Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > Bienerth nem akart engedni, de így is visszahívták

Bienerth nem akart engedni, de így is visszahívták

Ahogyan az várható volt, a Magyar Úszószövetség mai rendkívüli közgyűlése visszahívta elnöki tisztségéből a szervezetet január óta irányító Bienerth Gusztávot. Az üzletember próbált szembe menni a tanácskozáson uralkodó széliránnyal, de végül kénytelen volt elismerni, hogy a honi úszósport nem őt kívánja a szövetség élén látni. Szeptember 24-én fognak új elnököt és elnökséget választani, s emellett a szakmai igazgatói posztra is új személy kerülhet, mivel a mai közgyűlésen Sós Csaba lemondott ebbéli pozíciójáról.

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség elnöke a közgyűlésen elmondta:

„Ne kerteljünk, ez a rendkívüli közgyűlés rólam szól. Nyíltan, őszintén egy-két kérdésre ki kell térnem. A világbajnokság előtt kritikus helyzet alakult ki, elődöm lemondott, néhányan úgy látták, hogy kívülről jött embernek kell a dolgokat rendbe rakni. Az út elején tartunk. Az elmúlt hét hónap a szakmai elsődlegességről szólt, csúcsszervként edzőbizottság működik, van szövetségi kapitányunk, egy kézben összpontosul a szakma. Változott a belső kommunikáció, hiszen az elnök negyedévente beszámol arról, hogy merre jár, kivel tárgyalt. Érdemi gyűlések voltak minden hónapban, a szakma nem fél elmondani a véleményét.”

„Az elmúlt hét hónap nem volt hibák nélküli, én is követtem el hibákat. A májusi közgyűlésen nem egy olyan döntés született, ami hiba volt, és néhány személyi kinevezésben is tévedtem. A rágalmazásokban, munkát hátráltató dolgokban azonban nem leszek partner” – szögezte le Bienerth.

Ezután arról beszélt, milyen intézkedésekkel lehet rendet tenni a szövetségben, milyen szabálytalanságokat, összeférhetetlenségeket tárt fel a Deloitte nevű könyvvizsgáló cég. A független cég gyakorlatilag azt mondja, gazdasági kupleráj volt, alkalmatlan ellenőrző testület, nem független könyvvizsgáló.

„Bizalom nélkül nincs legitim vezetés. Aki ismeri a szakmai és emberi múltamat, az pontosan tudja. Ezért én terjesztem a közgyűlés elé a visszahívásomat első napirendi pontként, mert így sportszerű, legitim, méltányos. Ez egy bizalmi szavazás. Sok támadás ért, de az elkezdett munkát folytatni kell, ha megvan az egyetértés. Többekben a bizalom megrendült, hogy miért, ezt nem tudom pontosan. Az elnökségi tagok a lemondásokat nem indokolták, az ellenőrző testület elnöke azt mondta, nem kedvelte a stílusom” – folytatta Bienerth.

„Kész vagyok tovább dolgozni, a lemondott és esetleg újraválasztott elnökségi tagokkal, illetve bárkivel, aki megválasztásra kerül” – tette hozzá.

Bienerth kijelentette, ő akarja levezetni a közgyűlést. Darnyi Tamás kért szót, aki javaslatot tett a levezető elnök személyére, Sándor Eleket javasolta. Az elnök elvetette a szavazás lehetőségét, pedig a 153 MÚSZ-tag többsége felállt, azt támogatva, hogy új levezető elnököt válasszanak. Mindeközben lemondásra szólították fel. Vita alakult ki, miután nem akart engedni a többség akaratának. Azt kérte, tegyenek javaslatot a jegyzőkönyvvezető személyére, ekkor néhányan felálltak és kimentek, majd a többiek hátat fordítottak, miközben szólt a taps. Ezután mégis beleegyezett, hogy szavazzanak a levezető elnök személyéről. Darnyi ismét Sándor Eleket javasolta, akit meggyőző többséggel választottak meg a tagszervezetek képviselői.

A jegyzőkönyvvezető személyének megválasztása után Fodor Szabolcs elnökségi tag lemondott. Ez után 151 igen és 2 tartózkodás mellett elfogadták a napirendi pontokat, Sós Csabát megerősítették az elnökségben, de egyedül ő maradt elnökségi tag. Bienerth elmondta, maradjon meg az alelnök, hogy működőképes legyen a szövetség az elnökség visszahívása után. Ekkor többen is visszavonták az erre tett javaslatukat, Sárdi Ákos kivételével, aki elmondta, hogy nem érzi működésképtelennek a szövetséget alelnök hiányában sem.

Mindezek ellenére Sós Csaba bejelentette: lemond a szakmai alelnöki posztjáról.

A közgyűlés ezt követően az elnök visszahívásáról szavazott. Bienerth javasolta, hogy titkos legyen a szavazás, de ezt 28 igen szavazattal és 125 nemmel elutasították. Ezután 141 igen, 10 tartózkodás és 2 nem szavazat mellett Bienerth Gusztávot visszahívták elnöki tisztségéből.

Az ezt követő rövid szünet után a közgyűlés úgy döntött, hogy az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd.

A 62 éves Bienerthnek – aki korábban a Magyar Labdarúgó-szövetségnél, illetve a Magyar Kézilabda Szövetségnél is dolgozott, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke és turizmusért felelős kormánybiztos is volt – azt követően kellett összehívnia a rendkívüli küldöttgyűlést, hogy az elnökség sorozatos lemondások után működésképtelenné vált.

Bienerth Gusztáv a közgyűlést követően az alábbi nyilatkozatot adta ki, amit változtatás nélkül közlünk:

„A mai napon a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közgyűlése visszahívott elnöki pozíciómból, ezt tudomásul vettem. A végsőkig bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát, s bár nem értek egyet vele, természetesen elfogadom a döntést.

Nehéz, intenzív, de rendkívül sikeres időszakon van túl a magyar úszósport. A hazai rendezésű vizes világbajnokság, az Indianapolisban megtartott ifi vb, a netanjai ifi Eb, az EIOF és az universiade rengeteg örömet szerzett a magyar úszósport kedvelőinek, s ami ennél is fontosabb: a magyar sportolók sikere nyomán bizonyára minden eddiginél több gyermek gondolja majd úgy, hogy úszni kezd.

Büszke vagyok arra, hogy a magyar sport szempontjából kiemelten fontos időszaknak aktív részese lehetettem, s munkámmal hozzájárulhattam a sikerekhez.

Nincs okom szégyenkezésre. A sportsikereken túl a szövetségben is nagyot léptünk előre. Kinevezésemmel új korszak kezdődött. Susmorgás helyett nyílt viták voltak. Felszámoltuk a barterkorszakot, nyílt és demokratikus lett a MÚSZ. A tagoknak nem kellett félniük, mindenki elmondhatta a véleményét következmények nélkül. A Deloitte jelentés pedig feltárta az elmúlt évek gazdasági visszásságainak okait – bízom abban, hogy erre lehet majd egy új gazdálkodást építeni.

Elindultunk az úton. Egy átlátható, tiszta úton. Végigmenni már nem én fogok rajta, de remélem, hogy a lerakott alapokon valaki majd célba ér, hiszen ez minden magyar úszó érdeke.”

Bienerth Gusztáv

Top
%d bloggers like this: