Adócsalásért ítélhetnek el egy egykori francia védőt

Jonathan Zebina, a Juventus és a Toulouse egykori védője ellen adócsalás gyanújával folyik büntetőeljárás Franciaországban. A játékos akár másfél év börtönt is kaphat, s több mint egymillió euró be nem fizetett adót kérnek rajta számon, valamint az is kiderült, hogy 2011 és 2013 között nem nyújtott be adóbevallást. Az egykori focista azzal védekezik, hogy hosszú éveken keresztül Olaszországban dolgozott, s úgy hitte, hogy a két ország adórendszere teljesen ugyanúgy működik.

Jonathan Zebina 2014-ben fejezte be profi pályafutását az Arles-Avignon csapatában. Azóta viszont nem sok ideje juthatott a pihenésre, mivel eljárás indult ellene adócsalás megalapozott gyanújával. A Juventus egykori hátvédjének hétfőn kellett az avignoni büntetőbíróság elé járulnia a Dauphiné Libéré értesülése szerint. Azzal vádolják, hogy “önként és csalárd módon megtagadta a 2011 és 2013 közötti jövedelemadó teljes megfizetését”. Az adócsalás több mint egymillió eurós nagyságú lehet. Az államügyész tizennyolc hónap börtönt kért a volt focistára, amiből egy évet felfüggeszthetnek, emellett pedig pénzbírságot is kellene fizetnie, amennyiben a bíróság helyt ad az indítványnak. Mindazonáltal Jonathan Zebina hajlandó visszafizetni azt az 1 millió 10 ezer 689 eurót, amelyet a francia adóhatóság számon kér rajta.

A csalásra azután derült fény, hogy számos hivatalos bejelentést tettek és több adóellenőrzést is végrehajtottak, s ezek alapján a Vaucluse megyei államháztartási igazgatóság állapította meg, hogy Zebina mennyi adót nem fizetett be az államkasszába. Ügyvédje úgy tűnik, követi védencét, s a bírósági meghallgatáson kijelentette, hogy a volt játékos hajlandó együttműködni a hatóságokkal. “Zebina úr, aki soha nem dolgozott Franciaországban 2011-es visszatérése előtt, az önök rendelkezésére áll, és jóhiszeműen fölajánlja együttműködését az ügy tisztázása érdekében. Nem vitatja a be nem fizetett jövedelemadó mértékét és megígéri, hogy kifizeti a teljes adóhátralékát. Már befizetett 4800 eurót, amely az Eurosportnál eltöltött egy évét figyelembe véve 350 eurót jelent munkanaponként.

“Azt gondoltam, hogy a francia adórendszer ugyanúgy működik, mint az olasz”

Az egykori védő, aki manapság a francia Eurosport szakkommentátoraként dolgozik, megpróbálta megmagyarázni, hogy miért nem fizetett be rengeteg adót: “Tizennyolc éves koromban távoztam Olaszországba. A labdarúgó karrierem legnagyobb részét ott töltöttem, és ebben az országban az adók megállapítása a jövedelem forrása alapján történik. Ezért amikor 2011-ben visszatértem Franciaországba, nem aggódtam. Úgy gondoltam, hogy az adórendszer itt ugyanúgy működik”.

De a napilap szerint az odahaza a Toulouse-ban és a Brestben is megfordult Zebina védekezése nem győzte meg sem a bírói tanács elnökét, sem az ügyészt. Utóbbi vádbeszédében kijelentette, hogy a labdarúgó nem egyszerűen azért áll bíróság előtt, mert nem fizetett adót, hanem azért is, mert szándékosan és folytatólagosan elkerülte az adófizetést, hiszen 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban sem teljesítette adózási kötelezettségeit. A bíróság ítélete október 16-án várható az ügyben.

Jonathan Zebina a Cannes csapatában kezdte profi karrierjét a kilencvenes évek végén. 2000-ben az AS Roma igazolta le a Cagliaritól, s négy évet húzott le az olasz fővárosban. Ez alatt egy olasz bajnoki címet és egy Szuperkupát nyert, mindkettőt 2001-ben. Összesen 126 mérkőzésen szerepelt a Farkasok mezében, mielőtt 2004-ben a Juventushoz került. Itt 118 mérkőzésen lépett pályára, köztük számos nemzetközi kupatalálkozón is. 2010-ben távozott a torinóiaktól, ezután egy szezont még lehúzott Itáliában a Brescia labdarúgójaként, majd 2011-ben hazatért és a Toulouse, a Brest és az Arles-Avignon együtteseit erősítette. Legutóbbi csapattól vonult vissza 2014-ben.

Leave a Reply