktatáskutatás egy rendszer, s beletartoznak a tanulásra és a tanításra (annak formális és informális változatára egyaránt), az oktatási rendszerre, az oktatáspolitikára, az általános nevelési elvekre, az oktatás hatásaira és fejlesztésére, innovációra vonatkozó kutatások. Olyan interdiszciplináris kutatásokat foglal magában tehát, melyek akár az oktatásra, akár a tágabb értelmű nevelésre, akár a tanulásra, akár a tanításra, és végül akár a nevelés, akár a szocializáció kérdéseire koncentrálnak. Ezután a sportnak az András Krisztina sportközgazdász, egyetemi adjunktus által kidolgozott négy fázisát idézte fel, amelyek a sporttal való megismerkedéstől kezdve a személyre jellemző jegyek megszerzésén át elvezetnek az élsportig, végül az anyagi- és médiaszempontok belépésével a látványsportig.

Borbély Szilvia hozzátette, a DE Humán Tudományok Doktori Iskolájában eddig leadott 193 doktori értekezésből öt foglalkozott valamilyen szinten a sporttal, további egy pedig a testneveléssel. A Debreceni Egyetem hallgatói között összesen huszonhárom élsportolót találunk, mint például Risztov Éva olimpiai bajnok hosszútávúszót. Ez a huszonhárom fiatalember többek között sportpszichológiát, sportszociológiát, jogtudományt, fogorvostudományt és további különböző tudományterületek tudásanyagát sajátítja el hallgatóként. Az intézmény kifejezetten támogatja a hallgatók sporttevékenységét, hiszen sportösztöndíjra lehet pályázni, illetve el lehet nyerni az egyetem kíváló sportolója elismerést is, nomeg ott van a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club, vagyis a DEAC, amely egyre több szakosztályt nyit meg a sportolni vágyó hallgatók előtt. Az előadások célja az volt, hogy a meghívottak személyes élményeiken keresztül mutassák be az érdeklődőknek, hogy egy élsportoló hogyan tud többé-kevésbé párhuzamosan kutatóként is boldogulni.

Képtalálat a következőre: „kovács-nagy klára”Kovács-Nagy Klára magyar bajnok bokszolónő, a Humán Tudományok Doktori Iskola PhD-hallgatója volt az első előadó. Jelenleg is versenyszerűen sportol, s az ökölvívás mellett végzi kutatását, amelynek témája a sportolási szokások hatása a hallgatók jólétére és eredményességére. Elmondása szerint tizenöt éves kora óta bokszol, szülőhelyén, Beregszászon kezdett érdeklődni az ökölvívás iránt. A posztszovjet országokban, így Ukrajnában is sok sportág került a tönk szélére a rendszerváltás után, Kárpátalján a bokszon kívül nem sok más sportot lehetett profi körülmények között űzni akkoriban. Később átjött Magyarországra, s Nyíregyházán folytatta az öklözést. Az ottani csapat versenyzőjeként nyert magyar bajnokságot 2008-ban. Kovács-Nagy Klára hozzátette, édesapja csak úgy engedte el bokszolni, ha közben nem rontja le az addig kíváló tanulmányi eredményeit. Mivel ő is úgy gondolkodott, hogy a sport nem mehet a tanulás rovására, így ebből nem voltak családi surlódások. Viccesen megjegyezte ugyanakkor, hogy apja a saját szerepét próbálja növelni lánya eredményeiben azzal, hogy próbál rá hatni, de ezeket az eredményeket akkor is ő maga érte el. Ezután arról beszélt, hogy mekkora élményt jelentett számára, amikor bekerült a magyar amatőr válogatottba. “Egy sportoló számára annál nagyobb siker nem lehet, mint az, hogy válogatott lesz” – mondta. Kíváló eredményeket ért el a nemzeti csapat színeiben is, s akár arra is esélye lehetett volna, hogy kijusson a 2012-es olimpiára. Ezen az ötkarikás játékokon szerepelt először a női ökölvívás a műsoron, azonban csak három súlycsoportban: 51, 60 és 75 kilogrammban rendeztek küzdelmeket. Klára 54, néha 57 kg-ban szerepelt akkor (és szerepel manapság is), így nem volt reális esélye kvótát szerezni Londonba. Szólt arról is, hogy mennyire kiakasztották az utóbbi években megszaporodott csalások a sportágban, főleg, hogy saját bőrén is tapasztalta mindezt, hiszen voltak olyan tornák, ahol szerinte a bírók ténykedése miatt nem jutott döntőbe, s így csak a bronzéremért küzdhetett. Volt egy verseny, amelyen el sem akart indulni emiatt, de egy héttel a nevezési határidő lejárta előtt edzője meggyőzte arról, hogy részt kell vennie ezen a viadalon, s végül el is jutott a döntőig, ahol csak szoros csatában maradt alul ellenfelével szemben. Kovács-Nagy Klára hangsúlyozta, számára egy pillanatig sem volt kérdés, hogy a sporttal fog foglalkozni pályafutása befejezése után is. “Először sportpszichológus akartam lenni, de az nem sikerült, mivel nagyon nehéz volt. A szociológia egy sokkal kellemesebb és tágasabb tudomány, amely közelebb állt hozzám, mint a pszichológia. Így döntöttem a sportszociológia mellett, s bokszolóként a női sportolók helyzetét vizsgáltam. Nagyon motivált voltam, főleg, hogy a témában végzett kutatást nem munkaként, hanem egy engemet érdeklő dologként éltem meg. Sokat segített, hogy belülről ismertem a sport világát, vagyis ha azt a kérdést tettem fel, hogy eredményesebbek-e a sportolók, vagyis mennyire kitartóbbak, mennyire céltudatosabbak, motiváltabbak, mennyit fordítanak az utánpótlásra, akkor tudtam, hogy igen, mert ismerem magam, ismerem belülről a sport világát, ismerem a sportolók hozzáállását. Csak az lehet eredményes, aki így gondolkodik, tehát egész életpályára kitekintve tudja, hogy sportoló akar lenni”.

Képtalálat a következőre: „rábai dávid”Rábai Dávid doktorandusz, megyei I. osztályú teniszbajnok volt a második előadó, aki sportolói karrierjét nyolc éves korában még labdarúgóként kezdte, később, tizennyolc esztendősen váltott át a csapatsportról az egyéni sportra. Dávid elmondta, barátai is fociztak, így nem volt nagyon más választása egészen addig, amíg legjobb barátja át nem váltott a labdarúgásról a teniszre. Az ő ösztönzésére lett belőle is teniszező. Váltásában az is sokat segített, hogy egyetemista korában legtöbb idejét Debrecenben és nem szülővárosában töltötte, így nem sok ideje maradt arra, hogy az otthoni focicsapat edzéseit látogassa. “Csak péntekenként mentem haza, s általában 17 órára estem haza, így enyhén szólva nem nagyon volt módom rá, hogy szombaton teljesen megfelelő állapotban álljak a kapuba. Közben elkezdtem kondizni, hogy ne puhuljak el, azonban az időbeosztásom nem tette lehetővé, hogy továbbra is védjek. Volt a legjobb barátom, aki hívott egyszer, hogy menjek ki vele a teniszpályára, és fogadjam a szerváit. Ebbe belementem, de olyan erős szervái voltak, hogy csak néztem nagyokat. Ezután elkezdtem ütögetni, s innentől kezdve indult el az a dolog, ami nekem a szerelmem lett. A labdarúgás is az volt, de onnan tudtam váltani. A tenisz persze inkább egyéni sport, de számomra elsősorban csapatsport, hiszen csapatban nyertem megyei I. osztályú bajnoki címet 2013-ban. A tenisz azonban így is teljesen más, hiszen nagyon nagy az egyéni felelősség, nagyon oda kell figyelni. Igazából egyéni sport, mert egyéni eredmények számítanak egy csapatmérkőzésen is, de mégis csapatban vagyunk, s az a csapat eredménye, amit mi összehozunk. Egy-egy vereség eldönti az egész csapatbajnokságot”. Rábai Dávid 2014-ben településén, Vésztőn az év teniszezője lett, ami azért volt számára nagy elismerés, mivel mindig is vándormadár volt. Manapság is jár versenyekre, például ezen a hétvégén egy emlékversenyen ragad ütőt a kezébe. A sportolás mellett természetesen időt szakít kutatására is, amelynek témája az élet a labdarúgó akadémiákon. Azért egykori sportága szolgáltatta számára a kutatási témát, mert a teniszben lényegesen kevesebb fiatal van, s olyan tehetségkutató intézmény, akadémia, amely velük foglalkozik, nagyon kevés van országszerte. Egyetemi oktatóinak javaslatára karolta fel a fociakadémiák témáját, amelybe beleszeretett elmondása szerint. Jelenleg doktori disszertációjában azt vizsgálja, milyen a vidék és a főváros közti különbség az akadémiák tekintetében. Társadalmi háttér, infrastruktúra és produktivitás szempontjából kutatja ezen intézmények működését. Kutatási módszere az interjú, már több akadémián is részletesen kikérdezte az edzőket, vezetőket a képzésről. Járt már Békéscsabán, Újpesten, s a Debrecen akadémiáján is. Tervei között szerepel, hogy jövő év elején a Honvéd akadémiájára is ellátogat. Beismerte, hogy eleinte félt attól, hogy az intézmények nem szívesen fognak rendelkezésére állni, mivel – ahogy fogalmazott – nagy politikai visszaélések vannak bizonyos akadémiák mögött, ám mindenütt szívesen fogadták, s mára kialakított egy széles kapcsolatrendszert, amelynek segítségével színvonalas értekezést készíthet. Rábai Dávid hozzátette, saját gyermekkori tapasztalataiból kiindulva választotta ezt a témát, mivel látta a gyerekeken, hogy még a nyári forróságban is mennyire sokat és mennyire elszántan edzenek, s ő maga is így tett annak idején még labdarúgóként.

Képtalálat a következőre: „inántsy-pap ágnes”Inántsy-Pap Ágnes doktorjelölt, a magyar pedagógus úszóbajnokság kétszeres győztese, az idei budapesti FINA Masters vizes-világbajnokság résztvevője következett, aki fiatalkorában magyar válogatott úszó volt. Nyíregyházán űzte a sportot, amely azonban lemondással is járt, hiszen tanulmányait magántanulóként kellett folytatnia, hogy tudjon sportolni. “A sport lemondással jár, de ez szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen a sportoló” – mondta. Beszélt az úszással járó nehézségekről is, így arról is, hogy aktív úszó korában minden hétköznap és szombaton is hajnali öt órakor kellett kelnie, reggel és este is edzésre járt. Csípős, hideg volt a víz, át kellett öltözni fél perc alatt. Ezzel azt sugallta Inántsy-Pap Ágnes, hogy nagyon kemény az élsportolók élete. Ezután arról vallott, hogy mekkora isteni ajándék volt számára, hogy részt vehetett az idei Masters-világbajnokságon, mivel két évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, aminek következtében megsérült a gerince. Régebb óta hívták vissza úszni a korábbi társai, de családanyaként úgy érezte, hogy “ez nem fér bele”. A baleset után ismét visszahívták, és akkor már úgy gondolta, hogy miért is ne menne vissza, hiszen az úszás segít a gerinc gyógyulásában is. Egészen jó eredményeket ért el rövid idő alatt. Idén áprilisban Bécsben, egy nemzetközi versenyen harmadik helyezést ért el és megúszta a Masters-világbajnoksághoz szükséges szintidőt.

“Nagyon sok mindent kap az ember a sporttól, de ehhez nagyon sokat kell saját magából adni. Akik azt hiszik, hogy az eredmények maguktól jönnek, azok nagyot tévednek.

– jelentette ki a doktorjelölt, aki hozzátette: “Nagyon sokszor érzi az ember azt, hogy az emberi határokat súrolgatja”.

A világbajnokságon szerzett élményeiről mesélve azt mondta, a világ legjobb úszói között kellett indulnia, s tudta, hogy vízbe kell ugrania már csak azért is, mert egy olyan magyar közönség előtt szerepelhet, amely egyedüli magyarként neki fog szurkolni a futamban. Tartott a versenytől, mert látta, hogy a legtöbb ellenfélnek jobbak voltak az edzéslehetőségei, mint neki. Azonban közel azonos szintidőt úszott velük, így nagy különbség azért nem lehetett. “Bebizonyosodott az, hogy egy kis kelet-magyarországi városból huszonöt méteres medencéből is föl lehet úgy készülni, hogy az ember a világ legjobbjaival versenyezzen. Én például harmincöt méterig, sőt talán ötvenig is az élen álltam”. Ezután azzal folytatta, hogy elsősorban édesanyának tartja magát, ugyanis anyaként nem tudja vállalni, hogy minden hétköznap délután fél hat után edzésre menjen, mivel azt vallja, hogy egy anyának ezen időpont után már a családja körében van a helye, ezért megtanulta, hogy hajnalban fölkel, megcsinálja a gyerekeknek a reggelit, majd reggel elmegy úszni. “Ezzel nincs semmi gond” – mondta. Végzettségét tekintve angol-francia szakos tanár, a Debreceni Egyetemen azonban Pusztai Gabriella professzor (aki a köszöntőt mondta az eseményen) meggyőzte arról, hogy más terület is érdekli őt. Mivel vallásos, ezért kutatási témájának az egyházi intézmények működését választotta, amelyet rendkívül gazdag, sokrétű, nagyon érdekes témának minősített. “Szinte nincs is olyan nap, hogy a dolgozatomhoz hozzá ne nyúljak, hiszen a kutatómunkához is ugyanolyan nagy kitartás és elszántság kell, mint az úszáshoz, de ez magától jön, hiszen az ember odateszi a szívét. Megtanultam a témavezetőtől, hogy mindig szeresd, amit csinálsz. Megtanultam, hogy ha bármit csinálok, például mosogatok, próbáljam meg azt szeretni, ha térképet csinálok, akkor azt. Így igyekszem gondolkodni, hogy szeressem, amit csinálok”.

Képtalálat a következőre: „fintor gábor”Fintor Gábor doktorjelölt, magyar bajnok bokszoló, korábbi diákolimpia-győztes volt a következő előadó. Tíz évig bokszolt, ma rendezvényszervezőként dolgozik, de emellett sportol is. Saját elmondása szerint mindig is a sport szerelmese volt, most is az, és az is fog maradni. A sporttal, s főleg az ökölvívással való kapcsolata az 1996-os atlantai olimpián kezdődött, amikor Kovács Kokó István valamennyi mérkőzését nézte a tévében, így látta azt is, ahogyan megnyeri az olimpiai döntőt. Az atlétikát, a kosárlabdát és a szertornát is kipróbálta gyermekként, majd a kick-boxra váltott, innen 10-11 éves korában ment át az ökölvívásba. Kezdetben nagyon jól ment neki a sportolás, s Nyíregyházán egy testnevelés tagozatos gimnáziumi osztályba felvételizett, ahol az első évében diákolimpiai bajnok lett. Elnyerte a megyei jó tanuló, jó sportoló díjat. Az évek múlásával benne is fölmerült az a kérdés, hogy akarja-e a bokszot egy életen át űzni, vagy inkább mást szeretne csinálni. “Én mindig valamilyen célt szerettem volna kitűzni és azt elérni, így voltam korábban sportriporter is, miután elvégeztem a kommunikáció szakot és néhány médiaiskolát. Tiszavasváriban írtam sporttudósításokat az újságba és televízióban, rádióban is dolgoztam sportközvetítésekben, elsősorban kézilabda-mérkőzéseken. Nagyon jó élmények voltak ezek, de elsősorban hobbiként tekintek erre. Manapság a rendezvényszervezésben dolgozom, de emellett csinálom doktori dolgozatomat is, amelynek témája az egészséges életmódra nevelés az elektronikus média segítségével és a mindennapos testnevelés összefüggéseinek vizsgálata. Először a média felől közelítettünk a témára, majd a testnevelés sportpedagógiai hatásait vettük górcső alá, azt, hogy a mindennapos testnevelés, sportolás mit ad a fiataloknak”. Fintor Gábor idén adja be doktori értekezését.

Képtalálat a következőre: „kasuba máté”Végül, de nem utolsó sorban Kasuba Máté doktorandusz, a DEAC futsal csapatának kapitánya szólalt föl a kerekasztal-beszélgetésen, aki nagypályás játékosként kezdte pályafutását a debreceni Olasz Focisuliban, s egészen gimnazista koráig ezt űzte. Miután középiskolában saját bevallása szerint számára is érthetetlen módon matematika tagozatra került, a Testnevelési Egyetemre felvételizett, ahol testnevelő tanári diplomát szerzett, de mint elmondta, ma már nagyon bánja, hogy ilyen végzettsége van, mivel rájött arra, hogy 7-8 éves gyerekeknek testnevelés órát tartani nem annyira egyszerű, ahogy azt ő gondolta. Úgy állt a dologhoz, hogy majd ő megmutatja a kicsiknek, hogy mit hogyan kell csinálni, de mint rájött, ez mégsem olyan egyszerű. Budapesti egyetemi évei alatt több kíváló ajánlatot is kapott kisebb labdarúgókluboktól, ám keresztszalag-szakadása meghiúsította azt, hogy bármelyik csapathoz is leszerződjön. Felépülése után kezdett a futsal iránt érdeklődni, s a DEAC csapatát erősíti mind a mai napig. A csapattal idén sikerült megnyernie az NB II-t, s tegnap este az élvonalban is bemutatkozhatott a Nyírgyulaj ellen, ám együttese 5-3-ra kikapott a nyitányon. Kutatási témája a kiválasztás, tehetséggondozás és az edző-sportoló kapcsolat vizsgálata elit labdarúgó akadémián. Indoklása szerint azért ezt a témát választotta, mert karrierje során sok olyan tehetséges barátja, rokona volt, aki a labdarúgással foglalkozott, s volt, aki egyetemi végzettséggel, volt, aki érettségivel rendelkezett, s kereste a helyét. Máté mindent egy lapra föltéve úgy döntött, hogy – Rábai Dávidhoz hasonlóan – a labdarúgó akadémiákkal kapcsolatos kutatást készít, hogy megállapítsa, milyen szempontok szerint történik a tehetségek kiválasztása és a későbbi tehetséggondozás ezekben az intézményekben. Szerinte Magyarországon most már van egy olyan kiépült intézményrendszer, amit lehet vizsgálni. Elmondta, hogy számára igencsak elgondolkodtató, hogy hazánkban egy, a kisgyermekekkel való foglalkozáshoz elegendő C típusú edzői licenc megszerzéséhez elég egy 8×8 órás képzés elvégzése. Véleménye szerint nem biztos, hogy ennyi idő elég ahhoz, hogy felkészült edzővé váljon valaki, s így az akadémiákon sem biztos, hogy sikeres lehet a legkisebbek nevelése, hiszen ők még olyan életszakaszban vannak, amikor nem azt kell elsőre megtanulniuk, hogy hogyan rúgnak bele a labdába, hanem, hogy “mit hogyan kell csinálni”. Kasuba Máté úgy véli, vannak egészen kirívó esetek és pozitív példák is, de sok esetben találkozott azzal kutatása során, hogy nem sokat foglalkoznak az emberek azzal, hogy milyen felkészültségű szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel. Ő maga is volt edző pár évvel ezelőtt, de akkori tapasztalatai kapcsán azt mondta, nem volt biztos abban, hogy föl volt készülve az 5-6 éves gyerekek focira tanítására.

Vélemény, hozzászólás?

Top