Azt gondolhatnánk, hogy a szerződések, amelyeket a labdarúgók aláírnak annak érdekében, hogy egy csapatban játszhassanak, csupa unalmas, s sokunk számára nehezen érthető jogi szövegeket tartalmaznak. Ez majdnem így van, de a legtöbb kontraktusnak vannak záradékai, amelyekben már találhatunk egészen különleges igényeket, szabályokat is, amelyeken elsőre jót mosolyognánk, vagy legalábbis fölkapnánk a fejünket rajtuk. Ezekből a záradékokból válogatott a Sportudvar.
Vasárnap este, a Paris Saint-Germain-Lyon francia bajnoki rangadón Edinson Cavani és Neymar az egymás közötti feszültség jelét mutatták, amikor előbb egy szabadrúgásnál, majd egy tizenegyesnél vitatkoztak össze azon, hogy melyikőjük végezze el a pontrúgást. Azóta a francia és a brazil médiumok is javarészt ezzel a két esettel foglalkoznak, nem pedig magával a meccsel. A L’Équipe kedden mérleget vont a két focista közötti rivalizálás kapcsán és fölvetette annak lehetőségét is, hogy a pénz állhat a háttérben. És lehet, hogy tényleg ez az oka a kettejük közötti súrlódásnak. Edinson Cavani szerződésében egy olyan záradék található, amely alapján egy millió euró bónuszt kap a szezon végén, amennyiben ő végez a Ligue 1 góllövőlistájának élén. Mi van Neymarral? A Barcelona egykori játékosának, aki 222 millió euróért érkezett a francia fővárosba, szintén különleges záradékoknak kell megfelelnie. Ez alapján azon kijelentése, hogy az uruguayi előbb gondol a pénzre, mint a gólra, arra mutat rá, hogy még nem ismeri elég jól a 30 éves játékost. Mint ahogy kettejüknek, úgy rengeteg más, ismert, vagy kevésbé ismert labdarúgónak is csatoltak a kontraktusához különböző záradékokat, amelyek sok esetben előnyösek számukra, máskor viszont hatással lehetnek a magatartásukra is. Erre több bizonyítékot is föl lehet hozni, ezek jönnek most.
Neymar és a katalán kulturális szokások átvétele
A brazil gólvágó 2013-ban érkezett a Barcelonához a Santostól mintegy 86,2 millió euróért. Logikusan számos záradék került a szerződésébe. Többek között a rúgott gólok, a megnyert kupák és a pályára lépések száma alapján is bónuszok jártak neki, de emellett kontraktusa előírta számára, hogy “maximalizálnia kell a katalán társadalomba való beilleszkedésre tett erőfeszítéseket, tiszteletben tartva és átvéve annak kulturális értékeit”, úgymond, meg kellett tanulnia katalánul.
Mario Balotelli köpései
A Milannál, vagy az Internél és a Manchester Citynél is csínytevéseiről, vagy éppen anyagi kárral járó dühkitöréseiről ismert olasz csatár, aki most Nizzában fejlődik, korábbi klubjainál meglehetősen őrült záradékokkal teletömött szerződéseket írt alá. Liverpooli tartózkodása alatt például jó viselkedésért járó jutalomban állapodott meg az angol klub vezetőivel. És hogy mi volt a cél? Amennyiben Balotellit nem állítják ki háromnál több alkalommal a szezon során durva szabálytalanságért, szóbeli inzultálásért, vagy az ellenfelek bármelyikének leköpéséért, akkor 1,2 millió eurós csekket tehetett volna zsebre.
Fabio Capello: pénz egy jótékonysági gesztus ellenében
2013 nyarán a világszerte elismert olasz szakvezető komoly viharba keveredett, miután kiderült, hogy 75 000 dollárt kapott volna három, az Egyesült Államokban Lionel Messi által szervezett jótékonysági mérkőzés után. Az egyik ilyen találkozó törlése után azonban csak ötvenezret tehetett zsebre. A Football Leaks nevű, a sportág piszkos pénzügyeit föltáró vizsgálat készítői feljelentést tettek az ügyben, amelyben a spanyol igazságszolgáltatás eljárást indított pénzmosás gyanújával, mivel kiderült, hogy az erre a három találkozóra szóló jegyértékesítést a drogkereskedelemből származó bevételeik tisztára mosására használták föl a szervezők, természetesen Messi és Capello tudta nélkül.
A szárítógép márkája és az evőeszközök száma
“Emlékszem, hogy az AC Ajaccio megbízott azzal, hogy szerezzek meg egy orosz játékost a Szpartak Moszkvától – mesélte Christophe Hutteau, Mathieu Valbuena egykori ügynöke a Le Figaronak. “Közel egy délutánt töltöttünk a szerződés elkészítésével, mert a játékos nagyon válogatós volt. Nem voltak olyan pénzügyi feltételek, amelyek terén a megegyezés sok időt vett volna igénybe, viszont a játékos a szerződésében rögzítettni akarta, hogy a klub milyen típusú autót bérelne neki, milyen márkájú mosógépet és szárítógépet kapna, s pontosan hány darab evőeszköz (tányérok, kések, villák stb.) lesz a lakásában. Mindaz, ami számunkra részletkérdés volt, számára döntő jelentőségűnek bizonyult, és nem akarta aláírni a szerződését mindaddig, amíg ezeket a részleteket nem tisztáztuk. Ez az átigazolás több mint tíz évre nyúlik vissza, és rá kell mutatni, hogy a volt Szovjetunióban felnőtt játékos azelőtt sosem hagyta el hazáját. A nyugati világ élete teljesen idegen volt számára”.
Rafael van der Waart cipői
A Real Madrid, az Ajax Amszterdam és a sevillai Betis egykori holland válogatott játékosa egy kevésbé meghökkentő záradékot kapott szerződésébe. Andalúziai tartózkodása idején, tilos volt piros színű cipőt hordania, mivel az a Betis ősi ellenségének, a Sevillának a klubszíne.
Neymar és Cristiano Ronaldo fizetett autogramjai
A brazil még barcelonai korszaka során megállapodott a Paninivel, hogy hatszáz aláírása szerepel majd a cég által kiadott focistamatricákon. Mindezért ötvenezer dollár (12,9 millió forint) ütötte a markát, vagyis 83 dollár aláírásonként. Hasonló kontraktust kötöttek Cristiano Ronaldóval is.
Thiago Silva repülőjegyei
A Paris SG 2012-ben szerezte meg a védőt az AC Milantól, s nagyon kifizetődő szerződést kínált a brazilnak és az olasz klubnak is. Ennek keretében a francia egyesület vállalta, hogy Olaszországban fizeti be a játékos utáni adókat, mintegy évi két és fél millió eurót. A PSG emellett 12 ezer eurós lakhatási támogatást is adott Thiago Silvának, valamint nyolc darab, Franciaország és Brazília közötti repülőjáratokra érvényes menettérti jegy költségeit is állta a játékos és családja számára.