A Magyar Nagydíj öt legemlékezetesebb momentuma

A Forma-1-es Magyar Nagydíjat ebben az évben immáron 32. alkalommal rendezik meg a Hungaroringen. Az elmúlt több mint három évtized futamai ugyan nem voltak mindig izgalmasak, gyakran belealudhattunk egy-egy mogyoródi körözgetésbe a tévé előtt ülve, de azért akadtak mindörökké emlékezetessé vált pillanatok is, ezekből válogattam be szubjektív módon ötöt ebbe a cikkbe. Videókkal!

5. A 2005-ös rajt

A 20. Magyar Nagydíj rajtja volt talán az eddigi mogyoródi startok közül a legmozgalmasabb. Michael Schumacher – aki ebben a szezonban először állt pole pozícióban – remekül kapta el a rajtot, mint ahogy Kimi Räikkönen is, aki a negyedik helyről a másodikra jött föl. Az első kanyarban szokásos pofozkodás most sem maradt el, de ezen felül összeért a Red Bull-os Christian Klien és a Saubert erősítő Jacques Villeneuve kereke, s az osztrák pilóta szaltózott egyet a kanyar bukóterében. Szerencsére nem esett komolyabb baja. A Red Bull kálváriája itt azonban nem ért véget: még az első kanyarban megsérült a vb-összetettet vezető Fernando Alonso Renault-jának első vezető szárnya, amely a 11-es kanyar előtt leszakadt és a mögötte jövők közül a vörös bikák másik versenyzője, David Coulthard ráment az elemre, jobb első felfüggesztése kitört, így neki is föl kellett adnia a futamot, mely végül Räikkönen sikerével zárult.

4. Boxutcai balhék 2010-ben

A 25. Magyar Nagydíj is bővelkedett az izgalmas eseményekben, elég például Rubens Barrichello és Michael Schumacher célegyenesben vívott leszorítósdijára gondolni. A legnagyobb cirkusz viszont a boxutcában történt: a 15. körben egy baleset miatt be kellett küldeni a biztonsági autót. Ezt kihasználva sokan kijöttek a boxutcába, köztük Robert Kubica és Adrian Sutil is. A Renault szerelői rendkívül figyelmetlenül engedték ki a lengyelt a kiállás végeztével, aki így belerohant a Sauber német versenyzőjének kocsijába. Ezzel párhuzamosan a Mercedes boxában sem álltak a helyzet magaslatán a csapattagok: Nico Rosberg jobb hátsó kerekét nem sikerült megfelelően rögzíteni, mégis elengedték a németet, akinek autójáról viszont azonnal legurult az abroncs, amely elkezdett pattogni az emberek feje fölött a boxban. A csodával határos, hogy senkit sem talált el a gumi, Rosberg versenyének viszont finoman szólva sem tett jót az eset. Elnézést kérek a videó gyenge minőségéért, de ennél jobbat nem találtam, amelyen a teljes jelenetsor látható.

3. Az első esős verseny a Ringen

A fiatalabbak számára talán hihetetlennek tűnhet, de a Magyar Nagydíjak történetének első esős futamára húsz évvel a Hungaroring avatása után, 2006-ban került sor. Addig két olyan év volt, amikor felhős időben zajlott a futam, azokon kívül mindig verőfényes napsütés és általában kánikula fogadta a versenyzőket és a nézőket. A tizenegy esztendővel ezelőtti viadalon viszont az eső volt az úr: a verseny közel kétharmadában esett, csak az utolsó 15-20 percre sütött ki a Nap. Rengeteg baleset történt – elég csak Vitantonio Liuzzi Kimivel szembeni ráfutásos incidensére gondolni -, mivel a pilóták többsége nem igazán tudta, esős körülmények között hogyan is kell vezetni a magyar pályán. A rutinosabbak (pl. Michael Schumacher) a külső ívet használták versenyzésre, ami esős viszonyok között kevésbé csúszik, és ez akkor is így volt. Ebben az évben sem alakult tökéletesen az összes boxkiállás, Fernando Alonsónak egyenesen a versenyébe került csapatának trehánysága, amikor a szerelők nem rögzítették megfelelően az anyacsavart az egyik kerékben. Az abroncs a kettes kanyar bejáratánál egyszerűen legurult a Renault-ról, Alonsónak pedig föl kellett adnia a Magyar Nagydíjat. A kaotikusnak nevezhető futamot végül Jenson Button nyerte a Hondával, s ezzel a brit élete első F1-es futamgyőzelmét aratta.

2. Felipe Massa majdnem tragikus időmérős balesete 2009-ben

Az általam második legemlékezetesebbnek vélt hungaroringi esemény kivételesen nem egy futamon, hanem az időmérő edzésen következett be. A 2009-es versenyhétvégén, a kvalifikáció első szakaszában a ferraris Felipe Massa a Mansell-nek nevezett kanyarban fékezés nélkül a gumifalnak csapódott. Csak sokadik lassítás után lehetett észrevenni a brazil fedélzeti kamerás felvételén azt a rugót, amely Massa sisakján áthatolva a fejébe fúródott. Mint utóbb kiderült, honfitársa, Rubens Barrichello Brawn-Mercedeséről szakadt le az alkatrész, amelyet a Honvédkórház orvosainak többórás életmentő műtét keretében sikerült eltávolítaniuk Felipe Massa fejéből. A brazil a szezon hátralévő részében nem versenyezhetett, legközelebb a 2010-es Bahreini Nagydíjon állt rajthoz.

1. Hova tűnt Damon Hill?

Ez a kérdés ott zúghat a fülében mindenkinek, aki egyrészt annak idején élőben nézte a tévében az 1997-es Magyar Nagydíjat, másrészt Palik László nagy rajongója volt (vagy most is az), és ezerszer megnézte a Damon Hill eltűnéséről felrakott videókat. Az 1996-os világbajnok brit a ’97-es idényben a gyengécske Arrows-Yamahával küzdött a világbajnoki pontokért, mondani se kell, nem sok sikerrel. A Hungaroringen remek taktikájának köszönhetően azonban az élen tudott menni, s az utolsó körig úgy tűnt, csodát tehet. Ekkor viszont hirtelen tényleg eltűnt a kamerák képéről, s Palik László és társa, Dávid Sándor sem tudták, merre lehet Damon Hill. A futam után kiderült, hogy az Arrows hidraulikája dobta be a törülközőt, ezért esett vissza Hill a második helyre, az azévi világbajnok Jacques Villeneuve mögé. Ez a dobogós helyezés így is nagy eredmény volt a kiscsapat számára annak idején.

FRISSÍTÉS: sajnos a korábban ide betett videó nem akar elindulni, helyette pedig nem találtam másikat, így nem tudom videón illusztrálni a történéseket.

 

FRISSÍTÉS 2.0: mégis sikerült találni olyan videót, amely működik is, itt a linkje: http://auto.indavideo.hu/video/Hova_tunt_Damon_Hill_

Leave a Reply