Biztossá vált egy újabb magyar érem

A vizes világbajnokság csütörtöki napján döntőbe jutott a magyar férfi vízilabda-válogatott Görögország legyőzésével. Az uszodában Hosszú Katinka ezúttal 200 pillangón brillírozott, ahol bronzérmet nyert, de a váltó is neki köszönhette hatodik helyét. A mai napon az ötödik helyért küzdenek meg női vízilabdázóink, s megkezdődik a szupertoronyugrás is.

Ismételten több magyar úszó volt érdekelt a délelőtti előfutamokban. Arról már tegnapi írásomban beszámoltam, hogy Bernek Péter és Telegdy Ádám elődöntőbe jutottak 200 háton, míg Gyurinovics Fanninak nem sikerült ugyanez 100 gyorson. A további magyar érdekeltségű számok közül férfi 200 méteres mellúszásban bízhattunk jó szereplésben, azonban a szám korábbi többszörös világbajnoka és 2012-es olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel a 17. idővel, éppen hogy lecsúszott az elődöntőről. A hölgyek hasonló számában sem jutott elődöntőbe a magyar induló: Sebestyén Dalma 22. lett.

A délután folyamán jöttek az elődöntők és a döntők. Két magyar érdekeltségű finálét rendeztek: előbb női 200 pillangón, ahol Hosszú Katinka és Szilágyi Liliána álltak fel a rajtkőre. A 200 vegyest megnyerő Katinka végig az élmezőnyben tudott úszni és több év után tudott ismét érmet nyerni ebben a számban, miután a harmadik helyen ért be. Szilágyi Liliána az első 75 méteren még jól tartotta magát, végül be kellett érnie a hetedik hellyel. A másik fináléban a női 4×200-as gyorsváltónk szerepelt. Az egység sokáig az utolsó két hely valamelyikén ment: Késely Ajna volt a kezdőember, majd Jakabos Zsuzsanna vette át a “stafétát”, de ő sem tudta sokkal följebb hozni a váltót. Őt követte Verrasztó Evelyn, majd utolsó emberként Hosszú Katinka, aki elképesztő tempóban úszta le a rá eső kétszáz métert, s a hetedikről a hatodik helyre tudta fölhozni a csapatot, a holland és a kanadai váltót megelőzve. A két döntő mellett az elődöntők is hoztak magyar sikert: férfi 200 háton Bernek Péter bejutott a mai fináléba, Telegdy Ádám pedig hajszállal maradt le a döntőről, kilencedikként zárt.

Az este mondhatni szokás szerint vízilabdával telt: a magyar férfi válogatott ugyanis elődöntőt vívott Görögországgal. A vendégek az első két negyedben még jobban játszottak, 4-2-re is vezettek. A második két negyedben viszont a mieink egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, több esetben parádés gólokat szerezvén, zsinórban öt találatot lőve eldöntötték a párharcot, a végén a hellének szépítő gólja már nem osztott, nem szorzott. 7-5-re nyert a nemzeti együttes, amely szombat este Horvátországgal játszhatja a döntőt. A finálé helyszíne ma fog kiderülni, elképzelhető ugyanis, hogy a Duna Arénába teszik a mérkőzést, de ha ehhez a technikai feltételek nem lesznek adottak, akkor az eredetileg kiírt Margitszigeten vívhatják a fiúk a mindent eldöntő ütközetet.

A pénteki nap sem fog eseménytelenül telni. Délelőtt az úszók előfutamaira kerül sor, női 800 gyorson a szám olimpiai bronzérmese, Kapás Boglárka, valamint Késely Ajna képviselik a magyar színeket. Női 200 háton Burián Katalin és Hosszú Katinka, férfi 100 pillangón Cseh László és Milák Kristóf, női 50 pillangón Molnár Flóra, férfi 4×200-as gyorsváltóban a Bernek Péter, Kozma Dominik, Milák Kristóf összetételű magyar egység (itt a negyedik ember még nem ismert), férfi 50 gyorson pedig Bohus Richárd, Lobanovszkij Maxim és Takács Krisztián szállnak medencébe.

Délután fél kettőtől rendezik a női vízipóló-torna ötödik helyéért a Magyarország-Olaszország mérkőzést, amelyen nem is lehet más a cél, mint a minél szebb búcsú. 12:30-tól kezdődnek meg az egész világbajnokság talán leglátványosabb számának, a szupertoronyugrásnak a küzdelmei a Batthyány téren. Itt sajnos magyar szereplő nincs. Fél hattól jönnek az esti úszóviadalok: a férfi 200 hát döntőjében Bernek Péter fog úszni a minél fényesebb eredményért. További magyar versenyzők az elődöntőkben indulhatnak, délelőtti szereplésük függvényében.

A Sportudvaron folyamatosan figyelemmel kísérjük a vizes világbajnokság eseményeit, különös tekintettel a magyarok eredményeire. Minden délelőtt összefoglalóval jelentkezünk az előző napi történésekről és az aznapi várható eseményeket is beharangozzuk. Olvassatok minket!

Leave a Reply