Már csak gól kell a Videotonnak az EL-főtáblához

Gólnélküli döntetlent ért el a Videoton a Partizan Belgrád vendégeként a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének utolsó fordulójában, az első mérkőzésen. A magyar csapatnak több lehetősége volt, mint ellenfelének, de a gólszerzés nem jött össze, azonban a mutatott foci alapján komoly esélyei vannak a továbbjutásra a fehérváriaknak.

Marko Nikolics, a tavaly még a Partizant edző, most a Videoton kispadján helyet foglaló szerb tréner a legerősebb összeállítást küldte a pályára. Az alapemberek közül csak a Bordeaux ellen kiállított Varga József és a sárga lapos eltiltását töltő Aszmir Szuljics nem futhatott ki a gyepre.

Ahogy arról a meccset felvezető cikkben írtam, Fiola Attila, a Vidi védője szerint az a legfontosabb feladat, hogy a magyar védelem ne teljesítsen gyengébben, mint a szerb támadósor, s lehetőleg gól nélkül vagy minimum 1-1-es döntetlennel ússzák meg a találkozót.

A várakozásoknak megfelelően óvatosan kezdett mindkét csapat a zárt kapus meccsen, amelyen mindössze közel kétszáz Videoton-szurkoló foglalhatott helyet a tribünön, ők az egész összecsapás alatt hallatták hangjukat. Az első lehetőség a Videoton előtt adódott: egy beívelt szögletet Henty csúsztatott át a másik oldalra, ahol a Bordeaux elleni visszavágón a mindent eldöntő gólt fejelő Stopira elől menteni tudtak a hazai hátvédek. A 12. percben Djurdjevics lapos lövése volt az első belgrádi próbálkozás, sok veszély nem volt benne.

Az első negyvenöt perc jórészt mezőnyjátékot hozott, nem volt sok helyzet, annál több volt viszont a kemény párharc a játékosok között. A bírónak három sárga lapot is ki kellett osztania. A 27. percben Hadzsics, a Videoton középpályása megsérült, s még a félidő vége előtt Géresi Krisztiánnak kellett beállnia a helyére.

A 32. percben Stopira messziről leadott lövése zúgott el a kapu mellett, majd jött a félidő legnagyobb lehetősége, Vulicsevics gólba tartó labdáját Kovácsik Ádám ütötte ki. Még a szünet előtt újabb kényszercsere következett magyar oldalon: a megsérült Scsepovics helyett Szabó Bence folytatta.

A második félidő elején két ízben is a kaputól alig húsz méterre végezhetett el szabadrúgást a Partizan, de sem Jankovics, sem Soumah kísérlete nem jelentett veszélyt. Az 58. percben Danko Lazovics szögletére Juhász Roland érkezett középen, azonban mellé fejelt. A Videoton első kaput eltaláló lövése több mint egy órával a kezdő sípszó után történt meg, Nego középre tartó löketét azonban könnyedén fogta Sztojkovics kapus. A 69. percben gólt igen, vezetést szerencsére nem szerzett a belgrádi csapat: Djurdjevics bólintott Kovácsik halójába, csakhogy szabálytalankodott előtte, így a skót játékvezető annulálta a találatot.

A második félidőben is a mezőnyjáték volt jellemző, igazán nagy ziccerig egyik fél sem jutott, s folytatódott a Videoton pechszériája is: Henty is megsérült, helyén Marics folytatta. A meccs egyetlen veszélyes magyar helyzetére a 93. percig kellett várni: Lazovics beadása után Pátkai közelről lőhetett, de Sztojkovics bravúrral hárított.

Juhász Roland, a fehérváriak csapatkapitánya a meccs előtt azt mondta, a Bordeaux elleni párharchoz hasonlóan most is gólt akarnak szerezni idegenben. Ez ugyan nem jött össze, azonban a 0-0 is rendkívül kedvező lehet a Vidi számára a csütörtöki, felcsúti visszavágóra nézve.

Marko Nikolics vezetőedző az alábbiakat nyilatkozta már a találkozó után:

“Miénk volt a meccs legnagyobb helyzete. Úgy jöttünk ide, hogy voltak hiányzóink, nagyon nem jött jól, hogy meccs közben többen is kidőltek. A Videoton-szurkolók előtt le a kalappal, de nagyon furcsa volt így, üresen a stadion.”

Az biztos, hogy a felcsúti Pancho Arénában szinte teltház előtt szállhat harcba a Videoton azért, hogy öt év után ismét az Európa Liga csoportkörébe jusson. Nagyon nehéz meccs várható, hiszen a Partizan is mindent meg fog tenni a gól érdekében, de ha a Bordeaux-t sikerült két vállra fektetni, akkor a szerb bajnokkal szemben is sikerülhet ugyanez.

A Sportudvaron figyelemmel kísérjük az augusztus 25-ei visszavágót is, bízva a Videoton sikerében. Olvassatok minket!

Leave a Reply