Ízlett a Vidinek a bordeauxi

Kellemes meglepetést okozva, az idegenbeli 2-1-es vereséget követően itthon 1-0-ra győzött a Videoton a Girondins Bordeaux ellen az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában, s idegenben lőtt góljának köszönhetően bejutott a kvalifikáció utolsó körébe. A visszavágó összképe alapján megérdemelt a magyar csapat továbbjutása, a nagy múltú francia együttes nem tudott sok épkézláb támadást vezetni, és ez a vesztüket okozta.

Több mint 30 fokos melegben, s majdnem telt ház előtt indult útjára a labda a felcsúti Pancho Arénában a Videoton-Bordeaux Európa Liga-visszavágón. Az egy héttel korábbi, franciaországi első mérkőzésen 2-1-re a Girondins győzött, a fehérváriak viszont nem játszottak alárendelt szerepet, így lehetett bizakodni a visszavágó előtt, hogy nyolc évvel azután, hogy a Győr kiütötte az UEFA-kupa selejtezőjében a Montpelliert, ismét fölülkerekedhet egy magyar együttes gall riválisán.

A Videoton azonnal letámadott, az első percben alig járt a labda a vendégeknél, Scsepovics révén pedig már a 30. másodpercben előnybe kerülhetett volna a magyar csapat, ha a gólzsák nem lő kapu mellé. Látszott a piros-kékeken, hogy mindent beleadnak a továbbjutás kiharcolásáért, de közben arra is figyeltek, hogy a Bordeaux ne tudjon veszélyes ellentámadásokat vezetni. Néhány perccel később ismét a szerb csatár próbálkozott, ezúttal pontosabban célzott, de Costil, a bordeaux-iak francia válogatott kapusa bravúrral szögletre ütötte a labdát.

A játékrész további szakaszában feljavult a Girondins játéka, ám nem tudott komolyabb helyzetet kidolgozni a Ligue 1 tavalyi hatodikja. A Videoton is visszavett a tempóból, de továbbra is fölényben focizott. Elsősorban a nyáron leigazolt nigériai csatár, Ezekiel Henty volt nagyon elemében, nem igazán tudták tartani őt a francia védők, s minden mozdulata kíváló technikai kvalitásairól tanúskodott.

Az első félidő öt perces hosszabbítással zárult egy hosszabb ápolás és a 30. percben elrendelt ivószünet miatt. Ez mint utóbb kiderült, eldöntötte a párharcot: a Videoton kegyetlenül beszorította a Bordeauxt, a 47. percben Szolnoki Roland bombáját kellett nagy bravúrral hárítania Costilnak, kettő perccel később azonban már ő sem segíthetett csapatán, Suljic szögletét Stopira fejelte a kapufa segítségével a vendégek hálójába, ezzel 1-0-ra vezetett, s idegenben lőtt góljának köszönhetően továbbjutásra állt a Videoton.

A második félidő álomszerűen kezdődött magyar szempontból: a 45. minutumban Sabaly, a Bordeaux balhátvédje sárga lapot kapott Suljic buktatásáért, csakhogy a 41. percben már fölmutatott neki egy hasonló színű kártyát a mérkőzés német játékvezetője, így villant a piros lap is, emberelőnybe került a Videoton, amelyet azonnal gólra is válthatott volna, azonban Henty egy kiugratást követően a lövés pillanatában elcsúszott, így kimaradt a nagy ziccer.

A fehérvári közönség óriási hangulatot varázsolt a Pancho Arénába, próbálták belehajszolni a Videotont a második gólba, amihez közel is jártak a magyarok, ám a 67. percben Henty újabb száz százalékos helyzetét újabb hatalmas bravúrral tudta hárítani Costil kapus, ezzel életben tartva együttesét.

A 69. percben a dráma tovább fokozódott: Varga József arcon rúgta ellenfelét egy labdaszerzési kísérletnél, s ezért – jogosan – megkapta második sárga lapját, így ő is mehetett zuhanyozni. Ahogyan várható volt, a Bordeaux egyből elkezdett nyomni, az utolsó húsz perc a franciák rohamairól szólt. A magyar védelem azonban Kovácsik Ádám kapussal az élen hibátlanul teljesített, a 83. percben Touré szabadrúgása volt az egyetlen igazi vendég lehetőség, ezen kívül nem igazán volt épkézláb akciója a Girondins-nek.

A meccs végén némileg érthetetlen módon hét perces ráadás következett, ám a Bordeaux-on ez sem segített, 1-0-ra nyert a Videoton, s ezzel bejutott az Európa Liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójába, amelynek sorsolását ma, 13 órától tartják a svájci Nyonban, az UEFA székhelyén. A Bordeaux legutóbb 2001-ben járt Magyarországon, akkor 3-1-re kikapott a Debrecen otthonában, ám odahaza kiütéssel nyert, így továbbment, most viszont finoman szólva is leszerepelt. A francia sajtóban nagy megdöbbenéssel fogadták a kiesést, a legnagyobb lapok a sorsoláskor könnyűnek ígérkező párharcot vártak a Bordeaux-tól, ám be kell vallani, a Girondins egyik meccsen sem volt sokkal jobb, mint a Videoton, a visszavágón egyenesen gyengébb focival rukkolt elő, így pedig a fehérváriak továbbjutása teljes mértékben megérdemeltnek tekinthető.

Leave a Reply