FRISSÍTVE: Usain Bolt játszhat a Manchester Unitedben, amennyiben felépül

Usain Bolt, az atlétikától a nemrég befejeződött londoni világbajnokságon búcsúzó jamaicai “Villám” az elmúlt években több alkalommal is beszélt arról, hogy szívesen kipróbálná magát labdarúgásban is. Gyermekkora óta nagy szurkolója a Manchester Unitednek, amely most szeretné meghálálni a világ leggyorsabb emberének a sok támogatást: meghívták a sprintert az angol csapat szeptember 2-án esedékes jótékonysági mérkőzésére, de ahhoz, hogy pályára léphessen, előbb fel kell gyógyulnia élete utolsó futása alkalmával szerzett sérüléséből. Videóval!

A Manchester United első számú szurkolója, Usain Bolt talán valóra válthatja egyik gyermekkori álmát: magára öltheti a Vörös Ördögök mezét. A jamaicai sprinter, aki az utóbbi években több ízben is elképzelhetőnek nevezte, hogy visszavonulása után áttérjen a labdarúgásra, részese lehet a szeptember 2-án, az Old Traffordon az angol csapat és az FC Barcelona közötti gálamérkőzésnek, közölte a Four Four Two.

A két együttes között rövid időn belül ez lesz a második jótékonysági mérkőzés: június végén a Camp Nouban találkoztak egymással a két klub egykori nagy nevei. A gólszerzők között volt Jesper Blomqvist, Karel Poborsky és Dwight Yorke is, s találataikkal a Vörös Ördögök 3-1-re győztek a többek között Patrick Kluivertet, Rivaldót és Ronaldinhót is soraiban tudó katalánok ellen.

Bolt felépül szeptember 2-ára?

Ennek a meccsnek a visszavágójára fog sor kerülni szeptember első szombatján Manchesterben. Usain Boltnak egy olyan csapatban lehet helye, amelyet Edwin van der Sar, Paul Scholes, Denis Irwin, Louis Saha és Mikaël Silvestre is alkotni fognak. Először azonban Boltnak fel kell épülnie a londoni világbajnokságon, a 4×100-as váltó döntőjében elszenvedett térdínsérüléséből.

A Föld leggyorsabb embere már focizott kamerák előtt 2016-ban, a Saint-Jean Beaulieu francia amatőr csapat egyik edzésének alkalmával, melyről a cikk alján videót is találtok. Megtisztelő volt a felkérés számára, de már akkor is kijelentette, nem tudná elképzelni magát éljátékosként:

“Egy jó játékos, aki a legjobb teljesítményt nyújhatná nálunk, az amatőrligában. Ha sokat és keményen edz egy profi struktúrában, akkor talán sikeres lehet ez a kihívás. Ez lenne aztán a “médiapuccs” egy klub számára, ha ő is a játékosuk lenne.”

– mondta az amatőr klub kapusa.

Usain Boltnak – aki gyermekkorában még krikettezett, majd családja unszolására tért át az atlétikára – tökéletes testi adottságai vannak a focihoz: magas, vagyis jól tud fejelni és gyors, aminek köszönhetően lerázhatja magáról ellenfeleit a zöld gyepen is. A jamaicai futó nem bánt rosszul a labdával a már említett franciaországi edzésen sem, tehát valószínűsíthető, hogy egy gálamérkőzésen is helyt tudna állni, hiszen hiába a sportág egykori nagy sztárjainak sokaságával kellene szembenéznie, a gálamérkőzések elsősorban nem a pontos játékról, hanem a szórakoztató fociról, a közönség maximális kiszolgálásáról szólnak, e tekintetben pedig Usain Bolt biztosan nem okozna csalódást. Mindig szeretett humorosan bánni a nézőkkel a különböző pózok és arcok vágásával, s ezen tulajdonságait nyilvánvalóan ezen a jótékonysági meccsen is megcsillogtatná még akkor is, ha nem lenne egyetlen épkézláb passza sem.

A jamaicai még csak harmincas évei elején jár, tehát amatőr labdarúgóként abszolút benne lehet hat-nyolc, akár tíz jó év is, sőt, ha azt nézzük, hogy a magyar megyei bajnokságokban hány, az ötödik ikszhez közel álló, vagy akár azon már túl is lépett játékos kergeti a bőrt, akkor ez az időtartam még nagyobb is lehet Usain Bolt számára. Az persze nem valószínű, hogy éppen hazánk valamely területi ligájában találná meg számításait, de biztos vagyok benne, hogy csakis földobni tudná a meccsek színvonalát.

A térdínsérülés, amelyből Bolt lábadozik, kis szerencsével helyre jöhet másfél héten belül, de ehhez sokat kell pihennie a nyolcszoros olimpiai bajnoknak. Nagyon bízom benne – és ezzel reményeim szerint nem vagyok egyedül -, hogy összejön a felépülés és ezáltal a szeptember 2-ai gálamérkőzésen való pályára lépés is Usain Bolt számára, és ebben az esetben egy fantasztikus és rendkívül szórakoztató összecsapást láthatunk majd az Álmok Színházában.

Zárásként pedig jöjjön a beígért videó a tavalyi, franciaországi focizgatásáról:

FRISSÍTÉS: csütörtök kora estére kiderült, hogy Usain Boltra három hónapos rehabilitáció vár, ezért legfeljebb nézőként lehet ott a gálamérkőzésen. Nagy kár… :/

Leave a Reply