Összejött az álompárosítás a World Matchplayen

Javában zajlik a dartsozók World Matchplay-tornája Blackpoolban. Tegnap este véget értek a nyolcaddöntős mérkőzések és ismét több meglepő eredmény született, kiesett többek között a végső győzelemre is esélyesnek tartott Gary Anderson és az évek óta a szűk elithez tartozó Dave Chisnall is. Továbbment viszont Michael van Gerwen és Phil Taylor, akik egymással kerültek össze a negyeddöntőben.

Kedden és szerdán este rendezték a nyolcaddöntőket az északnyugat-angliai Blackpoolban zajló Darts World Matchplayen. Az első forduló több meglepetést is hozott, kiesett például James Wade és Jelle Klaasen is. Versenyben maradt ugyanakkor a torna fekete lova, Rob Cross és a leglassabban dobó játékos, Justin Pipe is.

Az első nyolcaddöntőben összejött az a párosítás, amelyet sokan szerettek volna elkerülni: egymással kellett farkasszemet néznie a mezőny két leglassabb játékosának, a már említett Justin Pipe-nak és Mensur Suljovicnak. A találkozó esélyese az idehaza is sokszor megfordult osztrák volt, aki érvényesítette is a papírformát, 95.57-es átlagának is köszönhetően 11-6-ra nyert és életében másodszor jutott a World Matchplay negyeddöntőjébe. Az este második találkozóján két, az első körben egyaránt kiemeltet búcsúztató játékos csapott össze. Darren Webster James Wade elleni diadalával jutott el ide, míg Steve West Michael Smith-t verte meggyőző dartssal. Egymás elleni partijukból a civilben építőmunkásként dolgozó Webster jött ki győztesen, miután 11-7-re győzött. Érdekesség, hogy mindketten 95.39-es körátlagot értek el.

Ezután következett Gary Anderson és Daryl Gurney mérkőzése. A találkozónak a kétszeres világbajnok, a Repülő Skót becenévre hallgató Anderson volt az esélyese, de Gurney-től lehetett arra számítani, hogy nem fog meghátrálni ellenfelétől. A meccs végig szoros volt, egyszer sem alakult ki három legnél nagyobb különbség. Főleg Anderson vezetett, a végjátékot azonban jobban bírta fejben az északír Gurney, aki végül 11-9-re győzedelmeskedett és bejutott a legjobb nyolc közé, ahol Suljoviccsal néz majd farkasszemet ma este. Anderson számára a korai búcsú a világranglista szempontjából lehet kellemetlen, mivel nem sok fonttal előzi meg a harmadik helyen álló Peter Wrightot, aki ráadásul könnyedén győzött az este utolsó mérkőzésén első fordulóbéli szenvedését követően. “Kígyómarás” szenvedő alanya ezúttal Cristo Reyes volt, aki nem tudta a Robert Thornton ellen mutatott formáját nyújtani, 11-4 lett a vége. Wright lesz Darren Webster ellenfele a nyolc között.

Szerdán este jött a másik négy nyolcaddöntő. Elsőként Dave Chisnallt és Alan “Chuck” Norrist szólították színpadra. A találkozó esélyese Chizzy volt, és jobban is kezdte a partit, 2-0-ra vezetett, azonban Norris még az első szünet előtt megfordította az eredményt, vagyis 3-2-re már ő ment. A folytatás is rendkívül kiélezett játékot és magas színvonalat hozott, fej-fej mellett haladt a két úriember. Végül 21 leg nem volt elég annak eldöntésére, hogy ki győzzön, a két leges szabály értelmében ráadás-legek következtek. Itt Norris, ha kis szerencsével is, de megtudta nyerni a mérkőzést 14-12 arányban, ezzel életében először került Blackpoolban a negyeddöntőbe. A második partit Adrian Lewis és Rob Cross vívták. Erre a meccsre előzetesen azt mondtam, hogy országos egyes. Lewis végül nyert is, ám sokat kellett tennie 11-8-as diadaláért, Cross ugyanis ezen az estén is bebizonyította, hogy kíváló játékos, aki előtt szép karrier állhat.

Lewisék mérkőzését követte a darts El Clásicója: a tizenhatszoros világbajnok és nem mellesleg tizenötszörös World Matchplay-győztes Phil Taylor és az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld csatája. A mostani volt kettejük 80. (!) mérkőzése, az örökmérleg azonban bőven Taylor felé billent, hiszen tegnap estig 58 sikere volt Barney ellen. Azóta már 59 van neki, hiszen a vártnál jóval simábban, 11-3-ra behúzta az örökrangadót, Barneveld hadilábon állt a kiszállókkal és a szerencsével, The Power pedig szokásához híven kiméletlenül kihasználta az adandó lehetőségeket. Egyelőre tehát nem ért véget Phil Taylor elvileg utolsó World Matchplay-versenye. Egyelőre. A nyolc között ugyanis napjaink egyértelműen legjobb játékosával, Michael van Gerwennel kell szembenéznie, aki 11-3-ra győzte le Simon Whitlockot az utolsó találkozón.

Kialakultak tehát a negyeddöntők párosításai:

Július 27, csütörtök, 20 óra (magyar idő szerint):

Daryl Gurney – Mensur Suljovic

Peter Wright – Darren Webster

Július 28, péntek, 20 óra:

Adrian Lewis – Alan Norris

Michael van Gerwen – Phil Taylor

Itt már 16 nyert legre mennek a mérkőzések, de 15-15-ös állás esetén újból életbe lép a két leges szabály, vagyis két leggel kell nyerni, különben 18-18-as döntetlennél jön a mindent eldöntő játék.

A mai találkozók közül egyértelműen a Daryl Gurney – Mensur Suljovic mérkőzés eredményét nehezebb megtippelni. Gurney Gary Anderson személyében egy nagy halat ejtett kedd este, s a nyitó körben Benito van de Pas ellen is a végletekig kiélezett csatát tudott megnyerni. Suljovicnak viszont még nem igazán kellett megerőltetnie magát, Pipe 11-6-os legyőzését megelőzően 11-4-re verte John Hendersont. Jó kérdés tehát, hogy Gurney-n kijön-e esetleg az első két meccséből adódó fáradtsága, vagy a vélhetően pihentebb Mensur ellen is képes lesz jól eldobni a nyilakat a döntő pillanatokban. A másik mai mérkőzés, Wright és Webster összecsapása országos egyes kategória, a színes skót, amennyiben Reyes elleni teljesítményét tudja nyújtani, könnyedén túljuthat a kis angolon.

Péntek este jön az újabb derbi Phil Taylor számára: a Michael van Gerwen elleni találkozó. A kopasz holland tűnik esélyesebbnek, de a nagy öreg biztosan minden el fog követni annak érdekében, hogy Barney után a másik németalföldi sztárt is eltakarítsa útjából a végső győzelem felé. Adrian Lewis felkötheti a gatyát Alan Norris ellen, aki Chisnall-al szemben megmutatta, nincs olyan szituáció, amelyből ne tudná kihozni a lehető legjobbat. Kíváncsian várhatjuk ezt a partit is, mint ahogy az összes negyeddöntőt.

 

 

Leave a Reply