Feltűnt egy új csillag a magyar úszás egén?

A hazai rendezésű vizes világbajnokság pénteki napján megszerezte az ötödik helyet a magyar női vízilabda-válogatott. Az úszóversenyeken is jól szerepeltek honfitársaink, Milák Kristóf személyében pedig egy kellemes meglepetésben is részünk lehetett: a fiatal úszó váratlanul remek időeredményekkel jutott a döntőbe 100 pillangón, ahol Cseh László is az ellenfelei között lesz. Nagy érdeklődéssel várjuk a mai döntőjüket, mint ahogy a férfi vízilabdások fináléját is Horvátország ellen.

Már a 15. napjához érkezett a budapesti vizes világbajnokság pénteken. A délelőtt során a Duna Arénára figyelt a világ, újabb úszófutamokra került sor. A magyarok közül férfi 50 méter gyorson Takács Krisztián és Lobanovszkij Maxim álltak rajthoz. Előbbi továbbjutott futamából, utóbbi viszont a 18. idővel lemaradt az elődöntőről. A női 50 méteres pillangóúszás egyetlen magyarja, Molnár Flóra 19. helyen végzett összesítésben. Női 800 gyorson Kapás Boglárka bejutott a döntőbe, Késely Ajna viszont éppen hogy, de lecsúszott róla, kilencedikként zárt. Nem sikerült döntőbe kerülnie a 4×200 méteres férfi gyorsváltónak sem: a Telegdy Ádám, Németh Nándor, Grátz Benjámin, Kozma Dominik összetételű magyar csapat tizedik helyet tudott szerezni. Továbbjutott előfutamából férfi 100 pillangón Cseh László és Milák Kristóf, női 200 háton Hosszú Katinka és Burián Katalin is.

Kora délután a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodára hárult a figyelem, a magyar női vízilabda-válogatott az ötödik helyért csapott össze Olaszország legjobbjaival. A csapat jobban kezdte a találkozót, mint a görögök vagy a kanadaiak ellen, az első negyed után 3-2-re vezettünk. A második játékrészben egy góllal megtoldották a lányok az előnyt, a vébé álomcsapatába is beválasztott Keszthelyi Ritának is köszönhetően 6-4-re mentek a mieink. A harmadik és a negyedik negyedben sem tudtak közelebb kerülni az olaszok, mindkét nyolc perc 2-2-vel zárult, vagyis 10-8-ra győzött a magyar válogatott, ezzel megszerezte az ötödik helyet a világbajnokságon. A nemzeti csapat mentette a menthetőt a Kanada elleni váratlan negyeddöntős vereség után, de ez az eredmény akkor is alulmúlja az előzetes várakozásokat.

Késő délután ismét a Duna Aréna került középpontba, az úszóprogramban ismételten több magyar vonatkozású elődöntő szerepelt, illetve a férfiak 200 méteres hátúszásában Bernek Péter a döntőben állt rajtkőre. A magyar úszó végül hatodik helyen ért célba. Az elődöntők közül a férfi 100 méteres pillangóúszásban sikerült mindkét magyarnak fináléba kerülnie, Cseh László bejutása nem ért váratlanul senkit, a fiatal Milák Kristófé viszont annál inkább. Kristóf szenzációsan úszott, teljesítménye abszolút följogosítja arra, hogy higgyen az éremszerzésben. Kis szerencsével akár az aranyérem sem kizárt. A hölgyek 200 méteres hátúszásában Hosszú Katinka bejutott a mai döntőbe, Burián Katalin a tizedik idővel kiesett. Férfi ötven gyorson Takács Krisztiánnak sem sikerült beférkőznie a finalisták közé, 15. lett.

Így végződött a pénteki nap a magyarok számára a világbajnokságon, szombaton azonban akár több éremnek is tapsolhatunk majd. Kezdésnek viszont nézzük a délelőtti úszóprogramot: a cikk írása közben már lezajlottak a női 50 méteres gyorsúszás előfutamai, Molnár Flóra saját futamában a 9. helyen végzett, vagyis semmi esélye továbbjutni. A férfiak 50 méteres hátúszásában Bohus Richárd és Balog Gábor, női 50 mellen Sztankovics Anna, férfi 1500 gyorson pedig Kalmár Ákos és a nyíltvizen is szereplő Rasovszky Kristóf áll rajthoz. A 4×100-as vegyesváltók futamában Jakabos Zsuzsanna, Kozma Dominik és Verrasztó Evelyn biztosan ott lesznek a magyar csapatban, a negyedik ember kiléte még nem ismert. 17:30-tól jönnek a döntők, 17:47-kor női 200 háton Hosszú Katinka, 18:13-kor férfi 100 pillangón Cseh László és Milák Kristóf, 18:55-től kezdődően női 800 gyorson Kapás Boglárka küzd meg az érmekért. A többi mai számban elődöntőkre kerül sor, remélhetőleg minél több magyar indulóval. A nap fénypontja viszont csak ezután következik: 20:30-kor kezdődik a Margitszigeten a férfi vízilabda-torna döntője, a Magyarország-Horvátország mérkőzés. A helyszín tehát nem változott, technikai okokból nem lehet kivitelezni a finálé áthelyezését a Duna Arénába. Mindkét együttes megérdemelten jutott a döntőbe, a magyar csapatnak az olaszok elleni döntetlent leszámítva nem volt igazán szoros mérkőzése, a horvátok pedig az olimpiai bajnok szerbeken keresztül kerültek be a fináléba. Hasonlóak az esélyek, de bízzunk benne, hogy a helyszínen a hétezer szurkoló, illetve a szurkolói zónákban és a tévéképernyők előtt helyet foglaló több millió néző győzelembe fogja űzni a fiúkat.

A Sportudvaron folyamatosan figyelemmel kísérjük a vizes világbajnokság eseményeit, különös tekintettel a magyarok szereplésére. Minden délelőtt összefoglalóval jelentkezünk az előző napi magyar vonatkozású történésekről és ismertetjük az aktuális nap hazai érdekeltségű versenyeit is. Olvassatok minket!

Leave a Reply