Továbbra is tart a kölcsönös beszólogatás Neymar és az FC Barcelona között: a PSG brazil gólvágója igen csípősen reagált Josep Maria Bartomeu, a katalán klub elnökének azon kijelentésére, miszerint csapata ugyan sokat vesztett a brazil sztár távozásával, de nélküle sokkal versenyképesebb lesz. Neymar minderre egyszerűen úgy reagált: a Barcelona elnöke egy vicc.
Két interjú is megjelent Josep Maria Bartomeuval, a Barcelona elnökével a Sport és a Mundo Deportivo című katalán napilapokban kedden. Ezekben a beszélgetésekben Bartomeu megpróbált válaszolni a személyét ért éles kritikákra, amelyek a csapat szempontjából gyengének minősíthető átigazolási időszak kapcsán születtek. Különösen azért kapott hideget-meleget a katalán klub első embere, mert nem volt képes megszerezni Philippe Coutinhót a Liverpooltól Neymar pótlására. A barcelonai klubvezető azt mondta, elfogadja azt a két, általa “autokritikának” nevezett szemrehányást, hogy egyfelől nem sikerült úrrá lennie túlzottan engedékeny hozzállásán, másfelől pedig hitt Neymar családjának szavában, amikor arról biztosították, hogy maradni fog Barcelonában.
“Neymar nem viselkedett megfelelő módon. Ha egy játékos el szeretne menni, azt tisztán ki kell mondania, és akkor mi tisztán látjuk, hogy mit tehetünk. Ami szintén lényeges, hogy ezzel a játékos segít klubjának abban, hogy fölkészüljön a távozására és megtalálja azt, aki a helyére tud kerülni a csapatban. Ő nem adta meg nekünk ezt a célszerűséget.”
– panaszolta Bartomeu.
A Barcelona elnöke hozzátette, hogy “lehetőséget” lát a brazil csatár Paris Saint-Germainhez való távozásában, mivel így jobbá, szervezettebbé válhat a gránátvörös-kékek játéka. “Mondhatnánk, hogy csapatunk gyengébb lett, de ez nem így van. Posztról posztra, egy, az eddiginél jobb csapat összeállításához szükséges ambíciókkal rendelkezünk” – biztosított Bartomeu a Mundo Deportivo hasábjain.
Nyílt háború
“Az emberek látni fogják, hogy ez egy versenyképesebb csapat lesz, mint a tavalyi. Biztos, hogy Neymar nélkül, de olyan játékosokkal, mint (Ousmane) Dembélé, ez így lesz. Nincs többé a gólerős csatártriónk (Messi-Suárez-Neymar – a szerk.), de egy összeszedettebb csapatunk lesz a pályán.”
– tette hozzá.
Az őt ért kritikák igen éles reakciót váltottak ki Neymarból, aki a brazil Esporte Interativo csatorna Twitter-oldalán megjelent bejegyzés alatt, egy kommentben annyit mondott: “Ez az elnök egy vicc.” Ez a hozzászólás azt bizonyítja, hogy a brazil egy új epizódot nyitott abban a nyílt háborúban, amely a Barcelona és egykori játékosa között zajlik, aki a 222 millió eurós kivásárlási ár megfizetése után került a Paris Saint-Germainhez.
A vételár tekintetében történelmi rekordot jelentő átigazolás után, a Barcelona pert indított egy spanyol bíróságon szerződésszegésért, és a kifizetett bónuszok visszafizetését, illetve ezen felül nyolc és fél millió euró kártérítés megfizetését követeli a brazil támadótól. Neymar a maga részéről kijelentette, hogy a Barcelona “sokkal jobbat” érdemelne jelenlegi vezetőinél.
Bartomeu, akit nemrég a szurkolók kigúnyoltak és akivel szemben olyan belső folyamatok indultak el, amelyek bizalmatlanságot szülhetnek a klubon belül is, arról biztosított, hogy pozitív mérleggel zárta a Barcelona a nyári átigazolási időszakot az ellenére is, hogy nem tudta megvásárolni Coutinhót a Liverpooltól, mivel állítása szerint az angol egyesület kétszáz millió eurót kért érte. “Szerettük volna leigazolni Coutinhót a középpálya megerősítése és a támadók segítése céljából. De nemet mondtunk rá az érte kért magas kivásárlási összeg miatt” – mondta a klubelnök a Sport című lapnak.
A korábbiakban többször is beszámoltunk a Barcelona körüli vitákról, így például arról is, amikor Bartomeu elnök és több más befolyásos pozícióban ülő katalán vezető fölháborodott azon, hogy a csapat jelenlegi játékosai, többek között Lionel Messi és Luis Suárez is fotózkodtak Neymarral egy augusztus végi, barcelonai összejövetelen. Természetesen a továbbiakban is beszámolunk a Neymar és a Barcelona közötti szappanopera minden egyes epizódjáról itt a Sportudvaron. Olvassatok minket!