Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Nagyvilág > Rekordidő alatt tekerte körbe a Földet egy brit kerékpáros

Rekordidő alatt tekerte körbe a Földet egy brit kerékpáros

Mark Beaumont brit kerékpározó hétfőn este visszatért Párizsba, ahonnan július elején indult el abból a célból, hogy megdöntse a Föld körbetekerésének világrekordját. A csúcskísérlet sikerült, a férfi 78 nap alatt közel 29 ezer kilométert tett meg úgy, hogy Európát, a Közel-Keletet, Ázsiát, Indiát, Ausztráliát és Észak-Amerikát is érintette útja során és majdnem hatvan nappal kevesebb idő kellett neki a táv teljesítéséhez, mint az eddigi rekordernek.

78 nappal, 14 órával és 14 perccel a Párizsból július 2-án történt elindulása után Mark Beaumont hétfőn este visszatért a francia fővárosba. A skót származású kerékpáros célbaérését követően részletesen mesélt a megtett 29 ezer kilométeres útról. Ahhoz, hogy ennyire rövid idő alatt teljesítse ezt az irdatlan távot, napi tizenhat órát kellett tekernie. Napjait hajnali fél négykor kezdte a 34 éves brit férfi, aki az Atlanti- és a Csendes-óceánon repülővel kelt át. Gyakorlatilag lemásolta Willy Fognak, Verne Gyula “80 nap a Föld körül” című világhíres regényének hősét, csak annyi volt az eltérés, hogy Willy Fog hajóval kelt át a nagy vízeken, mivel az ő korában még nem létezett a repülőgép. Mark Beaumont azt mondta, szellemileg és fizikailag is igyekszik túltenni magát mindazon, amit ebben a 78 napban véghez kellett vinnie. Párizsban felesége és két lánya várta a nagy hőst, aki kijelentette: “Ez kétségtelenül életem leghosszabb két és fél hónapja volt. Egy álom vált valóra”.

Alaposan megdőlt a korábbi rekord

Mark Beaumont mostani, 78 napos teljesítményével átadta a múltnak a Föld körbetekerésének eddigi világrekordját, amelyet az új-zélandi Andrew Nicholson állított föl 2015-ben 123 nappal. Mark Párizsból kiindulva Európán, a Közel-Keleten, Ázsián, Indián, Ausztrálián és Észak-Amerikán tekert át, mielőtt visszatért a francia fővárosba. Hétfőn este érkezett meg a Diadalív lábához, azonban úti élményeit nem hezitálta menet közben folyamatosan megosztani követőivel közösségi oldalán. A nagy próbatétel során egy másik rekordot is megdöntött, amely a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült: 11315 kilométert tekert havonta. A brit dolgát megnehezítették a különböző földrészek és féltekék között fönnálló hőmérsékleti különbségek, illetve két súlyos bukás is, amelyek mellett nem biztos, hogy teljesíteni tudta volna a küldetést, ha nem kíséri el egy szerelő, egy táplálkozási szakértő és a menedzsere. Mintegy ötven szurkoló és újságíró várta az új rekordert Párizs szívében, aki csak öt órát aludt éjszakánként, így nem véletlenül mondta azt, hogy eléggé kimerült ahhoz, hogy ne kelljen föl többé 3:30-kor.

Top
%d bloggers like this: