Súlyos visszaéléseket talált a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) korábbi vezetésénél a Deloitte által elvégzett átvilágítás. Csalás és hűtlen kezelés gyanúja is fölmerül a felelőtlen gazdálkodás mellett. Bienerth Gusztáv elnök szombaton kijelentette, feljelentést tesz az ügyben. Gyárfás Tamás és a hozzá köthető emberek hadjáratot indítottak ellenem – mondta a MÚSZ első embere a 24 hírportálnak.
A Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég július 27-ére végezte el a Magyar Úszó Szövetség előző vezetésének átvilágítását. A vizsgálat azt mutatja, hogy a MÚSZ mérlege az előző két esztendőben nem volt szabályos, jelentős tételek maradtak ki belőle, s vannak olyan szerződések is, amelyeket a magyar szövetség nem hagyott jóvá, köztük több tízmilliós értékben is. Olyan szerződés is van, amelyről az elnökség nem is tudott – mondta Bienerth Gusztáv.
A Deloitte vizsgálatából kiderül, hogy súlyos pénzügyi visszaélések történtek a szövetségnél, például több tízmillió forintos túlárazással épített faházat és kertet anno a Gyárfás Tamás vezette MÚSZ a saját telkén. Egy kert füvesítéséért 57 millió forintot fizettek ki, miközben legfeljebb 13,6 milliót ért volna.
A vizsgálat eredményeit Bienerth Gusztáv a hétfői elnökségi ülésen ismertette. Csalás, hűtlen kezelés és felelőtlen gazdálkodás gyanúja is fölmerült. Az ellenőri testület nem végezte jól munkáját, hiszen semmilyen írásos jelentést nem készített a vizsgált időszakban. Miután ez kiderült, lemondott az ellenőri testület vezetője – mondta Bienerth Gusztáv.
A szövetség vezetője feljelentést fog tenni, állítása szerint azért, mert „vannak olyan tényállású elemek, amelyeknél ezt a lépést a Magyar Úszószövetség elnökének meg kell tennie”. Bienerth Gusztáv cáfolja a lemondott elnökségi tagok állítását, miszerint nem az igazat mondta el a hétfői elnökségi ülésről, már csak azért is, mert nem is ő számolt be erről a vizes vébét követő sajtótájékoztatón, hanem a szövetségi kapitány. Én erre másképp emlékszem…
Bienerth Gusztáv elődjéről, Gyárfás Tamásról is elmondta a magáét: „nagyon régóta úgy érzem, hogy egy árnyékkal kell viaskodnom, aki mindenhol ott van, direktben soha nem mondja el a véleményét, hanem különböző megbízottakon keresztül”. A 24.hu-nak arról is beszélt, hogy „valakik” azzal fogadták a FINA vezetőit a vb elején, hogy az új elnök nem tényező, a vébé után 15 nappal távozni fog. Bienerth azt is állította, hogy a MÚSZ volt sajtósa a héten részletes levélben számolt be a FINA bürónak (a nemzetközi szövetség elnökségének) a magyarországi helyzetről, holott már a szövetséghez semmi köze. Erről a FINA egyik felső vezetője felháborodottan tájékoztatta Bienerth-et, hiszen a büró számára a jelenlegi elnök teljesen legitim.
A MÚSZ első embere a szombati interjúban beszélt arról is, hogy Gyárfás Tamás tehet róla, hogy nem adhatott át egy érmet sem a budapesti világbajnokságon. Három számot is megjelölt, ahol volt magyar éremesélyes, de Gyárfás mindegyiket elutasította.
Bienerth Gusztáv nyilatkozott vezetői koncepciójáról is:
„A programom fő eleme, hogy nem szólok bele szakmai kérdésekbe. Az én dolgom a nemzetközi környezet, a belföldi gazdasági környezet, a hatékonyság, a fejlődés, a kormányzati kapcsolatok koordinálása és a klubokkal, tagszervezetekkel való párbeszéd” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy miért csinálja, annyit felelt:
„Mert fantasztikusan megtisztelő feladat egy egész ország úszósportját menedzselni, azzal a több évtizedes tapasztalattal, amellyel bizonyos szegmensben rendelkezem. Kialakult egy helyzet, amiben az embernek határozottan tartania kell magát ahhoz, amit fontosnak és jónak tart. Ez nem lehet más, mint hogy le kell a múltat zárni, világos gazdasági helyzetet teremteni, véget vetni a két-háromlábas barter-korszaknak. Növekedtek a szponzori bevételek, az állami támogatások megmaradtak, a forrásokat hatékonyan, transzparensen osztjuk el.”
Az interjút azzal zárta Bienerth Gusztáv, hogy nem mond le, ha a közgyűlés újra megválasztja, marad elnök. Az utóbbi napokban több cikkben is foglalkoztam a Magyar Úszó Szövetség körüli viaskodással. Kedden korábbi kíváló úszók, mint Risztov Éva és Darnyi Tamás, illetve mesteredzők, köztük Turi György szólították fel lemondásra Bienerth-et, amiért tarthatatlanná váltak a viszonyok a honi úszósportban és az elnök, valamint a tagszervezetek közti kapcsolat gyakorlatilag nulla. Csütörtökön lemondott a szövetség elnökségének hat tagja, köztük Cseh László. Azzal érveltek távozásuk mellett, hogy nem tudnak a továbbiakban tiszta lelkiismerettel a jelenlegi elnök alatt ténykedni, s ők is az elnök távozását és a magyar úszósport megújulását kérték. Sajnálatos módon a vizes vébé után, amely 2 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet hozott a magyar úszóknak, egyre biztosabb, hogy a nyár hátralévő része nem a kíváló szereplés dicsőítéséről, hanem a MÚSZ-on belüli háborúskodásról fog szólni. Bízzunk benne, hogy nem lesz hosszú ez a küzdelem, mert annak a magyar úszás fogja meginni a levét…