Mayweather-McGregor: strasszkő és dollárok

Floyd Mayweather és Conor McGregor magyar idő szerint vasárnapra virradó éjszaka csap össze egymással a las vegasi ringben azért, hogy eldöntse, melyikőjüket fogják megkoronázni az év legjobban várt ütközetének végén. Most bemutatjuk a párost, de egy kicsit másképp, mint ahogy azt egy ökölvívómeccs előtt szokás.

Mayweather a kertjében

A boksz világában, amely egybeforrt nevével, elég csak megfeszítenie izmait és máris eltudja hallgattatni az őt leírók tömegét, ezzel is bizonyítván azt, hogy személyisége senkit sem hagy érintetlenül a sportágban. Floyd Mayweather tudja magát dicsőíteni, amikor learatja a babérokat, de legyünk őszinték, ő megteheti. 49 győzelmet aratott eddig (ebből 26 KO volt), és kedvenc sapkája olyan számára, mint egy kesztyű. A negyvenes évei végéhez közeledő, az amerikai Michigan állambeli Grand Rapidsből származó ökölvívó mindenkit meglepett, amikor bejelentette, hogy visszatér. A sportág szakértőinek többsége számára ugyanakkor egyértelmű, hogy – mint ahogy a francia Le Figaro cikke is fogalmaz – még árnyékával is képes lenne bárkit megverni. A megelőlegezett bizalom tehát él az amerikai felé. És ez úgy is igaz, hogy a tengerentúlon “Pretty Boy”-nak (Csinos Fiú), vagy még “Money”-nak (Pénz) becézett sztár 2015. szeptember 12-e óta nem bokszolt hivatalos mérkőzésen. Akkor, azon az estén Mayweather a bírók egyöntetű pontozásával diadalmaskodott honfitársa, Andre Berto ellen.

McGregor borítani akarja a papírformát

A ring másik oldalán a 29 éves Conor McGregort találjuk, aki a vegyes harcművészetekben, közismert nevén az MMA-ban ért el eddig komoly sikereket. Ebben a sportban engedélyezett az öklözésen kívül a térdre, a lábra és még a könyökre irányuló ütés is. Ezen felül az ellenfél földre teperése és ott tartása is teljesen szabályos. Ezekkel a módszerekkel érhetett el nagy győzelmeket fénykorában a brit box talán jelenlegi legnagyobb alakja. A mai mérkőzésen a kívülálló bőrébe bújva fogja fölvenni a harcot riválisával, de abban biztosak lehetünk, hogy minden erejét bele fogja adni a győzelem érdekében.

“Tudom, hogy gyors, hogy jó reflexei vannak, és hogy nagy tapasztalata van. Nem érdekel. Lecsaplak téged, a földre fogsz esni, ez minden. Eszméletlen lesz.”

– fogadkozott pár napja McGregor, aki 24 MMA-harcából 21-et nyert meg, és most kísérletet fog tenni arra, hogy sikerre vigyen egy kvázi lehetetlennek ítélt küldetést. Tekintettel arra, hogy mekkora stíluskülönbség van kettejük között, nagy izgalommal várhatják a küzdősportok szerelmesei a holnap éjszakai las vegasi ütközetet.

A gazdaság is piszok jól jár ezzel a csatával

Ez a harc már most a történelem legdrágább ökölvívó-mérkőzése. A las vegasi T-Mobile Arenában a legolcsóbb jegy 2100 dollárba került, a legdrágább helyekért viszont akár 81 000 dollárt is elkérhettek a jegyértékesítés során. Szintén rekordot fog dönteni az ún. “pay-per-view”, vagyis a fizetős adásból befolyó bevétel is. A Showtime amerikai csatorna 89,99 dollárt kér minden egyes tévénéző után. Ezzel párhuzamosan a két bokszolóra is egy szent aranybánya vár. Fejenként százmillió dollárt fognak kapni a meccsért. Ezek alapján ez az összecsapás akár milliárdos profitot is termelhet a promótereknek, a tévétársaságoknak és a két szembenálló félnek. A mérkőzést tehát vasárnapra virradó éjszaka, magyar idő szerint hajnali három óra körül rendezik meg, s Magyarországon a Sport 1 élőben fogja közvetíteni. Itt a Sportudvaron vasárnap beszámolunk a mérkőzés eredményéről. Olvassatok minket!

Leave a Reply