Itt vagy
Főoldal > Sportudvar > Hazai Pálya > Félidejénél tart a vizes vb

Félidejénél tart a vizes vb

Egy hete kezdődött meg Magyarország eddigi legnagyobb sporteseménye, a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság. Az első héten a nyíltvízi úszás, a műugrás, a szinkronúszás és a vízilabda volt terítéken, vasárnaptól viszont elkezdődnek a legnagyobb érdeklődésre számot tartó úszóversenyek is, amelyeken számos magyar éremben bízhatunk. Nézzük azonban először az első hét magyar érdekeltségű történéseit.

Azt követően, hogy július 14-én egy színpompás és egyedülálló nyitóünnepséggel kezdetét vette a világbajnokság, az első héten nyíltvízi úszóinkra és férfi, valamint női vízipóló-csapatunkra hárult nagy figyelem. A Balatonfüreden rendezett hosszútávúszó számokban ugyan nem sikerült érmet szereznie egyetlen magyarnak sem, de több kíváló teljesítményt is láthattunk.

Július 15-én a férfiak 5 kilométeres számában avattak először győztest a francia Marc-Antoine Olivier személyében. A két magyar induló közül Rasovszky Kristóf az előkelő hetedik, míg Papp Márk a 31. helyen zárt. 16-án a női 10 km-es számra került sor, itt Olasz Anna nyolcadik, Sömenek Onon Kata 27. lett. Ugyanezen a napon rendezték szinkronúszásban a csapat technikai program selejtezőjét, amelyből a magyar csapatnak nem sikerült döntőbe jutnia az impozáns városligeti helyszínen jelen lévő szurkolók nagy bánatára. A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában viszont bőven volt okunk az örömre, hiszen női vízilabdázóink 20-11-re verték Japánt az első csoportmérkőzésen.

Július 17-én a férfi pólósokon volt a sor, s az ő debütálásuk is remekül sikerült: 13-3-ra győztek Ausztrália ellen. A szinkronúszók egyéni szabad gyakorlatának selejtezőjében Kiss Szofi 17. lett, mint ahogy ugyanebben a pozícióban zárt a női műugrók 3 méteres szinkron számában Fazekas-Gondos Flóra és Kormos Villő is. Hétfőn a női pólósok ismét gólzáport szórtak a margitszigeti medencében, a szenvedő alany ezúttal Franciaország volt, 24-5-re nyertek a mieink. Rasovszky Kristóf az 5 km után 10 km-en is a top tízbe férkőzött, az ötödik helyen csapott a célba. Ugyanitt Székelyi Dániel 21. helyen végzett. A szinkronúszók páros szabad gyakorlatában Kiss Szofi és Schwarcz Anett Dóra 20., míg a 10 méteres toronyugrásban Kormos Villő 28. lett.

Szerdán a nap legfontosabb, s mint utóbb kiderült, legnagyobb utóéletű eseménye a magyar-olasz férfi vízilabda-csoportmeccs volt. A találkozó 9-9-es döntetlennel ért véget, de akár magyar sikernek is örülhettünk volna, ha a játékvezetés nem úgy alakul, ahogy alakult… Szinkronúszó válogatottunk a szabad gyakorlat selejtezőjén 16. lett, így nem került döntőbe, a nyíltvízi úszók női 5 km-es számában Juhász Janka 27., Novoszáth Melinda 28. helyen érintette meg a céltáblát. A férfi műugrók 3 méteres egyéni selejtezőjében Bóta Botond 51., Ligárt Ábel 54. helyen végzett.

Csütörtökön sor került a tavalyi Európa-bajnokság döntőjének visszavágójára a női vízilabda-tornán, a magyar válogatott ezúttal is fölülkerekedett Hollandia legjobbjain, 9-7-es sikerével pedig megszerezte a csoportelsőséget, s közvetlenül jutott a negyeddöntőbe. A nyíltvízi úszók 5 km-es vegyes csapatversenyében a Gyurta Gergely, Juhász Janka, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf összetételű magyar együttes a hetedik helyet szerezte meg. Pénteken értek véget a küzdelmek Balatonfüreden, az utolsó nap pedig ismét sikeres magyar szereplést tartogatott: a női 25 km-es egyéni számban Olasz Anna ötödik lett, Sömenek Onon Kata pedig 12. A férfiak hasonló számában Gyurta Gergely hatodik helyen zárt, Rasovszky Kristóf viszont a verseny közben rúgást kapott, ami miatt föl kellett adnia a viadalt. A műugrók férfi 10 m-es egyéni toronyugró számában Somhegyi Krisztián 27-ként zárt. A nap végére maradtak a nagy izgalmak, férfi vízilabda-válogatottunk 13-7-re nyert a franciák ellen, ugyanakkor szurkolni kellett az ausztráloknak, hogy ne kapjanak ki tíz vagy több góllal Olaszországtól. 13-5-re győztek a taljánok, így a hölgyek után az urak is csoportjukat megnyerve, automatikusan a legjobb nyolcba kerültek.

Ennyi volt tehát eddig magyar szempontból a vizesvébé, a mai pont a torna egyetlen olyan napja, amikor egy honfitársunkért vagy csapatunkért sem szoríthatunk, kiderül viszont, hogy női pólósaink Kanada vagy Új-Zéland ellen vívhatják majd a negyeddöntőt.

A világbajnokság java viszont csak vasárnaptól jön: megkezdődnek az úszóviadalok. Délelőtt fél tíztől a tervek szerint a férfi 400 méteres gyorsúszás indulói ugranak elsőként a Duna Aréna vizébe. Ebben a számban Kalmár Ákos lesz az egyetlen magyar. Ezután a női 400 gyors előfutamai következnek, itt Kapás Boglárka és az év első felében kíváló formát mutató, de még mindig rendkívül fiatal Késely Ajna áll föl a rajtkőre.

Férfi 100 mellen Gyurta Dániel indul, de neki majd a 200 lesz a fő száma. Cseh Lászlót is fogjuk látni vasárnap, 50 pillangón szerepel majd, de neki sem ez lesz a fő száma. Női 100 pillangón a riói olimpián tett egyik éles hangvételű nyilatkozata miatt a középpontba került Szilágyi Liliána lesz az egy szem magyar versenyző.

A női 200 méteres vegyesúszás előfutamaiban a vb legnagyobb hazai sztárja, Hosszú Katinka és a szinte minden nagyobb esemény szépségversenyein az élmezőnyhöz tartozó, de úszásban is remeklő Jakabos Zsuzsanna küzd meg az esti elődöntőbe jutásért. A férfi és női 4×100-as gyorsváltó selejtezőit is vasárnap délelőtt tartják, előbbieknél Bohus Richárd és Kozma Dominik biztosan benne lesz a csapatban, amelynek összetétele még nem végleges, utóbbiaknál pedig Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Molnár Flóra és Verrasztó Evelyn szerepel.

A fél hatkor kezdődő esti programban a gyorsváltók, illetve a férfi és női 400 gyorsok döntőire kerül sor, a többi számban pedig elődöntős futamokat rendeznek. A legnagyobb éremesélyesünk női 400 gyorson lehet Kapás Boglárka személyében, de a női gyorsváltó is okozhat kellemes pillanatokat a várhatóan több mint tízezer magyar szurkoló számára.

A Sportudvaron folyamatosan figyelemmel kísérjük a vizes világbajnokság hátralévő napjainak eseményeit, különös tekintettel a magyarok szereplését. Minden reggel összefoglalót olvashattok majd az előző nap legfontosabb történéseivel kapcsolatban. Kövessetek minket!

Vélemény, hozzászólás?

Top