Tovább folytatódik az elnökség lázadása a Magyar Úszó Szövetségben: csütörtökön hat elnökségi tag, köztük Cseh László nyújtotta be lemondását. Közös közleményükben Bienerth Gusztáv elnök mielőbbi távozását és a szervezet megújulását követelik. Egyre inkább fogy a levegő az elnök körül, akinek a vizes világbajnokság lezárulta óta nem lehetett sok nyugodt perce, hiszen a héten már több korábbi úszó és napjaink legjobb edzői indítottak támadást ellene.
A Magyar Úszó Szövetség elnökségének hat tagja benyújtotta lemondását a szervezet megújulását és az elnök távozását követelve. A Cseh László, Becsky András, Danks Emese, Dr. Török Enikő, Törös Károly és Wladár Sándor által aláírt közleményben a távozó tagok kifejtették, hogy a magyar úszósport mielőbbi szervezeti megújulása érdekében sajnálattal ugyan, de kénytelenek lemondani elnökségi tagságukról.
Kiemelték, hogy a magyar úszók kíváló teljesítményt nyújtottak az utóbbi három hónapban (az elnökség megválasztása óta), többek között a hazai rendezésű vizes világbajnokságon is, ugyanakkor a szakmai sikerektől függetlenül úgy látják, Bienerth Gusztáv, a MÚSZ elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről. A most lemondott elnökségi tagok azért is döntöttek a távozás mellett, mert nem tudják a továbbiakban hitelesen ellátni feladatukat a jelenlegi elnök vezetése alatt.
Ahogy arról tegnap írtam, a hét elején több korábbi kíváló úszó, többek között Risztov Éva és Darnyi Tamás, illetve napjaink legjobb edzői közül Turi György, Plagányi Zsolt és Petrov Iván is Bienerth Gusztáv távozását követelték a sportágban kialakult tarthatatlan állapotok miatt. A szövetség első embere a vizes vb-t értékelő sajtótájékoztatón azt mondta, örül az őt ért támadásoknak, mert ezek szerinte azt mutatják, jó az, amit csinál, s tovább fog menni azon az úton, amelyen keresztül le lehet zárni a barter-korszakot, s rendet lehet rakni a sportágban és a szövetségben.
Bienerth körül azonban gyakorlatilag már a májusi kongresszuson elfogyott a levegő, amikor több, általa jelölt személyt is majdhogynem erőszakkal juttatott be a MÚSZ elnökségébe. A világbajnokság alatt elcsitultak a hangok, ám rögvest a torna lezárása után újból elindult a háborúskodás, amit ráadásul nem csak Bienerth Gusztáv személye, hanem több, általa kinevezett vezető beosztású dolgozó ténykedése is szít. Beszámoltam róla, hogy többek között Szabó Krisztina operatív igazgató munkája sem talált sok dícséretre a szövetség munkatársainak körében, ráadásul Szabó a vizes vb után távozott pozíciójából, holott még csak most következik a szervezési szempontból nagyobb feladatot igénylő Masters Világbajnokság, így lemondása nem igazán jól időzített. Rajta kívül a marketingvezető is kap hideget-meleget az úszótársadalom hangadóitól.
Jó kérdés, meddig tarthat a honi úszósport újabb botránya, ami ráadásul egy éven belül a második Gyárfás Tamás eltávolítása után. Sajnos a vébé eredményei háttérbe szorulnak, s feltehetőleg hónapokon keresztül fog még zajlani a viaskodás a Magyar Úszó Szövetségen belül.