Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > Végre elkél a Loki?

Végre elkél a Loki?

A Nemzeti Sport értesülései szerint napokon belül eldőlhet a DVSC labdarúgócsapatát üzemeltető gazdasági társaság többségi tulajdonrészének sorsa. A sportnapilap úgy tudja, Szima Gábor klubelnök kész eladni tulajdonrészét, amelyre állítólag egy görög hajómágnás és egy orosz befektetői csoport is eséllyel pályázik. Már több mint fél éve hallani pletykákat a Loki háza táján a csapat eladása felől, de eddig semmi nem történt ezen a téren, most ugyanakkor úgy tudni, a kisebbségi tulajdonos önkormányzat is sürgeti az adásvételt.

Már öt forduló telt el a labdarúgó OTP Bank Ligából, de a Debrecen még mindig nyeretlen: csak a Paks és a Ferencváros elleni döntetlent tudja fölmutatni a korábbi sztárcsapat, amely jelenleg is kiesőhelyen szerénykedik az NB I-ben. Az együttes kerete jelentősen gyengült a nyáron, hiszen viharos körülmények között távozott Dusan Brkovics, a tavalyi szezon legjobb Loki-játékosának járó Zilahi-díj birtokosa, de rajta kívül elment az első két kapus, Danilovics és Verpecz István, s a múlt héten Holman Dávid lehetséges távozásáról is igen erős híresztelések jelentek meg a médiában.

A Nemzeti Sport úgy tudja, Herczeg András, a nyáron kinevezett régi-új vezetőedző becsapva érzi magát, amiért a klubvezető nem tett szinte semmit a csapat megerősítéséért, és már hetekkel ezelőtt jelezte, nem fogja hónapokon keresztül nevét adni a csapat vergődéséhez. A 2014-ben nagy csinadratta közepette átadott Nagyerdei Stadion az első két meccset leszámítva állandóan kong az ürességtől, az átlagnézőszám kétezer környékén mozog a húszezres arénában. Mindez párhuzamban áll azzal, hogy a DVSC egyre jobban az NB II felé zuhan, az együttesnek már idén tavasszal is csak a záró körben, a Diósgyőr elleni kiesési rangadó megnyerésével sikerült elkerülnie a búcsút az élvonaltól. A csapat játéka ugyanakkor már évek óta nem látványos, sok esetben altató jellegű és manapság egyre inkább eredménytelen.

A DVSC-t működtető gazdasági társaságban Debrecen önkormányzatának kisebbségi tulajdonrésze van. Papp László polgármester számos ízben kijelentette, a város nem nézi jó szemmel a Lokinál zajló eseményeket. Az NS most azt az információt közölte, hogy a városvezetés döntő lépésre szánta el magát, hiszen augusztus 31-én éjfélkor bezár a hazai átigazolási piac és eddig nem érkezett igazán jó játékos a csapathoz.

Egy tőkeerős befektető oldhatná meg a klub gondjait és úgy tűnik, a város is nagyon hajlik a tulajdonosváltásra. A Nemzeti Sport szerint Szima Gábor napokon belül távozhat, helyét pedig Evangelosz Marinakisz, a Lokival hónapokkal ezelőtt is szóba hozott görög hajómágnás, az Olimpiakosz és a Nottingham Forest tulajdonosa, vagy egy, Magyarországon tízmilliárdos üzletekben érdekelt orosz befektetői csoport veheti át. Korábban a Lokiblog arról írt, hogy egy hazai energiaitalgyártó vállalat is képbe került a DVSC többségi tulajdona kapcsán, de úgy néz ki, a szikszói székhelyű cég letett vételi szándékáról, már ha volt ilyen. Egy kínai érdeklődőről is szólt a fáma, de ez a vonal is elhalni látszik.

Szima Gábor korábban több lapinterjúban is elmondta, megfelelő ajánlat esetén hajlandó megválni a DVSC-től. Az nyílt titok (sőt talán már nem is titok), hogy a klubot az ezredforduló környékén megvásárló, sokáig magát és a Lokit is kiterjedt játékgép-halózatának bevételeiből fönntartó üzletember 2014 óta nem sok pénzt pumpál a gazdasági társaságba. Szima helyzetét jelentősen nehezítette a 2012 októberében elfogadott, a nyerőgépek betiltásáról szóló törvény, hiszen százmilliós, ha nem milliárdos bevételtől esett el ennek következtében. A csapathoz való hozzáállásában az igazi fordulópont viszont 2014 augusztusában következett be, amikor a Debrecen a 91. percben bukta el a BL-selejtező utolsó körébe jutást a fehérorosz BATE Boriszov ellen, Selim Bouadla értelmetlen szabálytalanságból fakadó kiállításának köszönhetően. Azóta lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodik a DVSC a Lokiblog szerint, s a helyzetet a különböző állami és MLSZ-pénzek sem javítják számottevően.

Ezt követően sorra derült fény olyan dolgokra, amelyek Szima nemtörődömségét bizonyították, ilyen volt például a Debreceni Labdarúgó Akadémia be nem fizetett villanyszámlája, aminek következtében napokig nem tudtak a gyerekek edzeni az esti órákban a sötét reflektorok miatt. Több játékos is méltatlan körülmények között távozott a már említett Brkovicson túl. Nenad Novakovics a csapat utóbbi néhány évének egyik, ha nem a legjobb kapusa volt, mígnem egy 2012 júliusi, Győr elleni bajnoki mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, amiből már nem tudott igazán visszatérni. Másfél év kihagyás után ismét védhetett volna, de ekkor érrendszeri problémákat diagnosztizáltak nála az orvosok, ezért újból kés alá kellett feküdnie. A szerb portás azt állította 2016 elején, hogy 2015 áprilisa óta nem kapott fizetést a DVSC-től, ezért beperelte a klubot a nemzetközi szövetségnél. Akkor a Debrecen közleményt adott ki, amiben azt közölte, hogy Novakovics másfél éves lábadozása alatt 18 millió forintot fizettek ki neki támogatásképpen, majd amikor kiderült, hogy érműtétre kell mennie, újabb 15 milliót fölkínáltak neki, de ezt a játékos nem fogadta el. A FIFA-nál zajló perben mindmáig nincs jogerős döntés.

Szakály Péter több szezonon keresztül volt a Loki csapatkapitánya és egyik vezéregyénisége. A most az NB I-ben sereghajtó, tehát a Loki által egyedüliként megelőzött Puskás Akadémiában játszó középpályás egy interjúban elmondta, ő könyörgött tavaly télen, hogy elmehessen Debrecenből, mivel a rendezetlen körülmények miatt nem érezte jól magát. Hosszasan sorolhatnánk még azokat a labdarúgókat, akik sokat tettek a DVSC-ért, de mégis zavaros körülmények mellett kellett távozniuk.

Szimával szemben növelte a szurkolók ellenszenvét a klubelnök játékospolitikája is, melynek annyi a koncepciója, hogy a saját nevelésű fiatalok mellett kizárólag “lepattanókat” igazol, akik nem jelentenek komoly erősítést a csapat számára. Ez azért is érdekes, mert Szima elnyerte egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó koncessziós jogát is, s feltételezhetően nem megy rosszul egyik hely sem.

Jelenleg itt tart a DVSC többségi tulajdona körüli helyzet, kíváncsian várhatjuk, hogy lesz-e bármiféle hivatalos közlés a tulajdonosváltásról, vagy pedig ismét az derül ki, hogy csak hírlapi kacsa volt a görög és orosz érdeklődőkről szóló hír. Az mindenesetre figyelemre méltó tény, hogy amíg korábban a bulvársajtóban jelentek meg hasonló híresztelések, most az egyetlen magyar sportnapilap közölt információkat a Lokinál fönnálló állapotokról. Meglátjuk…

Top
%d blogger ezt szereti: