LeBron James gyűlöletkeltéssel vádolja Donald Trumpot

Az NBA-parkettek szupersztárja, LeBron James élesen kritizálta Donald Trump amerikai elnököt, akit azzal vádolt meg az egyik közösségi oldalra föltett bejegyzésében, hogy a virginiai Charlottesville-ben múlt hétvégén történt zavargások kapcsán tett kijelentéseivel “divatba akarja hozni” a rasszista gyűlöletet.

LeBron James nem Donald Trump elnök nagy híveként ismert az Egyesült Államokban. A tavalyi amerikai elnökválasztáson a demokrata Hillary Clintont támogató kosárlabdázó, a Cleveland Cavaliers játékosa nem az első alkalommal vágott kemény kijelentéseket az államfő fejéhez, akire ezúttal a charlottesville-i zavargások kapcsán elhangzott mondatai miatt akadt ki.

“Mindig volt faji gyűlölet az Egyesült Államokban. Donald Trump azonban újra divatot akar csinálni belőle.”

– írta a Twitteren LeBron James.

Pillanatokkal “King James” bejegyzésének megjelente előtt Donald Trump sajtótájékoztatót tartott, amelyen egy kalap alá vette a szélsőjobboldali rasszista tüntetőket és az antirasszista ellentábort. Mint ismert, a múlt hétvégén összecsapások törtek ki a két csoport között Charlottesville-ben, s egy fiatal nő, aki az antirasszista oldalhoz tartozott, életét vesztette, amikor egy neonáci szimpatizáns a tanúk elmondása szerint szándékosan belehajtott az aktivisták tömegébe autójával.

Az eset hatalmas fölháborodást keltett Amerika-szerte, Virginia állam kormányzójának rendkívüli állapotot kellett hirdetnie a városkában a nyugalom helyreállítása érdekében.

Nem ez az első eset, hogy a sportvilág összefonódik a charlottesville-i történésekkel. A Sportudvar hétfő este számolt be arról, hogy egy Detroitból a városba érkezett neonáci csoportosulás, a Detroit Right Wings nevű szervezet néhány módosítástól eltekintve gyakorlatilag a Detroit Red Wings jégkorong-csapat címerét használja sajátjaként: a hokiklub logójában lévő kereket a náci Németország elitalakulatának, az SS-nek az emblémájává alakították. Az NHL-csapat jogi útra tereli az ügyet a törvénytelen címerhasználat miatt.

Leave a Reply