A Monaco szurkolói Kylian Mbappét támadják

Az Ultras Monaco 1994 szurkolói csoport közleményt adott ki a Facebookon, amiben elkeseredettségének adott hangot a Paris SG által hosszú ideje megszerezni kívánt Kylian Mbappé hozzáállása miatt. “Nem tudjuk elfogadni, hogy egyik játékosunk úgy viselkedik, mint akinek a pénz többet ér, mint a csapat” – áll a drukkerek írásában, akik egyben kiálltak a klubvezetés mellett, mondván, akár Mbappéval, akár nélküle, de meg kell védeni a francia bajnoki címet a sokat erősödő párizsiakkal szemben.

Miközben még mindig kérdéses a jövője a Monacónál, Kylian Mbappé már biztosan elvesztette a szurkolók egyöntetű támogatását. A csatárnak, aki ezen a nyáron még egyszer sem beszélt nyíltan arról, hogy szívesen szerződne a Paris Saint-Germainhez, vagy hogy egyáltalán érdeklődött volna iránta a fővárosi klub, egy kritikus hangvételű levelet címeztek a hercegségbeli csapat drukkereit összefogó Ultras Monaco 1994 csoport tagjai.

Facebook-oldalukon a szurkolók a francia labdarúgás fiatal reménységét hibáztatják azért, amiért túlzott béremelési igénye miatt kikerült a csapat keretéből a legutóbbi két bajnoki mérkőzésen. A játékos 18 millió eurós bruttó fizetést szeretne kicsikarni a Monaco orosz tulajdonosaiból, amire a klub nem hajlandó. A PSG viszont – állítólag – hajlandó lenne ekkora bérezést fölkínálni Mbappénak. “Nem tudjuk elfogadni, hogy egyik játékosunk úgy viselkedik, mint akinek a pénz többet ér, mint a csapat. Az is elfogadhatatlan, hogy azt állítja, egy ekkora összeg lenne megfelelő az ő tudásának.” – írják az ultrák a levélben.

A 18 éves játékos 60 mérkőzésen lépett pályára az AS Monaco mezében 2015 óta és 27 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában egészen imponáló a teljesítménye: kilenc meccsen hat gólig jutott a tavalyi szezonban. Ezek a mutatók azt eredményezték, hogy Mbappét szinte az összes nagy európai klub megkörnyékezte a nyáron.

A szurkolók, akik kijelentették, hogy a “mez szeretete” mindennél fontosabb, és hogy senki sem állhat az “AS Monaco FC intézménye” fölött, abbéli reményüket fejezték ki a szövegben, hogy a csatár esetleges távozásával lezárul a nyári átigazolási időszak a klubnál. Azt tehát nem utasítják el, hogy Mbappét elengedje a klubvezetés Párizsba, de figyelmeztetnek, hogy ezzel a közvetlen bajnoki rivális tovább erősödne: “Lényeges, hogy ne erősödjön a legfőbb ellenfél a bajnoki címért folytatott küzdelemben” – folytatódik a szurkolók közleménye, amely végezetül újból megerősíti az ultrák bizalmát a klub vezetése felé, kijelentvén, hogy “egy olyan csapatot kell építeni, amely képes megvédeni a bajnoki címet, Mbappéval, vagy nélküle.”

Leave a Reply