Az iráni sportminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy kizártak két játékost az ország labdarúgó-válogatottjából, amiért pályára léptek görög csapatuk színeiben egy izraeli rivális elleni mérkőzésen.
Ehszan Hadzsi Szafi és Maszúd Szodzsaei többé nem fogják hordani az iráni labdarúgó-válogatott mezét. Az iráni sportminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy kizárták a két válogatott játékost, amiért “átlépték az ország vörös vonalát” – mondta Mohammad Reza Davarzani, iráni sportminiszter-helyettes az IRIB állami televíziónak.
A Panioniosz két játékosa július végén elutasította, hogy pályára lépjen az izraeli Maccabi Tel-Aviv otthonában, az Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában rendezett odavágón. A visszavágón azonban már vállalták a játékot, s pályára is léptek Görögországban, mégpedig nagyrészt az izraeli külügyminisztérium magasztalására, amely Twitter-oldalán perzsa nyelven azt üzente nekik, hogy “megtörtek egy tabut”.
“Az elmúlt 38 évben (az Iszlám Köztársaság megalapítása óta – a szerk.) egyetlen sportolónk sem fogadta el, hogy a cionista izraeli rezsim sportolóival küzdjön meg, még az olimpián sem. A két játékos figyelmen kívül hagyta azt a kérdést, hogy amellett, hogy klubja iránt is elkötelezett, ugyanígy kellene tennie a nagy iráni nemzet felé is?”
– mondta csütörtökön a sportminiszter-helyettes.
Izrael és Irán esküdt ellenségek és semmilyen diplomáciai viszonyt nem folytatnak egymással. Teherán úgy tartja, hogy egy sportversenyen megküzdeni izraeli sportolókkal, az a zsidó állam elismerésével és a palesztinok függetlenségéről való lemondással egyenlő. A hét elején, a külügyminisztérium szóvivője azt tanácsolta a külföldön versenyző iráni sportolóknak, hogy rögzítsék szerződéseikben, hogy nem akarnak izraeli riválissal szemben szerepelni.
Ali Kafasjan, az Iráni Labdarúgó Szövetség alelnöke a múlt héten a Mizan Online honlapnak azt nyilatkozta, hogy a szóban forgó két játékosnak el kellett volna utasítania a Maccabi elleni fellépést, “még ha ez szerződésük felbontásába is került volna”. Korábbi és jelenlegi iráni válogatott labdarúgók, mint Ali Karimi és Mehdi Taremi mindenesetre támogatásukról biztosították honfitársaikat azt mondván, hogy nekik nem volt más választásuk.
Irán már kijutott a 2018-as világbajnokságra, Izraelnek erre kevés esélye van, hiszen az európai selejtezőcsoportjukban szerepel Spanyolország és Olaszország, amely kibérelte magának a biztos kvalifikációt jelentő első és a pótselejtezőt érő második helyet, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy a vébén elmaradna egy Irán-Izrael mérkőzés.